A kolozsvári Református Kollégium dísztermében Emlékek és történetek címmel előbb vetített képes összeállítást láthattunk a középiskolásoknak szóló atlétikai emlékverseny korábbi időszakaiból, majd a szervezők és a barátok, egyebek között a két rendező iskola, a Református Kollégium és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Székely Árpád, illetve Vörös Alpár, továbbá Tőkés-Szondi Edit tornatanár, Killyéni András sporttörténész idézte fel a vetélkedősorozat és a sportember emlékét.
Ráduly-Zörgő Károly, a verseny sportigazgatója érdekes ötletként felvetette a már a megyei sportnaptárban is jegyzett verseny kiterjesztését a határokon túli magyar nyelvű iskolák meghívásával. Az emlékezést a Sendo-Ryu Karate Do sportklub három fiataljának Kata-bemutatója zárta.
Egyed Emese egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész nem lehetett jelen a megemlékezésen, kedves gondolatai viszont elhangzottak a megemlékezés során, alább közöljük.
A 10. Killyéni Péter Atlétika Emlékversenyt szombaton, április 21-én 9 órai kezdettel bonyolítják le a Iuliu Haţieganu Egyetemi Sportpark atlétikapályáján.
Valami a játékszabályokról
Kérdezhető, milyen legyen a sporttanár általában és a sporttagozat sporttanára különösen
Milyen legyen a tanár általában.
Milyen célokért, hogyan dolgozzék, milyen erőbedobással, hogy elérje, megérje, túlélje (tervei sorsát).
Milyen legyen viszonya a versenyhez, az edző hétköznapokhoz, az időhöz, tehetséghez, akarathoz, egészséghez.
Milyen legyen a sporttagozat szaktanára a rendszeres sportoláshoz némi idegenkedéssel viszonyuló elméleti iskola közegében.
Killyéni Péter várt.
A 11-es Líceum sporttagozatán (1973-1976 között), úgy tűnt nekem akkor, kicsit távolról nézte csoportos edzéseinket, versenyre, edzőtáborba készülődésünket, vitáinkat; néha egyikünkhöz-másikunkhoz odalépett, akkor következett az egyéni javaslata. A változtatás lehetősége, az egyéni kibontakozás nehezebb útja.
Várt. Várta, hogy döntsünk. Mennyire kívánunk a versenysport nagyobb áldozatokat kívánó útjára fordulni.
Igen, de ez a várakozás biztatás volt. Bátorítás, hogy képesek leszünk egyen-egyenként valami remek dologra. Hátha az atlétikával kapcsolatos, de ha nem, az sem baj…
(Amikor egyszer váratlanul jobban sikerült a magasugráspróbám, máris külön edzésprogramot javasolt. Közben hagyta, hogy a hosszútávfutást is megpróbáljam. Látta bizonyára, hogy törekszem valamire, keresem az utamat. Aztán módszeresen megtanított az akadályfutásra is. Pedig akkor már egyértelmű volt, hogy nem a versenysport felé tart az életem. Versenybe ugyan nem szálltam, pedig „kijött a lépés”… Nem kaptam tőle szemrehányást.)
Komolyan vette a sportszerűséget: a játékszabályokban érvényesülő közös tervek szépségét.
Kimagasló eredményeket hozó atlétái mellett szeretettel, sőt tisztelettel bánt valamennyi tanítványával: elvárta, hogy mi is komolyan vegyük magunkat.
Abban a lázongó életkorban fel sem figyelünk környezetünkben a személyiség kisugárzására, bár sütkérezünk benne. De régóta tudom, hogy Killyéni Péter szelídsége, derűje, következetessége, elfogadó lénye, bölcsessége és hite a sport mint értelmes tevékenység, együttműködés, szabadság lehetőségében nem csak engem kísér és biztat valamikori, mindenkori növendékei közül.
Egyed Emese
Fedőkép: A koszorúzáson kórus is énekelt – ESSIG JÓZSEF FELVÉTELE
