Az ágazatban még mindig van fejlődési potenciál
A szakemberek szerint a gyógyszeripar forgalma idén is növekedni fog, és megközelíti a 70 milliárd lejes forgalmat, mivel a gazdaságra inflációs nyomás nehezedik, de közrejátszik ebben a COVID-19 elleni korlátozó intézkedések feloldása is, amelyek ideiglenesen befolyásolták a gyógyszergyártást 2020-ban.
„A KeysFin által készített, a 2020-as gyógyszeripari piac alakulására vonatkozó elemzés rámutat arra, hogy a helyi gyógyszergyártás történelmi magaslatot ért el. Paradox módon, a COVID-19 elleni harc hozzájárult a gazdaság fejlődéséhez az állami költségvetésbe befizetett járulékok miatt is. Ebben az ágazatban még mindig van fejlődési potenciál, mivel a pandémia még nem ért véget, a romániai lakosok pedig megértették, hogy nem csak a betegség kezelésére, hanem megelőzésre is szükség van. Ezért úgy becsüljük, hogy 2021-ben a kiegészítők iránti kereslet nőni fog, és ez a közeljövőben is érvényes marad” - nyilatkozta hírügynökségeknek Roxana Popescu, az egyik legfontosabb romániai üzleti információszolgáltató cég, a KeysFin menedzser-igazgatója.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!