A kolozsvári magyar színjátszás bölcsőjeként és állandó otthonaként számon tartott épület a Farkas utcában nyitotta meg kapuit 1821. március 12-én. A helyi színháztörténet kitűnő eseményeit és példaértékű színészi teljesítményeit őrző egykori kőépület gondolata már harminc évvel a megnyitás előtt megszületett. Már az 1791-es kolozsvári rendi országgyűlésen felmerült a színjátszás meghonosításának ötlete, illetve az állandó színházépület megépítése. Egy évvel később nemesi származású színházi ifjak nyújtottak be kérést arra vonatkozóan, hogy magyar nyelven írt darabokat adhassanak elő. Az ifjak – vagy ahogyan fennmaradt az emlékezetben a Nemzeti Játszó Társaság – nyelvművelő és erkölcsnemesítő vágya színházi mozgalommá nőtte ki magát, így erősítve a kolozsvári magyarok nemzeti összefogását.
Bár a Farkas utcai színház építése már 1804-ben elkezdődött az időszakra jellemző pénzhiány akadályozta a befejezést. Az ügy állandó támogatója az erdélyi arisztokrácia volt, akik nemcsak önkéntes adakozásokkal pártfogolták az építkezést és a társulat működését, de országos problémává is emelték a kolozsvári magyar színművészet kérdését. „Nemcsak azért első, mert történetileg a legrégibb, hanem azért, mert a magyar művelődésnek, a magyar nemzeti gondolatnak tett szolgálatai elsővé avatják” – idézi Janovics Jenő (Janovics Jenő: A Farkas utcai színház. Budapest, 1941.) egykori színházigazgatót a kiállításvezető.
A tárlat címében szereplő nemesi nyomok az egykori színház és az erdélyi magyar színjátszást támogató főúri mecénások előtt tiszteleg, ahogyan azt az egykori nyitóelőadás is tette. A színház megnyitásához fűződik Katona József Bánk bán című műve is, amelyet a szerző egy 1814-es drámapályázatra írt. Bár a színdarab premierjét csak 1834. szeptember 6-án tartották, a későbbiekben a színi társulat és a publikum által is a legkedveltebb előadássá vált.
A kiállítási paneleken megjelenő fotók, színlapok, tervrajzok, kéziratok, emléktárgyak és visszaemlékezések a múltat felelevenítve számolnak be arról, hogy hogyan alakult a társulat és a magyar színjátszás az évek során. A Farkas utcai színház fennállása alatt két színházzal is bővült Kolozsvár, ugyanis megépült a sétatéri Nyári Színkör (a mai Kolozsvári Állami Magyar Színház) épülete, valamint a Hunyadi téri Nemzeti Színház (a mai Kolozsvári Román Nemzeti Színház). A sétatéri Nyári Színkör, vagy másképp favázas színkör, épülete a nyári időszakokban szerette volna a társulat tagjait a városban tartani, így 1874. június 13-án megnyitotta kapuit. A Hunyadi téri Nemzeti Színház felváltotta 1906 szeptemberében a társulat Farkas utcai otthonát, mivel az évek során megrongálódott épületet tűzbiztonsági szempontból nem tudták korszerűsíteni.
Janovics Jenő – a társulat akkor igazgatója – ragaszkodva a kolozsvári magyar színjátszás bölcsőjéhez, átvitte a régi színpad egy darabját az új épületbe és beépíttette az új színpadba, így őrizve a társulat szellemiségét. Azonban a társulatnak sokáig itt sem volt maradása, hiszen az építmény 1919 őszén a román állam tulajdonává vált, így a sétatéri épületben kellet folytatniuk az évadot – ahol napjainkban is tevékenykednek. A sétatéri épület favázát időközben lecserélték és betonvázas épületet emeltek helyébe. És mi történt az első magyar színház székhelyével? A Farkas utcai színház épületének sorsáról a román állam döntött, így 1934 és 1935 között lebontották és a modern kor igényeinek megfelelő diákházat építettek a helyére. „Ez a színház ma már nem áll. […] De csak a falai omlottak le a régi színháznak. Csak a téglái porladtak el. A szelleme él… A lelkét át kell menteni új nemzedékek hitébe”– írja Janovics Jenő könyvében. A Farkas utcai színház egykori igazgatója felhívja figyelmünk arra, hogy bár a színház alatt sokszor magára az épületre gondolunk, valójában a színház az, amivel magát az épületet megtöltjük.
A tárlat megtekinthető az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ideje alatt, november 3-17 között, a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában.
