Január főszereplője kétségtelen a “békegalamb” Trump volt. Berúgta az ajtót Venezuelában, ahonnan elraboltatta az elnököt és annak feleségét, majd bejelentette igényét Grönlandra. Szerinte csak azért, mert pár száz évvel ezelőtt a szigeten kikötött néhány viking, Dánia nem birtokolhatja a „jéghegyet”, és nem tudja megvédeni az oroszoktól és a kínaiaktól, ezért ez az ügy nemzetbiztonsági kérdéssé vált az USA számára. Pár napra rá María Corina Machado, a tavalyi Nobel-béke-díjas venezuelai ellenzéki politikus „ezt az érmet a szabadság iránti elkötelezettségéért adom át Önnek, annak jeléül, hogy elismerem az Egyesült Államok és személy szerint az Ön szerepét népünk szabadságküzdelmében” szavak kíséretében, odaajándékozta a sárgahajúnak a díj aranyérmét.
A hónap végén a Fehér Ház ura nemzetbiztonsági vészhelyzetet hirdetett Kuba miatt, és 100 százalékos vámmal fenyegette meg azokat az államokat, amelyek kőolajat mernek a szigetországba szállítani. Donald bácsi a davosi Világgazdasági Fórumon is remekelt, igazi fordulatokkal lepte meg a hallgatóságot, s ebből látszik, hogy nem a szövetségekben, hanem a tettekben gondolkodik. Bejelentette a Béketanács megalakulását, amelynek eredeti célja a Gázai övezet újjáépítésének és demilitarizálásának felügyelete lenne, de mandátuma globális béketeremtő szerepre is kiterjed, továbbá kritikával illette a NATO-t és európai szövetségeseit, azt állítva, hogy az Egyesült Államok „soha semmit nem kapott a NATO-tól”, illetve kifogást emelt az Európai Unió energia- és migrációs politikája miatt, majd az amerikai gazdasági modellt dicsérte, rámutatva, hogy az ország gazdasága „robbanásszerű növekedést” ért el az elmúlt évben.
A Davosban elhangzottak közül még a francia elnök és a kanadai miniszterelnök beszédét érdemes megemlíteni. Az előbbi mondanivalójának lényege az európai szuverenitás megerősítése és a nemzetközi jog védelme volt, ugyanis egy erős, autonóm Európa képét vázolta fel, amely képes szembeszállni a külső nyomással és megvédeni a multilaterális világrendet, természetesen a gall kakas vezetésével. Érdekességként megemlíthető, hogy Macron a beszédét Tom Cruisra emlékeztető kék lencséjű aviátor napszemüvegben tartotta meg, amit hivatalosan egy kötőhártya-gyulladással indokoltak. Mark Carney, Kanada miniszterelnöke kijelentette, hogy a második világháború utáni, szabályokon alapuló nemzetközi rendnek vége van, és az nem is fog visszatérni.
Míg Davosban a gazdagok pénzről, energia- és klímapolitikáról tanácskoztak, majd magángépeiken elrepültek, addig Szudánban tovább zajlott a három éve tartó polgárháború, amely a világ jelenlegi legsúlyosabb humanitárius válságát okozza: az áldozatok száma milliónál is több, és 13 millió ember kényszerült elhagyni szülőföldjét. A külvilágnál, az európai demokráciáknál azonban ez a történet nem érte el az ingerküszöböt. S ha már Európai Unió, akkor érdemes megemlíteni Ursula császárnő sikerét: az Európai Tanácsban – öt ellenszavazattal (Ausztria, Franciaország, Írország, Lengyelország és Magyarország) – minősített többséggel elfogadták a Mercosur-egyezményt. Románia az egyezmény mellett tette le voksát, ugyanis Oana Țoiu külügyminiszter elszabadult hajóágyúként, anélkül, hogy a kormány véleményét kikérte volna, ezirányú utasítást adott nagykövetének.
Közben Robert Fico szlovák miniszterelnök is élesen bírálta az Európai Uniót, hangsúlyozta, hogy az „intézményi válságban” van, és Brüsszelnek alapvető változásokra van szüksége. Talán ezt támasztja alá Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének szarkasztikus megjegyzése, miszerint a világ jelenlegi állapota miatt most lenne a „megfelelő pillanat elkezdeni inni”. A nem épp intelligenciájáról ismert Kallas, akit a rossz nyelvek szerint azért választottak meg külügyi biztosnak, mert ő tudta egy perc alatt legtöbbször kimondani a demokrácia szót, diktátornak nevezte Ursula von der Pfeizert. Ezek után nem is csoda, hogy Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is éles kritikával illette az Európai Unió vezetését, a „félanalfabéta” jelző mellett az „alkalmatlan”, „inkompetens” és „alulképzett” kifejezéseket aggatta rájuk.
Az EU és a NATO államai közül néhány a grönlandi események kapcsán is „méltó” választ adott, kiállva annak szuverenitása mellett. Dánia és szövetségesei egyértelmű jelzést kívántak küldeni Washingtonnak, hogy a sziget nem eladó, és annak védelme európai hatáskörbe tartozik, ezért Franciaország 15, Németország 13, Norvégia 2, Szlovénia 2, az Egyesült Királyság pedig egy katonát küldött Grönlandra! És az abszurdnak itt nincs vége: Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter bejelentette, hogy Dánia a grönlandi és az északi-sarkvidéki vizek hatékonyabb felügyelete érdekében három darab Boeing P-8A Poseidon típusú tengerészeti járőrrepülőgépet rendelt az Egyesült Államoktól! A hírt az USA Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynöksége (DSCA) is megerősítette.
Közben tovább zajlott a különleges katonai művelet, Irán-szerte tüntetések zajlottak, lemondott Rumen Radev bolgár államfő, az EU és India Szabadkereskedelmi Megállapodást írt alá, illetve a kanadai Alberta államban szeparatista mozgalom alakult.
Magyarországon a politikusok az áprilisi országgyűlési választásra fókuszáltak. Diana Pancsenko, ukrán sztárújságíró szerint jelenleg fegyveres harcosokat készítenek fel Ukrajna területén azzal a céllal, hogy a kampány ideje alatt radikalizálják a tüntetéseket, és káoszba süllyesszék az országot. Ezzel párhuzamosan Zelenszkij ukrán elnök megfenyegette Magyarországot és nyaklevest kívánt Orbán Viktornak, mert a budapesti kormány gazdasági aggályok és biztonsági kockázatok miatt ellenzi Ukrajna Európai Uniós csatlakozását. A magyar miniszterelnök szellemesen a „De nem ám a mi hazánkat!” Petőfi-idézettel válaszolt a nyomásgyakorlásra, vagyis elküldte ellenlábasait melegebb éghajlatra.
Végül a mioritikus tájakhoz érve mindenképp meg kell említeni elnökünk brüsszeli, foksányi és jászvásári – Ionuƫ Cristache újságíró által „circuşor Nicușor”-nak nevezett – szereplését, a jelentős adóemelések és a gazdasági megszorítások miatt több hullámban is zajlott tüntetéseket, illetve Maia Sandu moldovai elnök azon kijelentését, amely szerint, ha népszavazás döntene Románia és Moldova egyesítése ügyében, ő az egyesülés mellett tenné le voksát.
