Izrael légicsapásokat indított szombat hajnalban Irán ellen

katona
Daniel Hagari, az IDF szóvivője videónyilatkozatban erősítette meg az izraeli támadás tényét
Újabb kiterjedt katonai műveletek zajlottak szombaton hajnalban a Közel-Keleten. Az izraeli légierő éjjel légicsapásokat indított az általa katonai célpontoknak nevezett iráni célpontok ellen, megtorlásul a hónap elején végrehajtott ballisztikus rakétatámadásért – számolt be a Euronews.

A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak – közölte az izraeli média. 

Az országot ért károkról nem áll rendelkezésre információ, de az iráni állami média robbanások hangjáról számolt be az iráni főváros, Teherán környékén, de egyéb részleteket nem közöltek.

Úgy tudni, hogy az Irán elleni csapások nem nukleáris voltak és nem céloztak olajipari létesítményeket.

„Megerősíthetem, hogy befejeztük az izraeli választ Irán korábbi Izrael elleni támadásaira. Célzott és pontos csapásokat hajtottunk végre katonai célpontokra Iránban – meghiúsítva ezzel az Izraelt fenyegető közvetlen fenyegetéseket” – nyilatkozta az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari.

Mint ismert, október elsején Irán közel 200 rakétával támadta meg Izraelt, melyeket a Vaskupola légvédelmi rendszer sikeresen hárított.

Mint a Euronews is írja, a Közel-Kelet regionális háború szélén áll, több mint egy évvel azután, hogy a Hamász Izrael elleni első támadása kiváltotta a jelenleg is tartó gázai háborút. Azóta Izrael pusztító szárazföldi offenzívát indított a Gázai övezetben és inváziót a szomszédos Libanonban – célpontjai a Teherán által régóta felfegyverzett és támogatott fegyveresek.

„Mint minden más szuverén országnak a világon, Izrael államnak is joga és kötelessége válaszolni” – mondta Daniel Hagari ellentengernagy a videós nyilatkozatban.

Eközben a SANA szíriai állami hírügynökség arról számolt be, hogy a megszállt szíriai Golán-fennsík és a libanoni területek irányából érkező rakéták sorozata szombaton kora reggel Szíria déli és középső régióinak egyes katonai objektumait vette célba.

Az információk szerint a szíriai légvédelem néhány rakétát hatástalanított, viszont az áldozatokról nem áll rendelkezésre azonnali információ.

Az Egyesült Államok felszólította Iránt, hogy ne torolja meg az ellene irányuló legutóbbi izraeli csapásokat. A Pentagon megerősítette, előzetes tájékoztatást kaptak Izraeltől az iráni támadásról, de az Egyesült Államok nem vett részt a műveletben.

„Ha Irán úgy dönt, hogy ismét válaszlépéseket tesz, mi készen állunk, és Irán számára ez további következményeket jelent”  áll magas rangú kormányzati tisztviselők nyilatkozatában. Hozzátették, hogy az Egyesült Államok nem szeretné, ha ez megtörténne.

Egyelőre nem tudni, hogy az iráni vezetés hogyan tervez reagálni az éjjeli támadásra. A félhivatalos Tasnim hírügynökség szerint nem kétséges, hogy Izraelnek „arányos reakcióval” kell szembenéznie. Az izraeli hadsereg már közölte, hogy ha Irán elkövetné azt a hibát, hogy újabb eszkalációs fordulóba kezd, akkor köteles lesz megtorolni.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Facebook közösségi oldalán szombaton reggel azt írta, az Iránnal szembeni támadás nyomán ismét arra kérnek mindenkit, hogy ne utazzanak a térségbe. Jelezte: a teheráni Magyar nagykövetség személyzete jól van, senkinek nem esett bántódása. Irán területén mintegy 30 magyar állampolgár tartózkodik, közülük tizenketten regisztráltak konzuli védelemre.