Ismét kérik a Radu Gyr utca nevének megváltoztatását Kolozsváron

kép
A Radu Gyr utca névtáblája napjainkban/Rohonyi D. Iván
Az „Elie Wiesel” Romániai Holokauszt-kutató Országos Intézet nyílt levelet intézett a kolozsvári polgármesteri hivatalhoz, hogy változtassa meg a Radu Gyr költő, újságíró és szélsőjobboldali, legionárius-fasiszta politikus nevét viselő utca elnevezését. A fent említett szervezet hasonló nyílt levelet juttatott el Bukarest főpolgármesteri hivatalához, mivel ott is Mircea Vulcănescu román filozófusról, közgazdászról, szociológusról és politikusról neveztek el utcát, aki a korábbihoz hasonló nézeteket vallott.

Figyelembe véve a jelenlegi helyzetet, amikor a legionárius ihletettségű, szuverénista populizmus és antiszemitizmus elárasztotta a közvéleményt, s a kormány mind országos, mind helyi szinten lépéseket tesz az antiszemitizmus, a xenofóbia, a radikalizmus és a gyűlöletbeszéd megelőzésére, illetve megállítására vonatkozó országos Stratégia népszerűsítése érdekében, kérik az alábbi két utca nevének a megváltozását.  

„Kérésünk azon alapszik, hogy a fenti személyeket háborús bűnök elkövetéséért a 321/1945 számú törvény alapján ítélték el, és a jelenleg érvényben levő törvény tiltja, hogy ilyen cselekedetekért elítélt személyekről utcát nevezzenek el.  A 31/2002 számú sürgősségi kormányrendelet tiltja a fasiszta, legionárius jellegű szervezetek működését, a fasiszta, legionárius, rasszista, xenofób cselekedeteket, illetve a népirtással, háborús bűnökért elítélt személyek kultuszát. Ugyanazon rendelet 13-as cikkelye első bekezdése tiltja, hogy olyan személyekről nevezzenek el utcákat, utakat, tereket, parkokat vagy más köztereket, akiket háborús bűnökért ítéltek el” – tudhattuk meg az Alexandru Florian vezérigazgató által aláírt közleményből. 

Az első kísérlet a kolozsvári szóban forgó utca nevének megváltoztatására 2017-ben volt úgyszintén az „Elie Wiesel” Romániai Holokauszt-kutató Országos Intézet kérésére, de ez akkor meghiúsult.