Iskola Alapítvány: folytatódik a délutáni oktatási program

Iskola Alapítvány: folytatódik a délutáni oktatási program
Több mint kétezer gyermek fejlődését segíti, a családokat támogatja az Iskola Alapítvány által működtetett Délutáni oktatási program, amely az elmúlt évek alatt bebizonyította létjogosultságát: az érdeklődés töretlen mind a pedagógusok, mind a szülők részéről.

Az RMDSZ hírlevelének tájékoztatása szerint az elemi iskolásoknak szánt hagyományos after-school program a szórvány régiókban működik és a tanórák utáni időszakot fedi le, valamint hozzájárul a gyermekek mindennapi meleg ebédjének a költségeihez is. A gyermekek emellett szakképzett oktatók segítségével mélyítik el tanult ismereteiket, készítik el a házi feladatokat. Az oktatási program jellege mellett azonban kiemelkedő jellemzője a magyar gyermekközösségek összekovácsolása is, amely készségfejlesztő játékokkal, kreatív és szórakoztató tevékenységek által valósul meg, s célja a magyar nyelv ápolása is.

A 2022–2023-as tanévben az alapítvány szeptember 19-étől indítja a programot ugyanazokon a helyszíneken, mint a tavalyi tanévben: 12 megyében és Bukarestben összesen 50 iskolában fog működni a program. A gyermekek beiratkozása szeptember 5–9. között zajlik. A  program Magyarország kormánya Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósult meg.

(Borítókép: iskolaalapitvany.ro)

promedtudo2Hirdetés