A kutatás pénteken közölt eredményei szerint a megkérdezettek 28,5 százaléka szerint létezik egy globális terv arra, hogy a koronavírus elleni védőoltásokkal chipeket ültessenek be az emberekbe; az alanyok 66 százaléka elutasítja ezt az elméletet, 5,5 százalékuk pedig nem tudott, vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre.
A válaszadók többsége, 54,7 százalékuk úgy véli, hogy az elmúlt hónapokban nagyon nagy vagy jelentős mértékben álhíreknek vagy félretájékoztatásnak volt kitéve; 41,8 százalékos azoknak az aránya, akik azt válaszolták, hogy kis mértékben vagy egyáltalán nem voltak kitéve ezeknek. Erre a kérdésre a megkérdezettek 3,6 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni.
Az INSCOP közvélemény-kutatásból kiderül az is, hogy a románok 27,3 százaléka szerint Oroszország a propaganda, a félretájékoztatás és az álhírek fő forrása; 2021. szeptemberében még 18,1 százalékos volt ez az arány. Az Európai Uniót a válaszadók 17 százaléka tartja a fent említettek fő forrásának, ezt szorosan követi Kína 17,7 százalékkal, majd Magyarország következik a sorban 5,4, az Amerikai Egyesült Államok 4,9, és Németország 3,8 százalékkal. A megkérdezettek 23 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.
A True Story Project (TSP) elnevezésű, társadalomkutatással foglalkozó portál alelnöke, Daniel Andronache arra mutatott rá, hogy a globális ellenőrzésre vonatkozó konspirációs elmélet az alacsony végzettségű és jövedelmű vidéki lakosság körében elterjedtebb, de – látszólag paradox módon – amikor a COVID-járvány eredete kerül szóba, nemcsak a középfokú, hanem a magasabb végzettségű és magas jövedelmű lakosság körében is nő azoknak az aránya, akik elfogadják ezt a forgatókönyvet, számolt be az Agerpres. A pszichológus végzettségű Andronache meglátása szerint ez egyfajta „érzelmi törékenységre” utal, amelyet egyrészt az álhíreknek való kitettség, a kevésbé strukturált racionális értékelési rendszer okoz, másrészt pedig az, hogy más nemzetekhez képest a román nép kollektív tudatában hangsúlyosabb szerep jut a mágikus dimenziónak.Az INSCOP telefonos felmérése január 11-e és 18-a között készült, 1162 személy megkérdezésével. A hibahatár ą 2,9 százalékos volt.
INSCOP: a lakosság jelentős része szerint a járványt kirobbantották
A romániai lakosság kétharmada (65,7 százalék) úgy gondolja, hogy a koronavírus-járványt a globális elit robbantotta ki, hogy ellenőrzése alatt tartsa a világ népességét; mindössze egyharmada (28,4 százalék) véli úgy, hogy a járvány természetes úton tört ki, az eddigi pandémiákhoz hasonlóan - derül ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet januárban végzett, az Agerpres hírügynökség által idézett felméréséből.