A nyuszinak felnőttkézzel megírt és gyerekkézzel illusztrált levél sokáig váratott magára az ablakban. A kismanók lelkesen találgatták, hogy azért nem vitte-e még el a tapsifüles, mert nem járt erre, vagy azért, mert a március végi, április eleji fagyos időben nem mert elindulni téli bakancs vagy rénszarvasszánkó nélkül. Végül csak eltűnt a levél, elkészült az udvaron a nyuszifészek, s a nagyheti történések kíséretében az apróságok hatalmas izgalommal várták az ünnepet.
A húsvétra hangolódás időszakában alkalmunk nyílt családilag betekinteni a tojásírás rejtelmeibe. Minden pillanatnyi türelmünkre és kézügyességünkre szükségünk volt, de végül elkészültek a lányos pöttyös-csíkos-virágos, valamint az autómárkák díszítette írott tojásaink.
Nagycsütörtök estéjén, ahogyan arról az esti bibliai történetek rendjén is olvastunk, hagyományos páskavacsorára került sor, amelyen mi is részt vehettünk. Nagypénteken kalácsillat lengte be a mama konyháját, készültek az ünnepi finomságok, s közben gyakran felmerült a megfeszítés története. Ma is feszítenek meg embereket, Anya? Ugye, a rosszak feszítették meg Jézust? Tudod, Anya, hogy két igazi gonoszt is megfeszítettek Jézussal együtt? Azt jól tették, ugye? Nagyon fájtak a Jézus sebei, ugye, Anya? Szegény!
Az esti passió meghallgatása után újabb kérdések következtek: Most már a barlangban van Jézus? Ott nagyon sötét van, ugye? Ha eltemetnek minket, ott is nagyon sötét lesz? De ott már nem baj, ugye? Akkor már nem látunk semmit, nem félünk. Te is meg fogsz halni, Anya? De ugye, majd te is fel fogsz támadni? Nagyon szeretném, hogy feltámadjál!
Szombaton együtt végeztük az utolsó simításokat: Matyi porszívózott, Panna a babaházban takarított és ünneplőruhába öltöztette a babákat. Este aztán a piros tojások is elkészültek, megcsodálták őket, majd gyorsan ágyba bújtak: hamar lefekszünk és alszunk, hogy hamar jöhessen a nyuszi. Én pedig előrelátóan figyelmeztettem őket, hogy a nyuszi olyan, mint én: nem szeret korán kelni, hagyni kell, hogy kialudja magát, s nem szabad idő előtt leskelődni, mert ijedős, s elszalad ajándékostól, csokitojásostól.
Húsvét reggelén aztán már igencsak fogytán volt a türelem, ki kellett pillantani az ablakon, s amikor a fűben meglátták az első kukucskáló piros foltot, nem volt maradás, menni kellett fészket lesni.
A tojáskeresés izgalmai közt azonban szomorú hír érkezett: szeretett dédi Apónk csendesen megpihent. Egész életét annak szentelte, hogy a kultúráról, a hagyományokról, a történetek és a történések fontosságáról tanítsa a rábízottakat, s még halálával is fontos üzenetet hagyott utódainak. S bár kismanóink kicsit nehezen érezték át a szomorú hír kiváltotta hangulatváltozást, Apa fátyolos szemét látva hozzábújtak, átölelték s azt mondták: ne szomorkodj, Apa, dédi Apó is fel fog támadni, pont, mint Jézus! Ezért van a húsvét.
Lehet ennél igazabban megragadni az ünnep lényegét?
