Bónis Endre ingatlanügynök szerint nem apadt a kereslet
Főleg a nyári és az őszi időszakban fluktuál legjobban az ingatlanpiac – állapították meg nemrég a telkek és a tömbházlakások tarifáit elemző szakemberek. Nincs ez másképpen Kolozsváron sem, ahol elsősorban a számítástechnikai és távközlési, valamint a programozási (IT) iparágban dolgozók, valamint a felsőfokú oktatási intézményekben tanulók lakásigényei befolyásolják nagymértékben a lakbérek nagyságát.
A Blitz ingatlanügynökség által a napokban nyilvánosságra hozott adatsorok például azt mutatják, hogy júliushoz képest a kolozsvári lakásárak egy hónappal később, tehát augusztusban közel 20 százalékkal emelkedtek – ez rekordot jelentett. Ugyanakkor szeptemberben jelentős, majdnem 15 százalékos árcsökkenést tapasztaltak, igaz, nem minden lakónegyedben.
Az adatok alapján kimutatták: szeptemberben a beépített lakóterület négyzetmétere átlagban 2425 euró volt.
Az ingatlanügynökség adatai szerint szeptemberben a lakbérek átlaga havi 576 euró volt, a legfelkapottabb helyek természetesen a felsőfokú oktatási intézményekhez közel található lakónegyedekben voltak. A kimutatás a Kolozsvár vonzáskörzetéhez tartozó néhány települést is tartalmaz.
Kisbácsban emelkedtek az ingatlanárak
Az ügynökség adatai alapján, augusztushoz képest szeptemberben átlagban a következő lakbéreket regisztrálták:
- Mărăști lakónegyed: +18,22 százalék növekedés, 558 euró
- Györgyfalvi negyed: +17,18%, 566 euró
- Bună Ziua negyed: +11,39%, 763 euró
- Szászfenes: +6,39%, 333 euró
- Monostor: -3,87%, 497 euró
- Belváros: -6,36% 677 euró
- Hajnal negyed: -9,66%, 720 euró.
Hasonlóan hullámzó lakásárakat jegyeztek a Kolozsvárhoz tartozó, vagy a városhoz közeli településeken:
- Apahida: a négyzetméterenkénti ingatlanárak -15,81 százalékkal 1 337 euróra csökkentek.
- Szászfenes: több mint 18,05 százalékos csökkenést regisztráltak, 1 462 euró az ingatlanok négyzetmétere.
- Szamosfalva: kisebb, 0,54 százalékos csökkenés, az átlag négyzetméterenkénti ár 1 832 euró.
- Kisbács: 13,14 százalékos növekedés, a négyzetméterenkénti átlagár 1 842 euró.
- Monostor: 22,71 százalékos csökkenés, 2 093 euró átlagár négyzetméterére.
- Írisz-telep: arányosan 8,28 százalékos csökkenés, 2 171 eurós négyzetméterenkénti ár.
- Kerekdomb: 7,87 százalékos csökkenés, az átlag négyzetméterenkénti ár 2 294 euró.
- Bună Ziua lakónegyed: jelentős, 19,63 százalékos árcsökkenés, átlagosan 2 453 euró/m2.
Bónis Endre: több helyen hirdetik ugyanazt az ingatlant
Arra kértük a kolozsvári Reform ingatlanügynökség tulajdonosát, kommentálja a Blitz által közzétett adatokat. A szakember szerint a nyilvánosságra hozott információk realitásalapját nehéz mérni és elemezni, ugyanis a piac hirdetőfelületei többféle okok miatt olyan ajánlatokkal vannak tele, amelyek ugyanazt az ingatlant többszörösen hirdetik, sok esetben teljesen más áron. Ennek hatására is könnyen megbillenhet a szakértői vélemény hitelessége – vélekedik Bónis Endre.
– Jelen esetben arról tudok beszámolni, hogy kétértelmű információkkal, hírekkel lepik el a sajtót egyes olyan a szakértők, akik most az ingatlanpiacot elemzik – fogalmazott a Reform ingatlanügynökség képviselője.
Bónis Endre szerint sok helyen azt lehet olvasni, hogy csökkennek az ingatlanárak, ugyanakkor legalább ugyanannyian úgy látják, hogy növekedtek a négyzetméterárak, és még „sosem látott ármagaslatokba repkednek” az adásvételek.
– Az elmúlt időszakban azt tapasztaltuk, hogy a kolozsvári ingatlanárak nem estek, inkább emelkedtek, továbbra is nagyon nehezen lehet minőségi eladó ingatlanokat találni – vélekedik a szakember.
Megítélése szerint a kereslet nem apadt.
– Ezt személyes tapasztalattal igazolom, ugyanis egy 140 ezer euróért meghirdetett 48 négyzetméteres központi lakásra, három nap hirdetés alatt tizenkét ügyfél nyilvánított vásárlási szándékot – osztotta meg tapasztalatát Bónis Endre.
Úgy vélekedik: az árak stabil növekedése ennek a túlkeresletnek is köszönhető, de bizonyára az is befolyásoló tényező, hogy a bankok az utóbbi időszakban rég nem tapasztalható kamatcsökkentést hirdettek, ennek következtében újra beindulhat a vásárlási láz banki hitellel.