Hogyan építsünk szerethető és egészséges városokat?

Örökségvédelemmel  ötvözött jövőtervezés

Szerethető, élhető és egészséges városok teremtésére törekszünk mindnyájan – ez a gondolat kötötte össze a konferencia szerteágazó szakmai beszélgetéseit. A The Future of Transylvanian Cities (Az erdélyi városok jövője) című esemény fő gondolatai a közösségteremtés, biztonság, gazdasági versenyképesség és a kulturális tevékenység körül forogtak, miközben az épített örökség motívuma végigkísérte a beszélgetések fonalát.

Az esemény a szabad eszmecserére, valamint a szakmai és személyes kapcsolatépítésre is lehetőséget teremtett. Fő céljai közé tartozott, hogy – az MCC-ben zajló oktatáshoz hasonlóan – a lehető legátfogóbb módon, különböző szakterületeket összekötve vizsgálja meg a környezetünket és jövőnket alakító folyamatokat. A panelbeszélgetések a fenntartható és inkluzív várostervezés, a kulturális és kreatív iparágak, a gazdaságfejlesztés és a digitális átalakulás tematikájára épültek, amelyhez a kolozsvári városképet elemző párbeszéd csatlakozott.

Az esemény a szabad eszmecserére, valamint a szakmai és személyes kapcsolatépítésre is lehetőséget teremtett (Fotó: MCC)

A kétnapos konferenciát Talpas Botond, az MCC erdélyi tevékenységért felelős igazgatója nyitotta meg, aki a kulturális örökség, fenntarthatóság és inkluzivitás megőrzésének fontosságát hangsúlyozta a rohamos népességnövekedés és infra­strukturális változások kontextusában. „Az MCC olyan tehetséges fiatalokat támogat, akik felelősséget éreznek környezetük iránt, hosszú távon pedig a közösségeik érdekében használják fel a megszerzett tudást. A konferencia is az ügy melletti elköteleződésünket jelzi” – tette hozzá az igazgató. Az eseményen Dan Ştefan Tarcea, Kolozsvár alpolgármestere a városban zajló fejlesztésekről és jövőbeli tervekről beszélt, köztük a közszállítás teljesen elektromossá alakításáról, a bicikliutak hálózatának bővítéséről, valamint a település szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről.

A konferencia témafelvezető előadásában Robin Mazumder pszichológus és idegtudós kutatási eredményeit és személyes történetét osztotta meg a hallgatósággal. A szakember a városi életvitelt, annak hatását és a városlakók mentális egészségét tanulmányozza, tapasztalatairól pedig könyvet is ír. Virtuális valósággal és viselhető technológiai eszközökkel méri, hogyan hatnak a különböző környezeti elemek az agyra, idegtudományi kutatásait pedig összeköti pszichológiai hátterével, foglalkozásterapeutaként szerzett tapasztalataival. Az előadásban elhangzottakra Calum T. M. Nicholson, az MCC vendégoktatója reflektált: elmondta, a modern építészet, amelyből hiányzik az egyediség, elidegeníti az embereket a környezetüktől, ezért a jövőben inkább a hazai hagyatékra, helyi elemekre és örökségre kellene építeni ahelyett, hogy a globalizált, egyhangú és jellemét vesztett újításokat várnánk.

A Fenntartható és inkluzív várostervezés című panelbeszélgetésen Yves Cabannes várostervező, a University Col­lege London fejlesztéstervezési tanszékének volt vezetője, Izaskun Chinchilla építész, a Bartlett School of Architecture (UCL London) vezető oktatója, Eliza Yokina díjnyertes építész, a De-a Arhitectura társalapítója, valamint Şerban Ţigănaş építész, a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának dékánja osztotta meg gondolatait Furu Árpád műemlékvédelmi mérnök, néprajzkutató moderálásával. Szó esett a városok élelmiszer-ellátásáról, a gondoskodó város fogalmáról, a civil társadalom szerepvállalásáról és az önkéntesség jelentőségéről, a régi épületek hasznosításáról, valamint a különböző szférák képviselői közötti elengedhetetlen párbeszédről.

A második panelbeszélgetésen Yasha Young kurátor, producer, oktató, az Urban Nation Berlin alapítója, Jaakko Blomberg művész, a Helsinki Urban Art társalapítója és ügyvezető igazgatója, Agnieszka Kolek, az MCC brüsszeli központjának kulturális kapcsolatokért felelős vezetője, valamint Rariţa Zbranca, a Kolozsvári Kulturális Központ programigazgatója, az egykori Ecsetgyár társalapítója a kulturális és kreatív iparágak városfejlesztésben betöltött szerepéről társalogtak. Moderátorként Andi Daiszler kulturális menedzser irányította a beszélgetést. A felmerült témák között volt a művészet és a technológia ötvözése, a város elhagyatott helyeinek kihasználása, a helyiek mozgósítása és a közösségteremtés, a kulturális intézmények és művészek támogatása, a művészet és a pénz kapcsolata. A beszélgetésen elhangzott: mára megvannak az eszközök arra, hogy a városvezetés és a civil lakosság közötti kommunikáció hatékonyabb legyen, erre kellene építeni.

Az esemény második napján, november 17-én is rengeteg innovatív ötlet és kezdeményezés hangzott el az élhető és értékes városok kialakításával kapcsolatban. A gazdaságfejlesztés és digitális átalakulás témakörében David Parrish, a kreatív iparágak szakértője, Kris Andreychuk, Edmonton város adattudományi és kutatási csapatának vezetője és Andra Tănase, a Transilvania IT Cluster tanácsadója mutatták be kreatív kezdeményezéseiket, és kerestek választ a városainkat érintő gondokra Dobre Nóra HR- és kommunikációs szakember, a BBTE oktatójának moderálásával. Szó esett a régi ipari váro­sok modern, digitális vállalkozásokká történő átalakulásáról, valamint a kreatív iparágak okosvárosokban betöltött szerepéről. A szakemberek egyetértettek abban, hogy a jövő városának legfontosabb elemei a szakterületek közötti kapcsolatteremtés, a közös projektek és a civil lakosság szerepvállalása.

Camelia Sisak, Silviu Aldea, Virgil Pop,  Dan Clinci, Weber Tibor és Guttmann Szabolcs (Fotó: MCC)

Az esemény utolsó panelbeszélgetésén helyi szakemberek mérték fel a kincses város aktuális helyzetét, kitérve a városfejlesztés jövőbeli lehetőségeire, különös tekintettel a Fellegvár rehabilitációjára. Virgil Pop építész, egyetemi tanár, örökségvédelmi és műemlékvédelmi szakértő, Dan Clinci építész, az Ernest Lupan Gazdasági és Környezetvédelmi Kutatóintézet projektmenedzsere, Weber Tibor építőmérnök, a Weberbau alapítója és menedzsere, valamint Camelia Sisak és Silviu Aldea építészek, a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának oktatói, akik a Fellegvár felújításáért felelős cég vezetői, Guttmann Szabolcs építész, várostervező, örökségvédelmi és műemlékvédelmi szakértő kérdéseire válaszoltak. Az eszmecserén megállapították: a város sziluettje önmagában is szimbólum, a városkép történelmi hagyaték, ezért jobban kellene vigyázni rá.

Az eseményt Stephen Sholl, az MCC nemzetközi kommunikációs igazgatója zárta, összefoglalva a konferencián elhangzott értékes gondolatokat. Elmondta, a szerethető és egészséges városokat a közös gondolkodás és a szépségre való törekvésünk hozza létre, amelyet az építészetben és örökségvédelemben is alkalmaznunk kell.

Visszaállítani a Fellegvár várjellegét

Sz. K., T. K.

A kolozsvári városképről másfél órásra tervezett beszélgetés időkerete szűknek bizonyult a téma kimerítésére, arra viszont épp elegendő volt, hogy tisztábban lássunk néhány Kolozsvár arculatának alakulását meghatározó kérdésben.

A rendezvény helyszínéül az MCC új kolozsvári székhelye a fellegvári Belvedere szálló szolgált. Keresve sem lehetett volna jobb környezetet találni urbanisztikai konferenciához: az egykor Kőmálnak nevezett dombról tökéletes a rálátás a „kolozsvári városképre” – több száz éves távlatban.

A panorámán túl a citadella más vonatkozásban is illik a rendezvény témakörébe: a Fellegvár tervezett rehabilitációja nagyon jó esettanulmány lehet arra vonatkozóan, hogy mi a módja az elhagyatott, romos állapotú épületek, városrészek szakszerű felújításának, hogyan lehet új funkciót találni, új életet lehelni, a közösségnek visszaadni az elhanyagolt épített örökséget. „Ez a hely jelenleg nem Kolozsvár fellegvára, sokkal inkább kálváriája, ahelyett, hogy kiemelt kulturális pont lenne!” – hangzott el a beszélgetés alkalmával is.

A Vízi-kapu a vár keleti oldalán nyílik (Fotó: Rohonyi D. Iván)

A dombon 1713–1723 között – a Rákóczi-szabadságharc leverése után – épült császári katonai erődítmény, a barokk épületegyüttesből ma csupán két kapu, három épület – az egyik az egykori lőszerraktár – és a vársánc látható. Amint Virgil Pop, a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottság főtanácsosa megjegyezte: európai viszonylatban ugyan szerényebb erődítménynek számít a fellegvári, de a miénk, és meg kellene becsülnünk.

A Fellegvár jelentette hatalmas turisztikai potenciált Kolozsvár 1989 előtti és utáni román vezetése sem tudta kiaknázni. A kommunizmus éveiben az üresen maradt kaszárnyaépületeket hallgatólagosan rábízták a Belvedere szálló működtetőire – vélhetően különösebb megkötések nélkül. Legalábbis erre lehet következtetni az épületek elhanyagolt, leromlott állapotából. Következett az 1989-es fordulat, a zűrös privatizáció, 2012-re már senki nem gondozta ezeket a műemlékeket.

2012 októberében a Romániai Építészkamara erdélyi fiókszervezetének Scena Urbana nevű, a kihasználatlan városi terek reaktiválását, a város kulturális térképére való visszahelyezését célzó kezdeményezés keretében megpróbálta felhívni a kolozsváriak figyelmét a Fellegvárra, de ennek az akciónak sem volt túl nagy visszhangja. Ezt követően került sor a fellegvári területeknek és épületeknek az eladására. Tizenegy évvel ezelőtt még egyetlen tulajdonosa volt a szállónak és az egykori kaszárnyaépületeknek, azóta több magán- vagy jogi személy kezébe került.

A beszélgetésen elhangzott: a műemlék épületek esetén a művelődési minisztériumnak, a megyei, illetve a városi önkormányzatnak elővásárlási joga van, a tárcának azonban nem voltak erre forrásai. A polgármesteri hivatal is elszalasztotta a nagyon jó alkalmakat, amikor a fellegvári telkeket, épületeket megvásárolhatta volna.

A kolozsvári önkormányzat 2021-ben döntött a Fellegvár rehabilitációjáról, a munkálatok elkezdése azonban még várat magára a telkek kisajátítása körüli jogi procedúra elhúzódása, a szükséges engedélyek megszerzése miatt. A Fellegvár helyreállításának projektje a Metapolis Architects BVBA, az Atelier Mass és Ana Horhat nevéhez fűződik. A terv része a Sissi-szobor visszaállítása, a sétányok felújítása, újak létesítése a jobb megközelítés érdekében. A Gheorghe Funar volt polgármester által 1997-ben „a nemzet hőseinek” emlékére állított kereszt eltávolítása is része volt a tervnek, a polgármesteri hivatal azonban megvétózta.

Silviu Aldea, az Atelier MASS vezetője elmondta: a rehabilitáció során az egyik fő szempont a terület egységes jellegének érzékeltetése. A szálloda mögötti parkolót például olyan térré alakítanák, amely egyfajta összeköttetés lenne a részek között, hiszen nem különálló épületekről van szó, hanem egyetlen épületegyüttes összetartozó elemeiről. „Egy várban vagyunk – ezt kell éreznie az idelátogatónak” – hangsúlyozta.

„Helyre kell állítani a Fellegvár topográfiáját. Várjuk, hogy végre törvényes úton tisztázódjon a telkek jogi helyzete, közben anyagi forrásokat keresünk a New European Bauhaus nevű uniós projekten keresztül” – tette hozzá.

Magánérdekekbe ütköző műemlékvédelem

A beszélgetésbe bekapcsolódó Virgil Pop aberrációnak nevezte a fellegvári telkek tulajdonjogi helyzetét.

„Az 1989 utáni vad privatizáció során nem visszaszolgáltatások történtek, hanem rablás: semmi pénzért kiárusították a bérlőknek az államosított házakat, az új tulajdonosok pedig az esetek többségében nem törődtek az ingatlanok műemlék jellegével” – mondta. „Ugyanez történt a Fellegvár esetében is, jelenleg ugyan nagy az elszántság a megmentésére, az önkormányzat készséges partnernek mutatkozik, de nálunk a helyzet rendszerint az, hogy a műemlékvédelem csak addig működik jól, amíg nem ütközik magánérdekekbe” – fogalmazott Virgil Pop.

Kifejtette: sajnos a jelenleg hatályos műemlékvédelmi törvény nem az épített örökség megőrzésére összpontosít, csupán arra, hogy milyen beavatkozás számít rongálásnak, ami nagy különbség. Bármilyen furcsán is hangzik, a legbiztosabb műemlékvédelem a szegénység. Mára Kolozsváron megjelent a rendkívül gazdag réteg, amelyik bármit megengedhet magának – és bármit meg is enged az épített örökségre való különösebb tekintet nélkül – mondta.

Ezzel kapcsolatban a több műemlék felújításában tapasztalatot szerzett Weber Tibor építőmérnök megjegyezte: a lakóközösségekben gyakran nem tudatosodik, milyen kiváltság műemlék épületben lakni. Vannak kivételek is: például a gyógyszerészeti múzeum épületének, a Hintz-háznak a tulajdonosa, akinek az anyagi lehetősége és a jó szándéka is megvolt ahhoz, hogy a visszaszolgáltatott ingatlant rendbe tétesse. Elmondta: a tapasztalat az, hogy az uniós források hamar megérkeznek, de sajnos nincs elég szakképzett munkás.

Szép épület nem nagyon van, csúnya annál több?

Bethlendi András, a konferenciát szervező MCC munkatársa arra kérte a résztvevőket, mondjanak példát szép kolozsvári épületre, amely az utóbbi harminc évben épült. Felmerült a Banca Transilvania Honvéd/Dorobanţilor utcai épülete, a jelenlevők nagy része egyetértett abban, hogy az új székház ebbe a kategóriába tartozik. Virgil Pop viszont úgy látja: szép épület nem nagyon született Kolozsváron, mindazonáltal beismerte, a bankszékház az elfogadhatóbbak közé tartozik. (Bár túlságosan impozáns a környezetéhez viszonyítva – tette hozzá.)

A műemlékvédelmi szakember sajnálta, hogy nem merült fel kérdés arra vonatkozóan, melyik a legrondább épület az elmúlt harminc év távlatában. Megítélése szerint a pálmát a Monostoron, Kolozsvár és Szászfenes határában épült „felhőkarcoló” vinné el.

„Nagy gazemberség! A városházának magassági korlátozást kellene bevezetnie az újonnan készülő épületekre! A Szent Mihály-templom tornya kellene hogy legyen a mérték, a felső határ!” – mondta.

A gondolatmenetet folytatva Dan Clinci építész szerint fel kellene tenni a kérdést: melyek az uralkodó értékek egy városban? A Szent Mihály-templom vagy a „felhőkarcoló”? Kétségtelen, ebben a dinamikusan fejlődő városban a lakhatási gondok nagyok, hatalmas a nyomás újabb és újabb ingatlanok építésére, de az épületnek nemcsak funkciója van, hanem „üzenete” is. „Oda kell figyelnünk ebben a hajszában, hogy milyen értékeket örökítünk át az utánunk következő generációknak” – mondta.

„Még Napoca sem érdekli a városvezetést”

A beszélgetés során Guttmann Szabolcs építész, aki a moderátor szerepét vállalta, kemény kritikát fogalmazott meg a kolozsvári városfejlesztési stratégiával, annak hiányosságaival kapcsolatban. A Szabadság kérdésére ezt részletesebben is kifejtette:

„Nemcsak Kolozsvárra, hanem a romániai városokra általában jellemző, hogy az önkormányzatok többnyire a helyi magánszféra ötleteinek elemzésével vannak elfoglalva – vagy megadják azokra az engedélyt, vagy nem. A hosszú távú fejlesztésről szóló csomag, amire európai pénzeket lehet pályázni, nagymértékben kimerül a kötelező urbanisztikai terv elkészítésében, kivitelezése pedig meglehetősen foghíjas. Ez a terv ugyanis tíz évre szab szakmai irányt, a városvezetők mandátuma azonban csak négy évre szól. Ezalatt kell nekik olyan látványos megvalósításokkal előállni, amelyek lehetőleg elősegítik az újraválasztásukat.

Guttmann Szabolcs: Az önkormányzat részéről senkit nem foglalkoztat az épített kultúra. Legfennebb akkor történik előrelépés, amikor esik a vakolat, és sürgős beavatkozás kell... (Fotó: MCC)

Másrészt az a csapat, amelyik általános urbanisztikai tervet tíz évre gondol át, nem tud számolni azzal, hogy az Európai Unió épp milyen finanszírozási lehetőségeket kínál majd a következő mandátumban. Ezért, ha az általános urbanisztikai tervben nincs rendesen továbbgondolva a történelmi központ, különböző negyedek fejlesztési terve, akkor, nyilván, hirtelen kell dönteni arról, hogy milyen projektekre fogják a pénzeket lehívni – vagy épp elszalasztani a lehetőségeket” – világított rá a szakember a felújítási munkálatok kaotikusságára utalva. Példának a Főtér kivilágításának tervét, vagyis hát „tervezetlenségét” hozta fel. „Ha egy teret nem lehet egyetlen Iuliu Maniu koncepciónak megfelelően felújítani, hogyan lehetne akkor az egész várost? – teszi fel a kérdést a szakember.

Ezeknek a gyors, részleges munkálatoknak más hátránya is van: a kutatómunkák rendszerint felületesek.

„Annak a városvezetésnek, amely büszke arra, hogy Napoca municípium utóda – még a város bejáratánál is feltünteti ezt! – fontos kellene hogy legyen a római kori város maradványainak felkutatása. Ezekre már Pákei Lajos is rácsodálkozott több mint száz évvel ezelőtt, amikor a csatornázási munkálatok során több római kori oszlop, épületdísz előkerült. Amit talált, megőrizte, ezek a leletek képezik ma a történelmi múzeumban található római lapidárium nagy részét. Mi pedig teljesen új Főteret hoztunk létre, drága kövekkel lefedtük, csak az „üvegkoporsó” utal arra, milyen értéket rejt az a terület. Büszkék vagyunk a monarchiabeli Főtérre, Mátyás szülőhá­zára, de ugyanolyan büszkék lehetünk a római korból származó épületkövekre, amelyeket a középkori város erődítményében is felhasználtak” – magyarázta.

Guttmann szerint nem beszélhetünk urbanisztikáról, ha nem ismerjük saját városunk fejlődéstörténetét az alapoktól. Ha nem becsüljük meg műemlékeinket.

„Hogyan lehetséges, hogy olyan műemlék épületben, mint a Wolphard–Kakas-ház, kulcs alatt van a legértékesebb reneszánsz lapidáriumunk in situ, ráadásul az emeleten a képzőművészeti egyetem székel. Felháborító, hogy ilyen épületet nem vásárolt meg a város, amikor az eladósorba került.

Ez annak a bizonyítéka, hogy az önkormányzat részéről senkit nem foglalkoztat az épített kultúra. Legfennebb akkor történik előrelépés, amikor esik a vakolat, és sürgős beavatkozás kell.

Ilyen volt a Szentegyház utca 1–3. szám is, ahol végül sikerült menteni a menthetőt. Vagy itt van a Főtér 2. szám, az infra­struktúra javításánál előkerült a római városnak az észak–déli főutcájából a kövezés, ami fél éve vár bemutatásra. Ez az ingatlan városi tulajdonban van, itt zajlottak a házasságkötések. (A felújítás során ezekben a termekben is előbukkant egy értékes 19. századi freskó…) Ez még munkaterület, abban reménykedünk, hogy lesz végre olyan középülete a városnak, ahol ezeket a leleteket a nagyközönség előtt is be lehet mutatni” – mondta Guttmann.

„Az önkormányzatnak stratégiát ajánlottunk a város házának a kialakítására. A javaslat szerint a Mócok úti épületekbe kellene átvinni minden hivatalt, az így megürülő Főtér 1., illetve 2. szám alatti épületeket pedig kulturális helyszínekké változtatni. Kinyithatnánk azt a rozsdás lakatot, ami elvezet az egyetemek utcája felé, hiszen az eredetileg is sétálóövezet volt” – tette hozzá.

Véleménye szerint olyanná kellene a belvárost alakítani, hogy aki ott jár, egy hétig ne kívánkozzon el, annyi látnivaló legyen.

„Az értékeknek a felfedése nagy kihívás. A többség nem is tudja, mire figyeljen. Napoca sem érdekli őket. Beleszületnek a városba, de az nem csak az IT-szektorból áll. Ezért kellene a városvezetés mellé szakemberekből álló csapat, amelynek legyen szava a fejlesztési terveket illetően. És akkor nem az fog történni, amit most is látunk: itt is kövezünk, ott is kövezünk, hogy milyen kövekkel, az attól függ, hogy épp ki a tervező, aztán majd tíz év múlva, amikor ismét esedékes a rejtett infrastruktúra felújítása, rádöbbenünk, hogy mivel ezek nem erdélyi kövek, a kínai, törökországi vagy épp ukrajnai járólapokat nem biztos, hogy lehet pótolni.

Kell tudni, hogy milyen irányba haladunk. Rengeteg pénz egy-egy ilyen felújítás. Jól meg kell fontolni, hogy mi éri meg, milyen városszövet felújítása és milyen formában, hogy ne csak a következő generációk érjék meg ezeknek az eredményét. Addig ugyanis nagyon sok érték eltűnhet...” – magyarázta.