![Hetven lejjel emelnék a bruttó minimálbért](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.4604757%2Bt.1609241117201.jpeg?itok=ER2j51ic)
A kormányfő szerint a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek érveit, valamint a jelenlegi gazdasági-társadalmi körülményeket figyelembe véve fognak dönteni a minimálbér emelésének mértékéről.
A kabinet Facebook-oldali bejegyzésben közölte: a szakszervezetek képviselői a minimálbér 2400 lejre való emelését kérték a hétfői egyeztetésen, míg a munkáltatói szervezetek képviselői a minimálbér jelenlegi szinten való befagyasztását követelték a 2021-es év első hónapjaira, mivel számos gazdasági ágazat rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány előidézte válság miatt.
Mindezen szempontokat figyelembe véve a kormány az infláció mértékénél nagyobb összeggel, 70 lejjel tervezi emelni a bruttó minimálbért, amely így 2230 lejről 2300 lejre nőne – áll a bejegyzésben, amelyből az is kiderül, hogy az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadja majd el a kormány. Ez azt jelentené, hogy 1346 lej helyett 1386 lejt kap majd kézhez, aki minimálbérben részesül.
A hétfői megbeszélésen egyezség született arról is, hogy jövő év első felében a kormány és az illetékes szervezetek megállapodásban rögzítik a minimálbér-emelés mechanizmusát a következő négy évre a stabilitás és a kiszámíthatóság érdekében.