Árkossy István tárcanovellája
Régi, megbarnult fotográfia került a kezembe: Kolozsvár, 1942, Farkas utca. Egykori nevén: Platea Luporum. A látvány még a hatvanas-hetvenes évek idején is ugyanezt az arcát mutatta, amikor a barokk tanári lakások egyik emeleti traktusában évtizedekig laktam, szemben a nagymúltú Református Kollégiummal. Tudatomban, a belvárost kelet-nyugati irányban átszelő történelmi hely mindig is Erdély szellemi sugárútja volt. Ezt idézi az egykori Báthory István korabéli universitas; a XV. századi ferences kolostorrom; a történelem szeszélyeinek kiszolgáltatott hol jezsuita, hol kálvinista templom; a lebontott első magyar kőszínház emléke; a különböző felekezeti iskolák; a Ferencz József, Ferdinánd király, majd Bolyai és Babeș nevét felváltva viselő újkori egyetem épülete. Ez a mikrovilág pakolta csigaházként, puttonyként vállaimra a hovatartozás megtisztelő elsőélményét, idő horzsolta mohos kövek üzeneteivel, Mátyás-gótikával, Teleki-barokkal, Pataki-klasszicizmussal, Bethlen-eklektikával, egy olyan helyszínen, ahol még a kések villódzása és a történelem farkasüvöltései ellenére is a kő kövön máig megmaradt. A múltból felém kémlelő ablakszemek pedig, esztendőt esztendőre zsákolva, régi ismerősként tekintettek reám. Utcám szögletében, a kálvinista templom eget karcoló, tiszta homlokzata strázsált. Kőarca mögül orgonasípok dallama szökött ki a térbe, szállt, keringett, és kitárt ablakomon át a kerti orgonák átható illatával keveredve, elárasztott szívet, szobát; azt a helyiséget, ahol egykor Áprily Lajos és Kuncz Aladár is lakott, ahol a kolozsvári szellem betűkből élt túl, és így él tán máig is tovább. A hársak pedig, évszázados csillagrendjükhöz igazodva, estéről estére szellőnek eresztették a napközben zümmögő kórus hangjaival megénekelt, mézédes júniusi virágillatot. Szilenciumi csendben, a sűrűsödő homály alkonyóráinak megpihenő pillanataiban, a kémények sötét sziluettje körül denevérek cakkozták, ollózták a violaszínű eget; s eközben, mintha a kitartás, a megmaradás, a túlélés oratóriumának hangzuhataga bomlott volna ki az égből, úgy szűrődtek át egymást követve Bach fúgái, Mendelssohn orgonamuzsikája a gótikus csarnoktemplom ólomkeretes üvegablakain keresztül Apáczai professzor immár semmibe elköltözött egykori kollégiumának, az egykori kolostor-romkert kerengőjének irányából.
Aztán csikorgó télidőn, a Gyalui-havasok fagyos üzeneteivel beköszöntött utcánkba a Kárpátok karácsonyi havazásainak hófehérje. Az ünnepi szent este liturgiájáról kiszivárogtak a zúzmarás szívek hozsánnát éneklő reszketeg kórushangjai, egy fekete kor sűrű fehéren pontozott hóhullásában. Magasan a Hold, az éj öreg cirkálója, ráérősen úszva a végtelenség csillagszigetei között, fénylő udvarával megbújt Szent György mozdulatlanságba dermedt bronzalakja mögött, ott elidőzött, és a lovas sötét arcának sziluettjét a fény hűvös kékglóriájával áldotta meg. A történelem is pihent. Hallgatott. Elhallgatott. A szobortól alig távolabb, a templomföld meleg csendjében az Idő híven őrizte az Apafiak, Bornemisza Anna, Bethlen Kata viszontagságos múltjának immár háborítatlan békéjét. Kint, utcám széltében-hosszában a megkopasztott kígyótestű fák, mint hajdanvolt nemesi családfák fekete címer-rajzolatai a lét hófehér decemberi rajztábláján, behálózták az este sötétre satírozott papírlapjait az itt-ott gyéren pislákoló lámpavilágok fénybuborékai alatt. Pedig feszültségekkel teli, létbizonytalan és megalázó kor képe volt ez; szégyenében lepörgött falakról a vakolat, és az Idő is döbbenten állt egyhelyben, hitetlenül várva tán valami jobbra, miközben serényen strigulázta az emlékekkel együtt elhullt perceket, a napokat; strigulázta az életet.
De fordult a kocka; elfordult a Föld. Ma már az Óbudán ültetett, gyökeret eresztett, magas lombozatú kerti hársfám illata hozza vissza minden júniusban azt a messzire ellibbent varázst, amit egy tovatűnt kolozsvári élet utolsó júniusában, akkor, ott veszítettem el.
ÁRKOSSY ISTVÁN
(Megjelent a Magyar Írószövetség Olvasat című online folyóiratában. Árkossy István Hársvirág és kőmoha című tárcanovellája Kolti Helga színművész előadásában megtekinthető az arkossy.com/mdia webcímen)
(Borítókép: Kolozsvár, Farkas utca, 1942. Ismeretlen szerző felvétele)
