Amikor az első lapszámot készítették elő, írták meg s vitték le a nyomdába a kéziratokat meg a laptükröt, nem volt még nyugalom, sem béke, sem teljes biztonság a városban, lövések zaja tette próbára a hitet a régóta reménykedve várt változás eljövetelében. Az ország még forrongott, a hírek bizonytalanul érkeztek, az évtizedekig tartó megfélemlítés még nem engedett szabadon hinni, még felszínre hozta a rettegést: és ha marad minden a régiben, és megtorolják a szabadságra vágyakozást?... Azonban a félelmet, a pillanatnyi megtorpanást és elbizonytalanodást felülírta az elkötelezettség, hogy újságot, magyar napilapot minden körülmény között elő kell készíteni, ki kell nyomtatni és a magyar olvasókhoz el kell juttatni. Mert nem csak élelemből, fűtésből, világításból szenvedtünk hiányt, hanem a mindennapi szabad szó is hiányzott az életünkből, az elnyomó rendszer változatos módszerekkel a független és önálló gondolatot is igyekezett elnémítani.
“Szabadság és igazság: édes testvérként ölelkező két szó, amelyek egymáshoz tartoznak, fogcsikorgatva reméljük, immár örökké.” “Karácsonyra a SZABADSÁGGAL eljött az Igazság napja. De vajon valóban az-e? Vajon beigazolódnak-e várakozásaink? Szolgáltatnak-e igazságot az ország népének, és ezen belül nekünk, a magyar nemzetiségnek?” “Európához akarunk tartozni! De ennek érdekében, valamennyiünknek igaz becsülettel és felelősségérzettel kell viselkednünk.” “És most már térjünk rá a közös után a saját kérdésünkre, a Romániában élő magyarság évtizedeken át elhallgatott vagy hazugul kifordított, megoldatlan nemzetiségi gondjaira.” – olvashatjuk a Szabadság első lapszámában kolozsvári magyar értelmiségiek, írók gondolatait. Majd, ha fellapozzuk a következő lapszámokat, az azokban megfogalmazott gondolatok, kérdések, elvárások, tervek, remények közül sokat most, harminc év után ismételten leírhatnánk. Ezúttal ugyan valóban szabadon és büntetlenül, de továbbra is várakozással még válaszokra, megoldásokra.
Feladatunk és munkánk tehát van még bőven, amit elkezdtünk, felelőtlenség lenne abbahagyni. Mert jót és rosszat, nehezet és megpróbáltatást, elégtételt és hiányérzetet is tartogatott számunkra az eltelt harminc év. Számos kollégánktól, Balló Áron fiatalon és tragikusan elhunyt volt főszerkesztőnktől kellett örök búcsút vennünk az évek során, de a sokezer kinyomtatott újság megőrizte emléküket. Mint ahogy közösségünket, eseményeinket, megvalósításainkat, itteni létünket történelmével, hagyományaival, örök értékeivel, jelenével és terveivel együtt megörökített, de megtart a jövőnek is. Ebben van hatalma és ereje a nyomtatott újságnak, és fiatal kollégák segítenek folytatni az elkezdett munkát, továbbmenni a vállalt úton.
Harminc év már felnőtt kor, de ennyi év után is naponta igyekszünk megfelelni a cseppet sem könnyű szakma felelősségének és komolyságának. A műszaki feltételek ma már összehasonlíthatatlanul jobbak, mint harminc évvel ezelőtt. Ma, az internet korában már bárki, bármikor, bárhol írhat bármit, bárhogyan – legyen az valótlan, sértő, megtévesztő. Ezért is hárul nagyobb felelősség az újságírókra, ezért is fontosabb ma az írott, nyomtatott szó megbízhatósága, mint volt bármikor. Sokat változott tehát a környezetünk az eltelt három évtized alatt, alakultunk és fejlődtünk mi is, gondosan ügyelve arra, hogy következetesek maradjunk közösségünk szolgálatában, következetesen érvényesítsük a sajtó- és szólásszabadság elveit, tiszteletben tartsuk az emberi méltóságot, és folyamatosan hitelesen tájékoztassunk.
A román államnak s hatalomnak nem érdeke sem gondja egy magyar napilap léte, amely tükröt és ablakot tartson a társadalom felé és elé, és amely megtartó valamint összetartó erővel bírjon. Ezt, a magyar napilapot, a Szabadságot nekünk kell felvállalnunk, mindannyiunknak - a folytatáshoz továbbra is bízva olvasóink támogatásában.
