A hangverseny Igor Stravinsky (1882–1971) Szimfónia fúvószenekarra című művével indult. A kilencperces mű szimfónia megnevezése nem a műfajra vonatkozik, inkább a görög „szümfóniából” eredő együtthangzásra utal. A fúvószenekari darab modern, néhol jazzes hangzásvilágában, az erős kontrasztokra épülő hangszínkombinációk, a mozaikszerű kis „zenetömbök” filmkockaszerűen tapadnak egymáshoz. Egy-egy szólisztikus hangszer(csoport) játékos-könnyedén, humoros-szomorkásan, korálszerű magasztossággal emelkedik ki a tömör tuttikból. Nemigen láttunk még a pódiumon 23 fúvósból álló kamaraegyüttest, szokatlanul érdekes látványuk, és a köztük lévő, az újdonság erejével ható összhang, igencsak kellemes meglepetést szerzett.
Az est másik érdekessége, Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (1906–1975) 1. Zongora-, trombita- és vonószenekari concertója volt, amelynek technikai megpróbáltatásoktól terhes zongoraszólamát Ana Mirabela Dina szólaltatta meg briliáns tisztasággal, ragyogó technikával, a mű érzelmi hullámzásainak megfelelő árnyalt dinamikai palettával. A trombitaszólót Gabriel Gyarmati játszotta, akinek a zenekari művekben elhangzó egy-egy profi szólójára már többször felfigyeltünk. A versenymű első tételében a drámai és lírai, a humoros és ludikus, az énekszerű és virtuóz pillanatok, valamint a zongora- és trombitaszólók közötti melodikus párbeszédek harmonikusan illeszkednek egymáshoz. A balettzenének is beillő Lento egyre feszülő belső drámai ereje végül feloldódik, megnyugszik. E nyugodt „világban” élménypillanat, amint a trombita, „egy szál virág helyett, bús szerelmesként”, szomorkás dalát nyújtja át a zongorának. Az utolsó két tételben a zongora és vonósok között kialakuló fogócskaszerű játék, az egymást kergető és egymásnak felelgető szólamok, a szilaj rohanás tartja fogva a hallgatót. A trombitaszólóban, a fülbemászó dallam ellenére, félreismerhetetlen az a gunyorosság és végtelen humor, amely annyira jellemző Sosztakovics műveire. Ragyogó zene, kiváló előadásban! A közönség hosszasan ünneplő tapsát, a két szólista Gershwin népszerű Summertime-jának zongora-trombita átiratával köszönte meg.
Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov (1844–1908) Seherezádéjában az Ezeregyéjszaka mesevilágának hangulata ejti rabul a hallgatót. Habár a négy tétel címeiben utal a mesékre – Szindbád, a bátor hajós, A bohókás Kalender herceg kalandja, A fiatal herceg és hercegkisasszony meséje, A bagdadi vásár – Rimszkij-Korszakov zenéje nem annyira a mesék történetfonalát követi, mint azok hangulatát. Ami a részeket összeköti, az a kecses, bájos, csábos Seherezádé-téma, és a vele kontrasztáló vad, gőgös, kegyetlen, de végül szerelemtől meglágyuló szívű szultán-téma. A zenekari „meseképek” hangszerelése zseniális, amelyben különleges színt jelentenek a mesterien megalkotott hangszerszólók. A törékeny, szép keleti szultána mindahányszor felcsendülő témáját, Paul Sîrbu meleg tónusú, különös szépségű, varázslatos csillogású, érzéki-szenvedélyes hegedűszólójának köszönhettük. Ugyanakkor kiemelném a mesékben többször előforduló oboaszólókat, Haáz Bence finom tónusú, érzékeny, szélesen ívelő, sokszínű előadásában.
A Seherezádé minden pillanata – akár a bódító egzotikus fűszerek illata, és a színesen csillogó kelmék–, elkápráztat, magával ragad. Érezhetően, a Theo Wolters vezényelte zenekart is megbabonázta ez a koloritdús zene. A gyönyörű keleties dallamok, a mesék varázslatos (hangulat)világa talán sokunk estéjének további óráit is megszépítette.
(Borítókép: Theo Wolters karmester hosszas távollét után tért vissza városunkba. Fotó forrása: Transilvania Filharmónia)
