Már 1792 decemberében, az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság első kolozsvári előadásán felhívta magára a figyelmet, a Köleséry, avagy a Titkos ellenkezés című darabban, a Rhédey grófné báltermében felállított színpad deszkáin. Határozott, katonás egyénisége, széles körű és alapos műveltsége és főként tehetsége rövid időn belül őt állította az első erdélyi állandó magyar színtársulat élére. A kezdeti nehéz időkben nemcsak Kótsi színházi karrierjét megelőző, rövid katonai pályája során pallérozott fegyelmére és akaraterejére volt szüksége a társaságnak, de görög, francia és német nyelvismeretére is, amelyek segítették abban, hogy a társulatot új darabokkal, fordításaival lássa el. Játékstílusa a közvetlenséget és a természetességet ötvözte – ezek még új erények voltak akkoriban –, de fontos volt zenei tudása is.
1793. november 23-án, alig egy évvel a Nemzeti Játékszín megnyitása után, a társaság először tűzte műsorára Shakespeare Hamlet című tragédiáját. Erről az első Hamlet-előadásról a Bécsben megjelenő Magyar Hírmondó a következőképpen tudósított:
(Kolozsvárról december 2-án) „Vasárnap múla egy hete, hogy néhai Gróf Bethlen Sándor ő nagyságának utolsó földi tisztessége tartata itten, melyet igen számos gyülekezet pompásított. Prédikálott felette, nagy tiszteletű s érdemű Szathmári Pap Mihály úr (...). Nem nyittatott meg a Teátrom is a gyászos napon, hanem előtte való estve ama híres Hamlet nevű szomorú játék játszodtatott.” (Magyar Hírmondó, [48.] Bétsben, 1793. december 13., 846. old.)
Bár nincs rá írott adat, joggal feltételezhetjük, hogy az első előadás főszerepét is Kótsi alakította, mivelhogy 1807-ig végig az ő neve látható a szereposztásokban. A következő előadásról, amelyre alig két hónappal később, 1794. január 27-én került sor, színlap is megőrződött (a budapesti Széchényi-könyvtár állományában látható). Ez a bemutató – Janovics szerint – 16 évvel előzte meg a Hamlet pesti színrevitelét (Janovics Jenő A Farkas utcai színház, Singer és Wolfner, 1941. 35. old.).
A mai ismereteink szerint Kótsi Patkó János még hétszer játszotta el Hamletet: 1798 augusztusában és 1799 júliusában a kolozsvári társulat debreceni vendégjátékai alkalmával, továbbá Kolozsváron 1800-ban, 1804-ben, 1805-ben és 1807-ben, utoljára 1807. április 18-án a Nemes Játszó Társaság marosvásárhelyi vendégszereplése során. (Tudnunk kell, hogy a kolozsvári társulat anyagilag hosszú évekig arra volt utalva, hogy a kolozsvári téli idényt vendégjátékokkal toldja meg, ezért nyaranta Debrecenben, Marosvásárhelyen, vagy Nagyváradon tartott 1-2 hónapra is kinyúló vendégjátékot.) Ezt követően 1810. november 20-án került ismét előadásra a darab Kolozsváron, de immár a társulat új vezetője, Wándza Mihály főszereplésével.
A színlapok, napilapok és más színháztörténeti források adatai alapján láthatjuk, hogy a shakespeare-i remekmű folyamatosan jelen volt a kolozsvári magyar színház repertoárjában. 1812-ben, 1821-ben, 1829-ben, 1833-ban, 1835-ben, 1838-ban, 1846-ban, 1853-ban is színre került, leginkább Kazinczy fordításában, majd néhány évig Vajda Ferenc fordítását használták. A század derekától érdekes módon gyakran a pesti Nemzeti Színháztól érkező vendégművészek tűzték műsorra és játszták Hamletet, mint például Bolnai Úr (így szerepel a plakátokon a kolozsvári születésű Bethlen Miklós gróf, újságíró, drámai színész, 1831–1899), Egressy Gábor 1855-ben és utána többször is, ifjabb Lendvay Márton 1863-ban vagy Dráguss Károly 1866-ban, illetve 1900-ban Beregi Oszkár és Bakó László. A 19. század utolsó harmadában a fennmaradt színlapok többször hirdetik a dráma Zajonghy Elemér által operaparódiának átírt előadását (1875, 1877, 1879, 1880-ban is).
Lévén hogy a 19. században, de még a 20. század elején is a színtársulatokhoz karakter szerint szerződtették a színészeket – például hősszerelmes, drámai színész, jellemszínész, társalgó színész, szende, naiva, komika stb. –, megfigyelhető, hogy a drámai szerepkörbe eső Hamletet egy társulaton belül legtöbbször hosszú évekig ugyanaz a színész alakította. Ez figyelhető meg Kótsi Patkó János, Pergő Czelesztin, a 19. század utolsó éveiben E. Kovács Gyula, vagy a 20. század elején Janovics Jenő alakításai esetében is.
A jelentős kolozsvári Hamletek sorából nem felejthető ki Paulay Ede, aki 1863-ban, kolozsvári színész korában játszhatta el először Hamlet szerepét, vagy Egressy Ákos (1868-ban és 1873-ban) és Szacsvay Imre (1879, 1880, 1881, 1883) sem. Ki kell emelnünk a sorból E. Kovács Gyulát, hiszen ő 1869–1897 közt számtalan alkalommal volt Hamlet, nemcsak Kolozsváron, de a budapesti Nemzetiben és vidéki vendégszereplések alkalmával is. A színlapok mutatják, hogy 1869-től már kivétel nélkül az Arany János fordításában játszták a darabot. Megemlítendő, hogy 1897-ben Saltarelli Angelo olaszországi társulata Gustavo Salvini (olasz színész, filmszínész, 1859–1930) főszereplésével adta elő az Amletót olaszul a kolozsvári közönségnek.
A 20. század elején, 1914-től, a híres Shakespeare-ciklussal kezdődően, mintegy tíz éven keresztül Janovics Jenő alakította többször is Hamletet, egészen a húszas évek közepéig, amikor Táray Ferenc vette át tőle a szerepet. Hamlet is Janovics kedvenc szerepei közé tartozott a Tartuffe és a Bánk bán Biberachja mellett. Ő volt Hamlet az 1919. szeptember 30-i legendás hírű előadásban is, amellyel a társulat zsúfolásig telt nézőtér előtt búcsúzott a Hunyadi téri színházától.
1941-ben, amikor újra birtokba vette a magyar társulat a Hunyadi téri épületet, a megnyitó díszelőadást jelképesen a Hamlet-nagymonológ utáni második résszel indították, majd Szentjóbi Mátyás királya és Erkel Hunyadi Lászlója került színre. E díszelőadást követően hosszú évekig-évtizedekig eltűnt a Hamlet a kolozsvári magyar színpadról. A kolozsvári magyar színjátszás eddigi történetében a leghosszabb, 46 évig tartó szünet után 1987-ben került ismét színre, az akkor fiatal Tompa Gábor rendezésében, Héjja Sándor/Zalányi Gyula főszereplésével, valamint ugyancsak Tompa-rendezésben a mostani évadban (bemutató: 2021. december 3.), budapesti vendégművész, Vecsei H. Miklós főszereplésével.
------
A plakátok a kolozsvári magyar színház dokumentációs tárából, illetve az egyetemi könyvtárból származnak.
