Gyertyaláng

Az egyik Deák Ferenc. Már Szegeden dolgozott, amikor 1995-ben a kiadóhoz kerültem, csak néha látogatott haza, olyankor azonban délutánig-estig ültünk és beszélgettünk vele hármasban Géczi Jánossal. Ferikó jókedélyű, hatalmas humorú ember volt, és alacsonyságában is fenséges, amikor a szakmájáról beszélt. Ezt nem úgy értem, hogy valami prédikátori komolysággal zúgta volna képzőművészeti elveit, hanem úgy, hogy erőt sugárzott a testéhez képest busa fejével, mint a vonalai, az alakjai, az, ahogyan mozgatta őket – az Egyszerű vers a kegyelemről című Dsida-kötethez rajzolt illusztrációinál azóta is kevés nagyobb élményem volt.

De hát ezt már a Polisnak rajzolta. Gyermekkorom mesés- és ifjúsági könyvei viszont mind-mind az ő keze alól kerültek ki, az Arany mesekönyv és a sorozat többi darabja a Kriterionnál, a Winnetou a Daciánál; aztán érettebb korú olvasmányaim, a Horizontban megjelent világirodalom, a Zokogó majom. Még később, egyetemista koromban a Kincses Könyvtár sorozatterve is tőle származott, s amikor már szerkesztettem is, akkor a Romániai Magyar Írók.

Azok közé tartozott, akiknek a mindennapi lényén is látszik, hogy kivételes tehetség. Nem pöffeszkedett, de tisztában volt vele, hogy mit ér; nem beszélt felülről az emberrel, mégis megnőtt, pontosabban a partnere érezte alacsonyabbnak magát – legalábbis én így voltam vele. Ő tehát az egyik ember.

A másik Géczi János, akit korábban már emlegettem. A Kriterionnál úgy kezeltük, mint a kolozsvári fiók vezetőjét. Mindent tudott, szakmailag és emberileg is. Azelőtt sem, azóta sem láttam olyant, aki annyira ráérez arra, hogy kiben mi lakik, és aki annyira tudja, mit kell mondania, hogy elérje a célját. Nem számító volt, még kevésbé aljas, hanem hihetetlenül intelligens és érzékeny.

És hihetetlenül tisztességes. Sokszor nem is értettem, mire valók az olyan elvek, amelyekkel semmire sem lehet menni, s amelyekkel öngólt rúgott magának, amikor már saját kiadója lett – ő mégis követte őket. Nem szeretném eltúlozni a dolgot, de a testi alkatában is rejlett egy Don Quijote.

Egy olyan világban, amelyben a kapitalizmus éles törvényei uralkodnak, mindig becsületes maradt és nagyvonalú, és soha nem egyszerűen azért jelentetett meg egy könyvet, hogy megjelenjen, mindig egy tágasabb koncepcióba tudta illeszteni. Többek között Egyed Péter és Szilágyi N. Sándor, Vass László Levente és Karácsony Benő könyvei láttak napvilágot a Kalotánál, meg a műfajonkénti antológiák az erdélyi magyar irodalomból.

Ott nyugszanak mindketten, ahonnan nem tért meg utazó. De ha összeköt valakivel a gyertya lángja, akkor velük feltétlenül.