A gróf nyomában, ezúttal gyalog, a hegyen át

Mindig szívderítő megfigyelni Havasrogoz hegyi kaszálók között megbújó házait, kertjeit (Fotó: Török Emőke)
A Bánffy Miklós Emlék- és Teljesítménytúra idén elérkezett az ötödik kiadásához. Mennyire fantasztikus ez! Különösen nekem, aki ennek a túrának a megálmodója voltam... A kolozsvári BBTE Földrajz Karán, turizmus szakon Bánffy Miklós szellemi örökségének turisztikai értékesítéséből írtam a szakdolgozatom, kutatásaim során sikerült felderítenem, hogy hol húzódtak a Bánffy család erdőbirtokai, hogyan kötődött a család Kalotaszeghez, illetve a Kolozsváron főispánként tevékenykedő Bánffy Miklós, aki az Erdélyi Helikon íróközösség alapítója is volt, milyen helyneveket, domborzati formákat nevez meg regényeiben, levelezésében, hogy mindezek alapjául szolgálhassanak gyalogos és kerékpáros útvonalak megtervezéséhez.
Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2024. júniusi számában.

DARAY ERZSÉBET

A kolozsvári EKE Bánffy Miklóshoz méltóan maximális profizmussal évről évre meghirdeti a precízen, gondosan kidolgozott gyalogos és kerékpáros túrákat, digitális és papíralapú térképeket bocsát a túrákra jelentkezők számára, önkéntesek bevonásával ellenőrző pontokon figyelik az áthaladókat, vizet, uzsonnát biztosítanak számukra, a Kalotaszentkirályra, a célhoz érkező összes résztvevőnek meleg vacsorát kínálnak.

Öröm úgy túrázni, hogy bízhatunk abban, hogy előbb-utóbb ismerős akad az utunkba, hogy időről időre megpihenhetünk a ránk várakozó segítők sátrainak az árnyékában, hálásak lehetünk azért, hogy az EKE valódi közösségi élményben tud részesíteni. A mi családunk már évek óta részben önkéntesként, az ellenőrző pontoknál teljesít szolgálatot, néhányan pedig nekivágunk a hegynek.

Idén Marci fiammal a gyalogos 22 km-es túraváltozat mellett döntöttünk. Ez az útvonal az egyik legváltozatosabb az összes közül. Érint magasról alázuhanó, bő vizű vízesést, fenyvest, forrást, hullámzó hegyhátakra, dús erdőkre tekintő kilátót, hegyi menedékházat 1400 m-en, ritkaságszámba menő mamutfenyőt, hegyi kaszálót, sebes patakot.

A túrára készülve olvasgathatunk Bánffy-novellákat, akár az Erdélyi történet három kötetét is, és nem fogunk csalódni, mert a rendkívül művelt gróf íróként máig élvezhető stílusban ír szerelemről, természetről, románok és magyarok együttéléséről, a hegyen lakók és a városiak különös találkozásairól, az arisztokrácia tagjainak kalandjairól, egyszóval a gazdag és sokszínű Erdélyről.

A 22 kilométeres útszakasz során meglepődve tapasztalhatjuk majd, mennyire élővé tud válni mindaz, amiről Bánffy ír: Rekicel (ahogy Bánffy emlegeti, hivatalos román nevén Răchiţele), a vízesés, a Száraz-völgy (Valea Seacă), ahol tavasszal és ősszel a juhokat és a marhákat hajtják, a hegygerincről kitáruló táj.

Idén nyáron különleges napra esett a túra. A megelőző napokat felhőszakadás, vihar, heves esőzés jellemezte, szombatra, június 15-ére azonban kiderült az ég, szikrázó napsütésben indulhattunk útnak. Kalotaszentkirály és a Stanciu-tisztás közötti útvonalon elég volt rövidke időre megállni, és beleszippantani a levegőbe, hogy érezzük, kint vagyunk a városból, friss, éltető a levegő tele a nyárelő csodálatos illatkavalkádjával.

A rajtnál, a Stanciu-tisztásnál lelkesen üdvözöltük az ugyancsak a 22 km-es változatra jelentkező barátainkat, és csendes örömmel nyugtáztam, hogy idén sok fiatal is jelentkezett, akik nyugodtan várták, hogy az indulócsomagot átvehessék.

A túraútvonalat jól ismerőként tudtam, hogy nagyjából hogyan osszam be az erőmet. A Fehér-kövekig helyenként meredek emelkedőket kellett leküzdenünk, éppen ezért ezen a szakaszon nem siettünk. A vízesés sokadjára is felemelő látványt nyújtott, a fenyvesből kibukkanó csorda látványa pedig mindenkit meglepett, mert a tehenek mellett rengeteg kis boci botladozott, vagy csak feküdt szelíden a fűben. Némi szorongással pislogtam a pásztor körül ődöngő kutyákra, de a csapzott szőrű, hatalmas ebek ránk se hederítettek, mindössze a túrázók házi kedvencei közül ugattak meg néhányat.

A vízesés sokadjára is felemelő látványt nyújtott (Fotó: Kántor Zsuzsanna)

A forrásnál teletöltöttük kulacsainkat, majd a Fehér-köveknél uzsonnáztunk, sőt kávéztam is. Hiába, na, ha családtag teljesít szolgálatot az ellenőrző pontnál, megbocsátható a kivételezés... A Fehér-kövek és a Vlegyásza-menedékház közötti útvonalat viszonylag gyorsan megtettük, beszélgettünk, és a kidőlt fáknak köszönhetően többször szemügyre vehettük a szomszédos hegyvonulatokat. Egyik barátunk annyira szemfüles volt, hogy az út menti erdőben rókagombát is talált!

A Vlegyásza menedékháznál pazar kilátás nyílik távolabbi hegycsúcsokra, de persze  Bánffy Miklós gyermekkorának helyszínére, a Kőhegyre is, ahová a rövidebb távokat, inkább dombvidéket kedvelő túratársaink indultak. Miután elmajszoltuk Jónásnak, a menedékház gondnokának finom, lepényre emlékeztető túrós palacsintáit, újból útnak indultunk.

A mamutfenyőkhöz vezető kissé poros, murvás út néha csúszott, de aggodalmam, hogy forróság lesz, és nehezen fogom viselni a gyaloglást a tűző napon, elég alaptalannak bizonyult. Mindig szívderítő megfigyelni Havasrogoz hegyi kaszálók között megbújó házait, kertjeit, a magas fűben rozsdásodó autókat, a ganédomb körül káráló kövér tyúkokat, a vadvirágos réteket. A házak körül dolgozó asszonyok láttán kissé elszorult a szívem: nem lehet könnyű ilyen körülmények között anyának lenni, középkorúként a nőiséget a maga teljességében megélni. Óhatatlanul megviseli az embert, hogy távol van a civilizáció kényeztetéseitől, messze van az iskola, nincs orvosi rendelő, patika, könyvtár, közösségi terek. Nekünk, turistáknak óriási élmény a levegő tisztasága, a mezők-erdők gazdag szín- és illatvilága, a madarak éneke, a virágok, erdei gyümölcsök pompája, de vajon azoknak, akik ott élnek a hegyen, mennyire élvezetes az életük?

A fenyvesből kibukkanó csorda látványa mindenkit meglepett (Fotó: Kántor Zsuzsanna)

A túra végén némi izgalommal vegyes méltatlankodással gondoltam arra, hogy bizony, a patak fölött nincs híd (ami van, az messze van), és vajon hogyan boldogulunk az átkeléssel. Négyes csapatunk nem sokat teketóriázott, levetett cipőinket felakasztottuk a hátizsákunkra, majd zokniban mentünk át a patakon. A zoknit az egyik barátunk tanácsára hagytuk a lábunkon, és bizony nem csúsztunk.

Székelyjón az utolsó matricát is beragasztották igazolólapunkba, mi pedig elégedetten átvettük a túra befejeztét jelző oklevelet és jelvényt. Kalotaszentkirályon jóízűen megvacsoráztunk az EKE által biztosított gulyásból, amely kitűnő volt. Hálás vagyok, hogy szép időben a fiammal túrázhattam, hogy túratársakat kaptam ajándékba, akiket ez alkalommal alaposabban megismerhettem, örültem a sok ismerős arcnak, a közösségnek. Még sok ilyen túrát kívánok magunknak, köszönjük EKE Kolozsvár az élményt!

279 résztvevő az ötévessé cseperedett Bánffy-teljesítménytúrán 

KISMIHÁLY BOGLÁRKA

Idén nemcsak a Jókai Mórról, hanem a Bánffy Miklósról elnevezett Emlék- és Teljesítménytúrán is sikerült megdönteni az eddigi rekordokat. A 2023-as 193-as résztvevőszám idén júniusban egy híján 280-ra gyarapodott, ami azt jelenti, hogy egyre többen kezdik megismerni és megszeretni a kolozsvári EKE legfiatalabb teljesítménytúráját. Sőt, idén több résztvevő is úgy nyilatkozott, hogy neki jobban tetszett a Bánffy, mint a Jókai, így elképzelhető, hogy néhány éven belül a két rendezvény komoly vetélytársa lesz egymásnak. Nem is meglepő, hiszen a Fehér-kövek pazar látványát vagy a Vlegyásza-hegység idilli tanyavilágát, esetleg a Kőhegyről elénk táruló mesebeli Kalotaszeg báját nehéz felülmúlni, nem is beszélve a nyári virágok színkavalkádjáról, amely még különlegesebbé varázsolja ilyenkor a tájat. Bár a szervezési előkészületekkel járó túlórákból, izgalmakból és váratlan helyzetekből idén is bőven kijutott, mégis óriási elégtételt jelentett a résztvevők pozitív visszajelzése és az, hogy életre szóló közösségi élménnyel gazdagodva térhettek haza. Mindezt pedig csak megerősítette az égiek közbenjárása, akik a kiszámíthatatlan, esős, viharos júniusi időjárás ellenére a túra napjára csodás napsütéssel és kellemesen simogató szellővel ajándékozták meg a túrázókat.

Túránk legfiatalabb résztvevője, az alig kétéves Bihari Borbála a kalotaszentkirályi célban (Fotó: Kismihály Boglárka)

Idén a 22 km-es gyalogos túraváltozat bizonyult a legnépszerűbbnek, amit 94-en teljesítettek, de a leghosszabb, 35 km-es távra is szép számban, 56-an vállalkoztak. A legrövidebb, gyalogos Kőhegy-túrán 35-en indultak útnak, köztük sok kisgyerekes család. Ami a kerékpáros útvonalakat illeti, a leghosszabb 85/95 km-es túraváltozatot 44-en teljesítették, a 60/70 km-est 19-en, a 37 km-es távon 26-an indultak, a legrövidebb, 15 km-es útvonalra pedig kisebb, ötfős társaság vállalkozott. A 14 éven aluliak 34-en vettek részt, a 14–18 év közöttiek 11-en, a 18–30 év közöttiek pedig 37-en, így nem kell aggódnunk az utánpótlás miatt. A legfiatalabb regisztrált résztvevő Bihari Borbála volt (gyalogos Kőhegy), aki júliusban tölti a két évet, a legtöbb tavaszt megélt túrázó pedig Farkas György volt, aki a napokban töltötte be 83. életévét. Ő a leghosszabb, 35 km-es túraváltozatot teljesítette fiatalokat megszégyenítő kitartással és tempóval. Magyarországról 12 résztvevő jelentkezett be, legnagyobb meglepetésünkre pedig a túra előtt néhány nappal az egyik jelentkező elefántcsontparti kollégáját is regisztrálta a 35 km-es távra.

Az idei túra egyik váratlan kihívását a nagy esőzések következtében a Székelyjó patak mellett kialakult iszapos tavacska jelentette, amelyen kellemetlen lett volna áthaladnia mind a 150 gyalogosnak. Nem volt hát más választás, spontán pallót kellett építenünk, amelyhez a kalotaszentkirályi polgármesteri hivatal biztosította az alapanyagokat (már nem használt gumiabroncsokat és két vastag deszkát). A kezdeti tanácstalanság ellenére a palló már 13 óra után állt, így a legfürgébb túrázók használatba is vehették, ráadásként pedig a Székelyjó patakban is próbáltunk gátszerűséget építeni néhány kőből, hogy nagyrészt száraz lábbal ússzák meg az átkelést. Minden adott volt, hogy a történet happy enddel záródjon, ám amikor este fél 9-kor visszamentünk, hogy összeszedjük a pallót, szomorúan kellett konstatálnunk, hogy a strapabíró deszkáknak lábuk kelt, s már csak hűlt helyüket találtuk.