Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2024. júniusi számában.
DARAY ERZSÉBET
A kolozsvári EKE Bánffy Miklóshoz méltóan maximális profizmussal évről évre meghirdeti a precízen, gondosan kidolgozott gyalogos és kerékpáros túrákat, digitális és papíralapú térképeket bocsát a túrákra jelentkezők számára, önkéntesek bevonásával ellenőrző pontokon figyelik az áthaladókat, vizet, uzsonnát biztosítanak számukra, a Kalotaszentkirályra, a célhoz érkező összes résztvevőnek meleg vacsorát kínálnak.
Öröm úgy túrázni, hogy bízhatunk abban, hogy előbb-utóbb ismerős akad az utunkba, hogy időről időre megpihenhetünk a ránk várakozó segítők sátrainak az árnyékában, hálásak lehetünk azért, hogy az EKE valódi közösségi élményben tud részesíteni. A mi családunk már évek óta részben önkéntesként, az ellenőrző pontoknál teljesít szolgálatot, néhányan pedig nekivágunk a hegynek.
Idén Marci fiammal a gyalogos 22 km-es túraváltozat mellett döntöttünk. Ez az útvonal az egyik legváltozatosabb az összes közül. Érint magasról alázuhanó, bő vizű vízesést, fenyvest, forrást, hullámzó hegyhátakra, dús erdőkre tekintő kilátót, hegyi menedékházat 1400 m-en, ritkaságszámba menő mamutfenyőt, hegyi kaszálót, sebes patakot.
A túrára készülve olvasgathatunk Bánffy-novellákat, akár az Erdélyi történet három kötetét is, és nem fogunk csalódni, mert a rendkívül művelt gróf íróként máig élvezhető stílusban ír szerelemről, természetről, románok és magyarok együttéléséről, a hegyen lakók és a városiak különös találkozásairól, az arisztokrácia tagjainak kalandjairól, egyszóval a gazdag és sokszínű Erdélyről.
A 22 kilométeres útszakasz során meglepődve tapasztalhatjuk majd, mennyire élővé tud válni mindaz, amiről Bánffy ír: Rekicel (ahogy Bánffy emlegeti, hivatalos román nevén Răchiţele), a vízesés, a Száraz-völgy (Valea Seacă), ahol tavasszal és ősszel a juhokat és a marhákat hajtják, a hegygerincről kitáruló táj.
Idén nyáron különleges napra esett a túra. A megelőző napokat felhőszakadás, vihar, heves esőzés jellemezte, szombatra, június 15-ére azonban kiderült az ég, szikrázó napsütésben indulhattunk útnak. Kalotaszentkirály és a Stanciu-tisztás közötti útvonalon elég volt rövidke időre megállni, és beleszippantani a levegőbe, hogy érezzük, kint vagyunk a városból, friss, éltető a levegő tele a nyárelő csodálatos illatkavalkádjával.
A rajtnál, a Stanciu-tisztásnál lelkesen üdvözöltük az ugyancsak a 22 km-es változatra jelentkező barátainkat, és csendes örömmel nyugtáztam, hogy idén sok fiatal is jelentkezett, akik nyugodtan várták, hogy az indulócsomagot átvehessék.
A túraútvonalat jól ismerőként tudtam, hogy nagyjából hogyan osszam be az erőmet. A Fehér-kövekig helyenként meredek emelkedőket kellett leküzdenünk, éppen ezért ezen a szakaszon nem siettünk. A vízesés sokadjára is felemelő látványt nyújtott, a fenyvesből kibukkanó csorda látványa pedig mindenkit meglepett, mert a tehenek mellett rengeteg kis boci botladozott, vagy csak feküdt szelíden a fűben. Némi szorongással pislogtam a pásztor körül ődöngő kutyákra, de a csapzott szőrű, hatalmas ebek ránk se hederítettek, mindössze a túrázók házi kedvencei közül ugattak meg néhányat.
A forrásnál teletöltöttük kulacsainkat, majd a Fehér-köveknél uzsonnáztunk, sőt kávéztam is. Hiába, na, ha családtag teljesít szolgálatot az ellenőrző pontnál, megbocsátható a kivételezés... A Fehér-kövek és a Vlegyásza-menedékház közötti útvonalat viszonylag gyorsan megtettük, beszélgettünk, és a kidőlt fáknak köszönhetően többször szemügyre vehettük a szomszédos hegyvonulatokat. Egyik barátunk annyira szemfüles volt, hogy az út menti erdőben rókagombát is talált!
A Vlegyásza menedékháznál pazar kilátás nyílik távolabbi hegycsúcsokra, de persze Bánffy Miklós gyermekkorának helyszínére, a Kőhegyre is, ahová a rövidebb távokat, inkább dombvidéket kedvelő túratársaink indultak. Miután elmajszoltuk Jónásnak, a menedékház gondnokának finom, lepényre emlékeztető túrós palacsintáit, újból útnak indultunk.
A mamutfenyőkhöz vezető kissé poros, murvás út néha csúszott, de aggodalmam, hogy forróság lesz, és nehezen fogom viselni a gyaloglást a tűző napon, elég alaptalannak bizonyult. Mindig szívderítő megfigyelni Havasrogoz hegyi kaszálók között megbújó házait, kertjeit, a magas fűben rozsdásodó autókat, a ganédomb körül káráló kövér tyúkokat, a vadvirágos réteket. A házak körül dolgozó asszonyok láttán kissé elszorult a szívem: nem lehet könnyű ilyen körülmények között anyának lenni, középkorúként a nőiséget a maga teljességében megélni. Óhatatlanul megviseli az embert, hogy távol van a civilizáció kényeztetéseitől, messze van az iskola, nincs orvosi rendelő, patika, könyvtár, közösségi terek. Nekünk, turistáknak óriási élmény a levegő tisztasága, a mezők-erdők gazdag szín- és illatvilága, a madarak éneke, a virágok, erdei gyümölcsök pompája, de vajon azoknak, akik ott élnek a hegyen, mennyire élvezetes az életük?
A túra végén némi izgalommal vegyes méltatlankodással gondoltam arra, hogy bizony, a patak fölött nincs híd (ami van, az messze van), és vajon hogyan boldogulunk az átkeléssel. Négyes csapatunk nem sokat teketóriázott, levetett cipőinket felakasztottuk a hátizsákunkra, majd zokniban mentünk át a patakon. A zoknit az egyik barátunk tanácsára hagytuk a lábunkon, és bizony nem csúsztunk.
Székelyjón az utolsó matricát is beragasztották igazolólapunkba, mi pedig elégedetten átvettük a túra befejeztét jelző oklevelet és jelvényt. Kalotaszentkirályon jóízűen megvacsoráztunk az EKE által biztosított gulyásból, amely kitűnő volt. Hálás vagyok, hogy szép időben a fiammal túrázhattam, hogy túratársakat kaptam ajándékba, akiket ez alkalommal alaposabban megismerhettem, örültem a sok ismerős arcnak, a közösségnek. Még sok ilyen túrát kívánok magunknak, köszönjük EKE Kolozsvár az élményt!
279 résztvevő az ötévessé cseperedett Bánffy-teljesítménytúrán
KISMIHÁLY BOGLÁRKA
Idén nemcsak a Jókai Mórról, hanem a Bánffy Miklósról elnevezett Emlék- és Teljesítménytúrán is sikerült megdönteni az eddigi rekordokat. A 2023-as 193-as résztvevőszám idén júniusban egy híján 280-ra gyarapodott, ami azt jelenti, hogy egyre többen kezdik megismerni és megszeretni a kolozsvári EKE legfiatalabb teljesítménytúráját. Sőt, idén több résztvevő is úgy nyilatkozott, hogy neki jobban tetszett a Bánffy, mint a Jókai, így elképzelhető, hogy néhány éven belül a két rendezvény komoly vetélytársa lesz egymásnak. Nem is meglepő, hiszen a Fehér-kövek pazar látványát vagy a Vlegyásza-hegység idilli tanyavilágát, esetleg a Kőhegyről elénk táruló mesebeli Kalotaszeg báját nehéz felülmúlni, nem is beszélve a nyári virágok színkavalkádjáról, amely még különlegesebbé varázsolja ilyenkor a tájat. Bár a szervezési előkészületekkel járó túlórákból, izgalmakból és váratlan helyzetekből idén is bőven kijutott, mégis óriási elégtételt jelentett a résztvevők pozitív visszajelzése és az, hogy életre szóló közösségi élménnyel gazdagodva térhettek haza. Mindezt pedig csak megerősítette az égiek közbenjárása, akik a kiszámíthatatlan, esős, viharos júniusi időjárás ellenére a túra napjára csodás napsütéssel és kellemesen simogató szellővel ajándékozták meg a túrázókat.
Idén a 22 km-es gyalogos túraváltozat bizonyult a legnépszerűbbnek, amit 94-en teljesítettek, de a leghosszabb, 35 km-es távra is szép számban, 56-an vállalkoztak. A legrövidebb, gyalogos Kőhegy-túrán 35-en indultak útnak, köztük sok kisgyerekes család. Ami a kerékpáros útvonalakat illeti, a leghosszabb 85/95 km-es túraváltozatot 44-en teljesítették, a 60/70 km-est 19-en, a 37 km-es távon 26-an indultak, a legrövidebb, 15 km-es útvonalra pedig kisebb, ötfős társaság vállalkozott. A 14 éven aluliak 34-en vettek részt, a 14–18 év közöttiek 11-en, a 18–30 év közöttiek pedig 37-en, így nem kell aggódnunk az utánpótlás miatt. A legfiatalabb regisztrált résztvevő Bihari Borbála volt (gyalogos Kőhegy), aki júliusban tölti a két évet, a legtöbb tavaszt megélt túrázó pedig Farkas György volt, aki a napokban töltötte be 83. életévét. Ő a leghosszabb, 35 km-es túraváltozatot teljesítette fiatalokat megszégyenítő kitartással és tempóval. Magyarországról 12 résztvevő jelentkezett be, legnagyobb meglepetésünkre pedig a túra előtt néhány nappal az egyik jelentkező elefántcsontparti kollégáját is regisztrálta a 35 km-es távra.
Az idei túra egyik váratlan kihívását a nagy esőzések következtében a Székelyjó patak mellett kialakult iszapos tavacska jelentette, amelyen kellemetlen lett volna áthaladnia mind a 150 gyalogosnak. Nem volt hát más választás, spontán pallót kellett építenünk, amelyhez a kalotaszentkirályi polgármesteri hivatal biztosította az alapanyagokat (már nem használt gumiabroncsokat és két vastag deszkát). A kezdeti tanácstalanság ellenére a palló már 13 óra után állt, így a legfürgébb túrázók használatba is vehették, ráadásként pedig a Székelyjó patakban is próbáltunk gátszerűséget építeni néhány kőből, hogy nagyrészt száraz lábbal ússzák meg az átkelést. Minden adott volt, hogy a történet happy enddel záródjon, ám amikor este fél 9-kor visszamentünk, hogy összeszedjük a pallót, szomorúan kellett konstatálnunk, hogy a strapabíró deszkáknak lábuk kelt, s már csak hűlt helyüket találtuk.
