Bemutatták Sántha Attila Fodor úr, a boldog óriás című kötetét
Fodor Sándor a felcseperedő írónemzedék életében is jelentős szerepet töltött be, így nem csoda, hogy a róla szóló első monográfiát épp egy szárnyai alatt kísérletező, fejlődő író, Sántha Attila írta meg. A Fodor úr, a boldog óriás című kötetet hétfő délután, a Kolozsvár Társaság székhelyén mutatták be, ahol nemcsak a kötet szerzője és a kötet mellé csatolt Fodor Sándor-bibliográfia összeállítója, Kuszálik Péter szólalt fel, de a közönség is megosztotta a Fodor Sándorhoz kötődő élményeit, személyes történeteit. A meghitt hangulatban zajló beszélgetést Egyed Emese irodalomtörténész, egyetemi tanár moderálta.
A Fodor Sándorról készült monográfia meglepő és nagyigényű, Arany Zsuzsanna Kosztolányi Dezsőről vagy Kerényi Ferenc Petőfi Sándorról készített monográfiasorozatába illő kötet, amely komoly rálátást nyújt a problémáinkra, a kolozsvári társadalomra, vélte az irodalomtörténész. A kötetet Kuszálik Péter Fodor Sándor életmű-bibliográfiája teszi teljessé, amely teljesítmény egy „igényes filológusi szemet” takar, mondta Egyed Emese.
Egyed, Emese, Kuszálik Péter, és Sántha Attila a könyvbemutatón
A moderátor kérdésére Sántha Attila elmondta, ő már gyermekként többre tartotta Fodor Sándor munkásságát, mint a tankönyvek, s később sem értette meg, hogy az erdélyi kánon Fodort miért csak a „futottak még kategóriába” teszi. Mint mondta, ő ezzel az állítással nem értett egyet, a monográfiában pedig kifejthette a nézeteit arról, hogy miért is Fodor Sándor az egyik legnagyobb erdélyi magyar író.
Sántha Attila szerint az erdélyi kánonképzés elitista, amely értékrendje szerint az erdélyi magyar irodalom nem lehet olvasható, ennek a szempontnak Fodor Sándor azonban nem felel meg. „Attól, hogy valami olvasható, még nem biztos rossz”, fogalmazott a monográfia szerzője, majd kiemelte, a világirodalom számos nagy műve is rendkívül olvasmányos. Ugyanakkor kiemelte, az irodalomban gyakran a művekben megjelenő ideológiák, eszmék adják annak súlyát, Fodor Sándornál azonban nem ezeket kell keresni, hanem azt, hogy az emberi érzelmek hogyan jelennek meg. „Ez legalább olyan fontos, mint az ideák. Szeretetről kell beszélni, szülőföldről, ami Fodor Sándornál nagyon erős”, jegyezte meg Sántha Attila.
Egyed Emese felidézte az Erdélyi Magyar Írók Ligájának létrehozását is, amelyben Sántha Attila, mint „ifjú rebellis” és Fodor Sándor, mint „őrangyal” vett részt, majd arra volt kíváncsi, mennyire befolyásolta a személyes ismeretség a kötet összeállítását. A szerző elmondta, a könyv írásakor nem tudott, de nem is akart objektív lenni, de a monográfiaírás szabályait betartotta, és mások meglátásait is elolvasta, feldolgozta.
A kötetet Kuszálik Péter életmű-bibliográfiája teszi teljessé, Kuszálik Péternek már van tapasztalata szerzők bibliográfiájának összeállításában, nevéhez kötődik a Méhes György- és a Sűtő András-életmű feldolgozása is. Kuszálik elmondta, minden írónak megvan a lenyomata, ezért minden bibliográfiaírásnak másképp kell nekifogni.
Egyed Emese arra is kíváncsi volt, hogy Sántha Attila szerint Fodor hogyan dolgozta fel egy gyermek elvesztését. A szerző úgy gondolja, hogy Fodor nem az írásban próbálta feldolgozni leánya halálát, az „túl olcsó megoldás lett volna”, inkább mély vallásossággal átszőtt világokat teremtett, amelyekből ezt a gondolatot ki tudta zárni. Ezek élhetőbb világok voltak, olyan világok, amilyeneket ő kívánt leányának, mondta Sántha Attila.
Kiemelte, Fodor számára a legfontosabb az volt, hogy az életet, amit leélünk, megtöltsük értelemmel, úgy éljünk, hogy abban minden jó meglegyen. „Ezért is nem tudtam irodalomtörténeti kategóriák kapcsán elemezni a műveket, mert ezek nem arra íródtak. Ezek azért íródtak, hogy az életünknek a részei legyenek”, fogalmazott Sántha Attila.
(Fotók: KMN, Horváth László)
