A találkozó szakmai megvalósítása hazai és magyarországi kutatók és pedagógusok bevonásával történt, a rendezvényre főként középiskolai tanárok jelentkeztek. Az előadók közül többen a meghirdetett témán kívül érdekes, eredeti tanítási módszereket osztottak meg a résztvevőkkel. Így már pénteken este megismertük a „szabadulószobát” mint oktatási módszert, érdekes információkat szereztünk a színek digitális előállításáról, a kreativitás megnyilvánulásáról a diákok által készített eszközök megtervezésében. Megtudtuk, hogyan lehet eljutni az iránytű rezgéseitől a kaotikus mozgás tanulmányozásáig, miként lehet vizsgálni a fényt okostelefon segítségével, illetve hogyan lehet az iskolában néhány klasszikus fizikakísérletet elvégezni okostelefonnal, és milyen a fizika képzelőerőn alapuló oktatása. Ezek után a jelen levő tanárok megbeszélték az erdélyi magyar iskolákban megrendezésre kerülő fizikaversenyek időpontjait és a velük kapcsolatos teendőket.
Szombaton Biró Tamás Sándor (a MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézetének igazgatóhelyettese) érdekfeszítő előadásával kezdődött a program, előadása címe: Az entrópiáról: a fekete lyukaktól a népszerűségi statisztikákig. A bonyolultabb matematikai levezetések sokunkban felelevenítették az egyetemi éveket, hiszen a középiskolai fizikában ritkán folyamodunk magasabb szintű matematikához. Ezután lazítottunk egy kicsit, megtudtuk, hogyan lehet hangsebességet mérni egyszerűen és olcsón, és hogyan tanulmányozható a szabadesés a VidAnalysis alkalmazás segítségével. Érdeklődéssel vártuk Honyek Gyula tanár úr előadását Azt hisszük, hogy jól tudjuk? címmel, és nem csalódtunk: ezúttal is furfangos feladatokkal lepett meg minket!
A délutáni program két kirándulást ígért a résztvevőnek: egyik csapat a Riszeg-tető felé vette útját, de végül csak a Csigadombig jutott el, a másik távolabbra merészkedett és eljutott az almásgalgói Sárkányok Kertjébe, ahol megcsodálta a látványos sziklaképződményeket. Az esti előadások előtt még kipróbáltuk a „krumpliágyút”, amelyet Baranyai Klára magyarországi kolleganőnk diákjai készítettek, s amely az első próbálkozások során előbb csütörtököt mondott, de végül több mint száz méterre röpítette a szokatlan, de olcsó lövedéket. A nap utolsó előadásai a LabCamera alkalmazását, illetve a hangsebesség egyszerű mérését mutatták be.
Vasárnap délelőtt a meghirdetett témát szigorúan követő előadást hallgathattunk meg, Nádori Gergely (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) bemutatta, miként használhatóak az oktatásban a mikrokontrollerek, majd gyakorlati tevékenységgel zártuk a programot: Nádori Gergely és Tunyagi Artur (BBTE Magyar Fizika Intézet) irányítása alatt megismerhettük, hogyan lehet digitális adatgyűjtést végezni Arduino rendszer segítségével.
Köszönettel tartozunk a rendezvény szervezőinek és nem utolsósorban önzetlen tamogatóinak: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és az SKF Rulmenti Suedia Kft.-nek.
Dvorácsek Ágoston