Árkossy István kiállítása Kolozsváron
Így időzítették Árkossy 75. születésnapjára a mostani eseményt, de amint a megnyitón a művész elmondta, végeredményben az akkori meghívásnak köszönhetően születtek ezek a munkák. Árkossy István megjegyezte: számára a mecénatúra kifejezés ebben a formában nyer értelmet tulajdonképpen, hiszen amikor két évvel ezelőtt a múzeumigazgató felajánlotta a lehetőséget, ő azt válaszolta: 2013-ban már volt egy kiállítása ezek között a falak között, így nem igazán lennének új munkái.
– Lucian Nastasă-Kovács erre azt válaszolta, semmi baj, addig még van két év, fogjak neki dolgozni. Ezért is örülök ennek az akkori felkérésnek, hiszen enélkül nem születtek volna meg ezek a munkák – idézte fel a két évvel ezelőtt történteket Árkossy.
Az eseményen felszólalt Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke is, aki megjegyezte: Árkossy otthonról hazajött, és nagy öröm, hogy itthon, a Bánffy-palota falai között tudjuk megnézni a munkáit.
Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Demeter Katalin konzul vett részt a megnyitón, aki elmondta: különös élmény, és ugyanakkor semmihez sem hasonlítható érzés, ha valaki szülőföldjére úgy térhet vissza, mint aki mind az itthon, mind az otthon elért eredményeit fel tudja mutatni, és ennek bemutatására lehetősége is nyílik.
Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese méltatásában kitért Alexander Bernát, neves magyar filozófus, esztéta 1909- ben írt, A vonalról című esztétikai tanulmányára, amelyben a szerző megkülönböztetett kétfajta művészeti hozzáállást, az egyiket apollóinak, a másikat dionüszoszinak nevezte.
– Az apollói megközelítés racionális, plasztikus, nagyon evilági, a művészettel mint kidolgozott szépséggel foglalkozik, ezzel szemben a dionüszoszi megközelítés szertelen, bohém, kicsit mámoros, az éjszaka művészete. A vonalat az apollói megközelítéshez, felfogáshoz, a festést, a színekkel való gazdálkodást pedig a dionüszoszihoz sorolja. Most itt állunk egy jelenidejű kiállítás megnyitóján, Árkossy utóbbi két évben festett munkái előtt, és elgondolkodhatunk azon, hogy Árkossy István az apollói vagy a dionüszoszi vonulathoz tartozik. Nem árulok el titkot, hogy számomra inkább az apollóihoz, gondoljunk csak arra, hogy itt Kolozsváron mai napig sokan elsősorban grafikusként, illusztrátorként, könyvtervezőként, tehát a vonal mestereként ismerik – magyarázta Szücs György. Hozzáfűzte: ennek ellenére kétféle magatartásforma viaskodik Árkossy Istvánban, a végeredmény pedig ezen a tárlaton is lemérhető.
A megnyitón Banner Zoltán művészettörténész is jelen volt, aki Árkossy 1989 előtti, kolozsvári grafikai és könyvillusztrátori munkásságát is felelevenítette. Kitért arra is, hogy Árkossy István azok között volt, akik leghamarabb észrevették a hetvenes-nyolcvanas években azt a nagy trendváltást, fordulatot, amely elsősorban a grafikai és egyáltalán a művészeti kifejezés technikai arzenáljában bekövetkezett a világban.
– Ő azonban nem a progresszív és nem az elektronikus műfajok felé lazította a grafika fegyelmét, hanem a festészet felé, a hagyományos képzőművészeti megoldást választotta, és az egyik legeredetibb képviselőjévé vált a festői szürrealizmusnak – fűzte hozzá Banner Zoltán.
A művészettörténész ugyanakkor felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy Árkossy István az elmúlt egy évtizedben azoknak a művészeknek a sorába lépett, akiket Banner már nagyon régen „önéletíró művészeknek” nevez.
– Árkossy tíz éve az egyik legkiválóbb művészeti írójává vált a magyar képzőművészeti világnak, kiállításokat nyit meg, könyveket, tanulmányokat ír, ez pedig ritkaságszámba megy – hangsúlyozta a méltató.
(Borítókép: Pillanatfelvétel a megnyitóról, balról jobbra: Árkossy István, Lucian Nastasă-Kovács, Banner Zoltán, Szücs György és Iakob Attila, a kiállítás kurátora. Fotó: Rohonyi D. Iván)
