A Vatikán honlapján több nyelven megjelent pápai üzenet szerint az emberek egoizmusa és érdekhajhászása a teremtett világot, amely eredetileg az emberek közti találkozás és kölcsönös megosztás helyszíne volt, „ellenségesség és harcok színterévé” tette.
A pápa úgy fogalmazott, hogy „az Isten teremtette közös jóban” az ember csak a kizsákmányolás lehetőségét látta meg. Kiemelte: a környezetpusztítás az utóbbi évtizedekben felgyorsult, és nehéz próbára teszi az emberiség „sérülékenyebb” részét. A jégréteg olvadása, a vízhiány, a vízgyűjtő területek gondozatlansága, az óceánokban úszó jelentős mennyiségű műanyag és mikroműanyag „megerősítik, hogy a beavatkozást nem lehet tovább halasztani”.
„Klímaválságot teremtettünk, amely súlyosan fenyegeti a természetet és az életet, beleértve a miénket is” – hangsúlyozta.
Ferenc pápa három „receptet” vázolt fel, amelyek közt az elsőben imára szólít fel a természettel való szorosabb kapcsolatnak, a természet meghallgatásának érdekében.
A katolikus egyházfő életstílusváltást sürget a hétköznapi táplálkozás, fogyasztás, közlekedés, víz- és energiahasználat, valamint más fogyasztási cikkek terén. „Túl sokan uraljuk a teremtett világot! Változtassunk, életvitelünk legyen egyszerűbb és tisztelettudóbb!” – szorgalmazta a katolikus egyházfő. A pápa a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség „gyors és határozott” megszüntetését sürgette, tiszta és fenntartható energiaforrásokra való átállással.
Üzenete utolsó részében Ferenc pápa „prófétákhoz” illő cselekvésre szólított fel. Hangsúlyozta, hogy a környezet védelme érdekében egyre több fiatal emeli fel szavát az egész világon, és bátor döntéseket akarnak. „Csalódottak a túl sok be nem váltott ígéret, a vállalt, de részérdekek és előnyök miatt elhanyagolt kötelezettségek miatt” – írta a pápa. Hozzátette, hogy a fiatalok arra emlékeztetnek, hogy a Föld nem „elkótyavetyélendő”, hanem olyan örökség, amelyet át kell adni a következő generációnak is.
„A fiataloknak igazi válaszokat kell adni, nem üres szavakat, tényeket, nem illúziókat” – vélte Ferenc pápa, hozzátéve, hogy bolygónkat az élet és nem a halál felé kell vezetni.
Az ENSZ szeptember 23-án kezdődő klímacsúcsára emlékeztetve Ferenc pápa arra kérte a kormányokat, bizonyítsák, hogy megvan a politikai akarat a korábbi párizsi klímakonferencián vállalt célok teljesítésére. A környezetvédelem lesz a témája az Amazonas térségének püspökei – a Vatikánban október 6. és 27. között tartandó – találkozójának is.
A teremtett világ védelmének imanapját Ferenc pápa 2015-ben vezette be, és a katolikus egyház minden évben szeptember elsején tartja meg.
(Fotó: AP Photo/Riccardo De Luca)