A fekete tussal készült rajzok a fehér papíron vizuális kontrasztot hoznak létre. A pillanatnyi döntések, a határozott vonalak és a finom elmosódások, foltok a művész belső világának rezdüléseit tükrözik. A művek nem egyetlen hangulatot ragadnak meg, hanem a felszín alatti rétegeket is, a szorongástól és a magánytól való félelemtől kezdve a megnyugvásig és a mindennapi reflexiókig. A képek sorozata egyben vizuális napló is, amely az idő múlását és a mentális állapotok folyamatos változását érzékelteti. A kiállított munkák a természeti elemekre épülnek, amelyek alapvetően meghatározzák környezetünket és mindennapi tapasztalatainkat, a természet és a művészet kapcsolatát.
A kiállítás első síkja az anyagi világ, amely bemutatja azokat a dolgokat, amelyek mindennapi életünkben részt vesznek, helyet kapnak. „Ez az első sík, a földi sík. A Járt és járatlan utakon című rajzon, ha közelről nézzük, icipici kis szimbólumokat látunk. Ezek a kis jelképek, materiális és társas célok (autó, ház, ahova behúzódunk, és amiért annyit küszködtünk) töltik ki a mindennapokat, olykor annyira lefoglal, hogy elveszünk a részletekben. Ha hátrébb lépünk, kirajzolódik a nagyobb kép. A fák és az emberi alakok összefüggnek egymással, utak formálódnak, amelyek sorsokká és életutakká állnak össze, mutatva, hogy minden mindennel összefügg. A fehér papírra fekete és fehér tussal rajzoltam” – emelte ki a művész utalva a grafikák készítési technikájára.
A toronyban való lépcsőzésről és a tériszony leküzdéséről beszélgettünk, amikor a torony másik emeletén megkerestük azokat a grafikákat, amelyek az érzelmi energiák köré fonódnak.
„A második sík ezen a tárlaton az érzelem” – folytatta a beszélgetést a művész. „Azokat az érzéseket és ismétlődő gondolatokat fogalmazom meg, amelyek a tapasztalatokra épülnek, vagyis hogyan reagálunk a külvilág eseményeire, és hogyan kapcsolódunk egymáshoz. A Jégvarázs munkában az élet fagyos pillanatát örökítettem meg, amikor minden jéggé fagy. A jég egyes helyeken áttetsző, és lehet látni, mi történik benne. Az érzelmeket, a gondolatokat társítottam a természeti formákkal. A fagyos világban suttog a szél, ez a hallásérzettel kapcsolatos: van, amikor kedves vagy bántó szavakat hallunk. Itt egy sarki róka vagy farkas (utalva a nevemre), hiszen a fagyos világban is van melegvérű élőlény. A fák köré gézt, fáslit rajzoltam, ami összefogja ezt a megrepedezett világot, egyesek szürkék, mások fehér színűek. Itt is a fekete tust fehérrel kombináltam, játszadoztam ezekkel, érdekelt, hogyan reagál a két szín egymással” – utalt a művész a technikára.
„A zaj egyszerre érzet és érzés is lehet, van, amikor kellemetlen, zavaró. Az autók burrogása, az emberek hangoskodása terheli a hallásunkat. A körülöttünk zajló információk is telítenek, belső feszültséget keltenek, ezt a zajt nagyon apró kis foltokkal, sötét-világos kontrasztban rajzoltam. Hátrább lépve, a grafikán viszont emberi alakokat látunk, akik nem beszélnek, csak jönnek-mennek, mintha kergetné őket valaki. Az emberi létet a vízzel kapcsolom össze, a vízből emelkedik ki az élet, a fa virágokat, leveleket, magokat hajt és tovaszáll – így ábrázolom az örök körforgást.
Egy másik érzet, érzés az illat, az ember életében az illat, a szag is szerepet játszik, van, amikor kellemes, kedves emlékeket hoz elő, például a gyermekkorunkból, vagy a mostani jelenlétünkből. Ez milyen illat? Lehet kellemes, kellemetlen. A rajzon a letört ágon lévő barnás vizenyős foltok többnyire meleg időben vagy eső után rothadó szagot áraszt. Miközben az ág egy része elhal, a környezetében új élet sarjad, virágok nyílnak, a nedves felületeken megtelepszik a moha. Nincsenek évszakok a rajzokon, csak síkok és hálók, ami ápol, betakar, véd. Mennyire meghatározóak a színek? A színek nem feltétlenül, hiszen mindegyiken fehérrel és feketével rajzoltam, barnával is, összefolynak, kontrasztosak, érdekes felületek alakulnak ki, amelyekre még rádolgozok formákkal, vonalakkal. Hogyan jelent meg a kék szín? A három szín összekeveredéséből jött létre, nem is gondoltam volna…
Vannak olyan gondolataink, amelyek mindig visszatérnek, rágódunk rajtuk, ezek a kérges gondolatok, mint megkeményedett faágak elzárhatják a friss hajtások útját… Hogyan lehetne levetni a kérget? Gondolatban megszületik egy kis ág, talán mégis van remény, kiút, megoldás. Nem jó, ha mindig ugyanazon a gondolaton morfondírozunk. A háló mint szimbólum összefog, egybetartja a dolgokat, de utat is mutat, kiutat a nehézségekből” – összegezte a művész a gondolatait.
A kiállítás utolsó síkja a hithez kapcsolódó spirituális aspektusra összpontosít, a hittel és vallásos képzetekkel átszőtt dimenziókra, értelmezési szintekre utal. „A harmadik sík a hit világa, amit a vízzel ábrázoltam, amely mindent elsodor, köveket, ágakat, kis és nagy halakat. Egyes helyeken tiszta a víz, a háló itt is megjelenik, mind több és több, sűrűbb, amelyek kiemelnek, kihalásznak, ez utalhat arra is, hogy akad segítő társ az életben… A víznek nem számít a mélysége, nem lefele, inkább befelé úszunk, fontos, hogy közben mivel, kivel találkozunk, merre megyünk, hova megyünk, kikhez csatlakozunk. A víz átlátszó, az élet is átlátszó mindaddig, amíg benne vagyunk, de amikor behunyjuk a szemünket, akkor más síkba kerülünk. Mert miután kihalásznak, eljutunk a kiválasztottak közé. A Bibliában Jézus találkozik Péterrel, akit Simonnak hívtak, s megkérdezi tőle, hogy halászat után mit csinál? Hát kiválasztom a jó és a kevésbé jó halakat… Itt a fekete-fehér mellett megjelenik a piros, ami arra utal, hogy a pirossal megjelölt a kiválasztott, az aláírásom is pirossal van jelezve, mert magam is kiválasztottnak érzem magam. Ez nem arra utal, hogy én a jók vagy a kevésbé jók közé tartozom, a lényeg az, hogy kiválasztott légy” – mondta a szerző, hozzátéve: nem hiába születtél le erre a földre és lett ez a hivatásod, a mesterséged, mert ilyet csak te tudsz alkotni.
„Utolsó munkám ezen a kiállításon a Mégis van folytatás, amelyben a kettétört ágak között kinő egy új, levelet hajt, új élet fakad. Háromdimenziós munkám installáció, egy fűzfaág a Szamos-partról, amit néhány nappal ezelőtt az uszodából jövet találtam, szerintem jól beilleszkedik a kiállítás anyagába. A hálószerű gézcsík, amit rácsavartam, egyszerre légies, mégis strukturált, organikusan összekapcsolja a különálló grafikákat, miközben folytonosságot teremt” – fejtette ki a művész.
A torony kis ablakában helyet kapott térinstalláció, alkotás különleges összefüggést ad a műnek. A fény játéka, az ablaknyílás mint élő ráma, a kompozíció részévé válnak.
