A felsőfokú oktatási intézmény sajtóközleménye szerint „2020. augusztus 7-én B.F. ellen etikai panasz benyújtására került sor az intézmény Etikai Bizottságához. A bejelentés aláírói a Kolozsvári Kar vezető tisztségviselői voltak, a panaszban a sürgős kivizsgálást, illetve az Etikai Kódex szerinti legsúlyosabb fegyelmi szankció kiszabását, jelesül a munkaszerződés felbontását kezdeményezték. Az egyetem Etikai Bizottsága a kivizsgálási eljárást haladéktalanul elindította, az érintettektől írott formában bekérte a történtekkel kapcsolatos álláspontjukat, valamint levélben fordult a rendőrséghez az üggyel kapcsolatos információk megszerzése érdekében. A kivizsgálás során B.F. tanársegéd (f. év augusztus 18-án) benyújtotta a munkaszerződése azonnali felbontására irányuló kérelmét, melynek nyomán – a hatályos munkajogi rendelkezések alapján – a Sapientia EMTE rektora 2020. augusztus 20-i hatállyal elrendelte a munkaviszony megszüntetését. Megállapítva azt, hogy a munkáltató–munkavállaló viszonyrendjében a sajnálatos tettek súlyával arányos azok fentiekben ismertetett következménye, valamint figyelembe véve azt a tényt, hogy B. F. és az egyetem között ezáltal megszűnt a jogviszony, az ügyet a magunk részéről lezártnak tekintjük”.
Felmondott a nőverő tanársegéd
Írásban benyújtotta felmondását a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának 41 éves tanársegédje, aki július végén súlyosan bántalmazta a 30 éves (volt) barátnőjét/élettársát.