F-35-ös harci repülőket vásárolhat Románia az Egyesült Államoktól

Jóváhagyta a parlament szenátusa, hogy Románia 32 darab ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépet vásároljon az Egyesült Államoktól. Az erről szóló, hónapokkal ezelőtt közvitára bocsátott törvénytervezetet az amerikai választások után, múlt héten hagyta jóvá a kormány, sürgősségi eljárással a képviselőház is megszavazta.

Nicolae Ciucă szenátusi elnök, a hadsereg korábbi vezérkari főnöke a Romania TV hírcsatornának nyilatkozva rámutatott: az F-35-ös többcélú harci repülőgépek kivételes képességeit nemcsak a levegőben, hanem a földön, felderítő eszközként is hasznosítani lehet. 

„Románia biztonsági és védelmi szempontból függőségi helyzetben van, ezért létfontosságúak számára az Egyesült Államokkal fenntartott diplomáciai kapcsolatok” – jelentette ki az államelnöki választáson is induló házelnök.

Román katonai szakértők szerint az ország légterének hatékony védelméhez három, egyenként 16 vadászgépből álló repülőrajra van szüksége. A most elfogadott törvény az ötödik generációs, többcélú harci repülők beszerzésének első szakaszára vonatkozik.

A beszerzés értéke 6,5 milliárd dollár

A román hadsereg eddigi legköltségesebb – a védelmi minisztérium által 6,5 milliárd dollárra becsült – beszerzését az állami költségvetésből és az Egyesült Államok kormánya által felajánlott hitelekből finanszírozzák. Ezért az összegért Románia 32 darab F-35-ös repülőgépet, a működtetésükhöz szükséges logisztikai csomagot, kiképzési programot és szimulátorokat, valamint levegő-levegő és levegő-föld rakétákat vásárol az amerikai külföldi katonai értékesítési program (FMS) keretében az Egyesült Államoktól.

A védelmi minisztérium távlati tervei szerint egy későbbi szakaszban egy harmadik, 16 harci repülőből álló F-35-ös rajjal egészítenék ki a román légierő flottáját. Az első F-35-ös repülőrajt 2030 után tervezik hadrendbe állítani.

Az ötödik generációs harci gépek beszerzéséig a Portugáliától és Norvégiától használtan vásárolt negyedik generációs F-16-os harci repülőgépek maradnak szolgálatban.

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadság, ahol Erdély és a nagyvilág legfrissebb hírei várnak rád

Szabadság, ahol Kolozsvár és Erdély legfrissebb hírei várnak rád

Miután George Simion megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, erőre és bátorságra kaptak a szimpatizánsai: egy tulceai férfi például alpári hangnemben szidalmazta a magyarokat, említve Kézdivásárhely nevét is. Bokor Tibor polgármester három intézménynél is feljelentést tett a nacionalista ellen, a gyalázkodás ugyanis bűncselekménynek minősül – írja a Háromszék napilap.
Belpol