A szervezet friss értékelése szerint az EU 28 tagországában 650 ezer új menedékkérőt regisztráltak tavaly, míg 2016-ban 1,2 milliót, 2015-ben 1,25 milliót, 2014-ben pedig 560 ezret.
A kérelmezők legnagyobb csoportját továbbra is a szíriai állampolgárok tették ki (102 ezer ember), őket követték az irakiak (48 ezer) és az afgánok (44 ezer), de sokan érkeztek Nigériából, Pakisztánból, Eritreából, Albániából és Iránból is.
A nemzetközi védelemre vonatkozó kérelmek legtöbbjét, 31 százalékát (198 ezer) Németországban regisztrálták, vagyis majdnem minden harmadik menekült Angela Merkel országában akar letelepedni. Ezt követte Olaszország 20 százalékkal (127 ezer) és Franciaország 14 százalékkal (91 ezer). A papírok 9 százalékát Görögországban (57 ezer), 5-5 százalékát pedig Nagy-Britanniában (33 ezer) és Spanyolországban (30 ezer) nyújtották be.
Az Eurostat adatai szerint Romániában növekedett a legerőteljesebben a menedékkérők száma. Bár abszolút értékben a számok messze elmaradnak a németországi, olaszországi vagy franciaországi adatoktól, arányait tekintve mintegy 154 százalékkal. 2016-ban 1855 kérelmezőt regisztráltak, ez a szám 2017-ben 4700 volt, akik közül 2690 iraki, 920 szír, 255 pedig afgán.
Spanyolországban 96 százalékkal, Franciaországban 19 százalékkal, Görögországban 14 százalékkal emelkedett az első kérelmezők száma 2016-hoz képest. A legnagyobb visszaesés Németországban (-73 százalék), Ausztriában (-44 százalék) és Hollandiában (-17 százalék) volt az ötezer kérelemnél többet regisztráló országok közül.
Az adatok tanúsága szerint tavaly Görögországban egymillió lakosra 5295 új menedékkérő jutott, a második helyezett Cipruson 5235, a harmadik Luxemburgban 3931. A legkisebb arányt Szlovákiában (27), Lengyelországban (79) és Portugáliában (98) jegyezték fel. Az EU-átlag 1270.
Magyarországon 3115 új menedékkérőt regisztrálták 2017-ben, ami egymillió lakosra vetítve 318-at jelent - áll a statisztikában.
Az év végén körülbelül 927 ezer menedékkérelem volt még elbírálás alatt az Európai Unió tagországaiban, ennek közel fele Németországban.