A dokumentum szerint a mintegy 1550 tagot számláló, Erdély legnagyobb turistaegyesülete 125 éves hagyomány elevenített fel, amikor tavaly újraindította az önkéntes túravezető-képző tanfolyamát.
„A gyakorlati és elméleti vizsgával végződő tanfolyam tananyagában szerepel az elsősegély-nyújtás, a gyalogtúrák szervezése és vezetése, térképészet, modern technológiák, meteorológia, Erdély hegyeinek és természetvédelmi területeinek megismerése, a kulturális örökség, Erdély állatvilága, növényvilága, honismeret, kommunikáció és vezetőképzés, idegenforgalom, magashegyi túrázás, kalandoktatás, jogi kérdések stb. A képzést az EKE akkreditált és meghívott oktatói tartják, a teljes tananyag pedig az EKE KISOKOS sorozatban jelent meg, illetve jelenik meg” – olvasható a közleményben.
Tudatják: az okleveles önkéntes túravezetők ellenszolgáltatás nélkül vezethetnek túrákat Európa hegyein, ideértve az ERA által kialakított 11 Európai Hosszútávú Vándorutat (E1–E11) vagy a magyarországi turistautakat is.
„A hazai törvények nem rendelkeznek az önkéntes túravezetőkről, csak a mesterség szintjén űzött hegyivezetőkről, így egyelőre itthon az igazolvány csak az EKE saját túráira, illetve a Vándortáborára vonatkozik” – olvasható a sajtóközleményben.
(Fotó: Kiss Olivér)