EURO-2024: Tartásunk van, pontunk még nincs – magyar vereség a németektől

Derekasan küzdöttek a magyarok (fotó: MTI/Illyés Tibor)
A magyar labdarúgó-válogatott szerda este 2–0-s vereséget szenvedett a házigazda németektől az Európa-bajnokság A csoportjában Stuttgartban, így nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából: két forduló után pont nélkül áll a négyesben. A magyar állampolgársággal is rendelkező Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai fényévekkel jobb teljesítményt nyújtottak, mint Svájc ellen, ám a nyitófordulóban a skótok fölött aratott négygólos különbségű siker után igen magabiztos – a végső győzelemre is esélyesnek tartott – német csapat ellen ez sem volt elég. A szerencse ugyanis nem szegődött a magyarok mellé: a házigazdák magyar szempontból igen peches körülmények közepette szereztek vezetést, miközben a gólhelyzetek számát tekintve akár Szoboszlaiék is előnyben vonulhattak volna öltözőbe. A németek világbajnok kapusa azonban jó napot fogott ki, amikor pedig – immár a hajrában – verve volt, a hátvédek mentettek a gólvonalról. A csoport lapzártánk után véget ért másik mérkőzésétől függetlenül a magyaroknak még van némi esélyük továbbjutni, ugyanis nyolcaddöntős lesz a négy legjobb csoportharmadik is.

A stuttgarti MHP Aréna a kezdésre gyakorlatilag teljesen megtelt, a kezdőcsapatok bemutatása után pedig mindkét válogatott szurkolóinak szóló dalt játszottak le a szervezők. A magyar tábor nagy tapssal köszöntötte a kezdő tizenegy tagjait, majd egyemberként énekelte az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számát. A himnuszok idejére a B közép feletti részen egy hatalmas méretű „Jó kedvvel, bőséggel” feliratú molinót feszítettek ki a magyar drukkerek, a kapuk mögött elhelyezkedő szurkolók mindegyike nemzeti zászló lobogtatott.

Alig telt el húsz másodperc a találkozóból, Sallai máris helyzetbe került, de Neuer előbb érte el a labdát az ötös környékén. Rossi láthatóan egy jóval védekezőbb, a hátsó stabilitásra törekvő alakzatot képzelt el csapata számára, amikor ugyanis a németek támadtak, akkor a magyarok mélyen visszahúzódtak saját térfelükön. Támadásban is kreatívabbnak tűnt a válogatott, mint az első, Svájc elleni meccsen, ugyanakkor a lendületesebb német akcióknál elő-előfordult némi bizonytalanság a magyar védők részéről.

A 20. perc környékén egy szerencsésnek mondható találattal előnybe került a házigazda: Gündogan lépett be a magyar tizenhatoson belülre, de nem vette át tökéletesen a labdát, amelyet Orbán próbált elsodorni előle. A két játékos ütközött egymással, a magyar védő ettől elvesztette egyensúlyát, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy a labdát maga alá fogva bent tartotta a játéktéren. Gündogan kihasználta a lehetőséget, kikotorta a labdát és középre tolta, így a játékszer Musiala elé került, aki a közben kilépő Gulácsi mellett lőhetett kapura – a visszazárkózó egyik magyar hátvéd hiába tette oda a lábát, arról a felső lécre pattanva a labda a hálóban landolt. A gól érvényességét a VAR is megvizsgálta, de nem vélt szabálytalanságot felfedezni Gündogan és Orbán ütközésében, amely kapcsán a magyarok támadószabálytalanségot reklemáltak.

A magyarok azonnal reagáltak és aktívabb támadójátékba kezdtek, amelynek eredményeként Szoboszlainak szabadrúgásból és akcióból is volt veszélyes kapura lövése, előbbit Neuer védte nagy bravúrral, utóbbit pedig az egyik védő blokkolta. A félidő utolsó negyedórája ismét a németeké volt, ám a játék menetével ellentétben a ráadásban Szoboszlai szabadrúgása után Sallai a kapuba fejelte a Neuer által kiütött labdát – ezt viszont les miatt, ugyancsak videobírós ellenőrzés után, a játékvezető nem adta meg.

Fordulás után is többet volt a labda a németeknél, hamarosan Kroos lövését kellett védenie Gulácsinak, kisvártatva viszont Sallai remek bal oldali beadása találta meg az ötösön Varga Barnabást, de a Ferencváros csatára kicsivel fölé fejelt. 

A félidő derekához érve a németek könyörtelenül kihasználták a magyar védelem egyik ritka helyezkedési hibáját: egy szépen kijátszott akció végén a 16-osban egyedül Gündogan lőtt gólt. 

A második bekapott gól kibillentette az addig szépen koncentráló magyar játékosokat, így néhány perc leforgása alatt Gulácsinak többször is nagyot kellett védenie. Marco Rossi kettős cserét hajtott végre, a válogatott pedig támadóbb felfogásra váltott, igaz, ezzel megbontotta az addigi stabilitását. Ugyanakkor a német kapu előtt a hajrában még akadt egy nagy esélye a szépítésre, ekkor egy hátvéd mentett a gólvonalról. 

Összességében a válogatott kevésbé érdemelt vereséget, mint múlt szombaton Svájc ellen, de tény: a történtek után a magyarok nyolcaddöntőbe kerülése a skótok kötelező legyőzése mellett azon is múlhat, hogy a többi csoportban milyen mérleggel és gólkülönbséggel zárnak a harmadik helyezettek.

A két együttes: 

Németország: Neuer – Kimmich, Rüdiger, Tah, Mittelstädt – Andrich (Can, 72. perc), Kroos – Musiala (Führich, 72.), Gündogan (Undav, 84.), Wirtz (Sané, 58.) – Havertz (Füllkrug, 58.); szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann.

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai – Bolla (Ádám, 75.), Nagy Á. (Kleinheisler, 64.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 75.) – Sallai (Csoboth, 87.), Szoboszlai – Varga B. (Gazdag, 87.); szövetségi kapitány: Marco Rossi.

Eredmény, A csoport, 2. forduló: Németország–Magyarország 2–0 (gólszerzők: Musiala 22., Gündogan 67.). 

Az A csopot utolsó fordulójának mindkét mérkőzését vasárnap 22 órától rendezik.