A Kolozsvári CFR 1907 számára rémálommá vált a Tromsö elleni Konferencialiga-selejtező első mérkőzése. A kolozsvári együttes hazai pályán 0–5-ös vereséget szenvedett a norvég csapattól, a súlyos kudarc pedig alapjaiban rengette meg a klubot. Ioan Varga tulajdonos nem várt sokáig: ahogy szombati lapszámunkban már jeleztük, megkezdődött a nagytakarítás. António Folha vezetőedzőt menesztették, és több játékos jövője is megpecsételődhet.
A tulajdonos ugyanakkor rekordgyorsasággal új edzőt is talált Marius Şumudică személyében. Ioan Varga hétvégén megerősítette, hogy Şumudică veszi át a csapat irányítását. Az új vezetőedző máris négy-öt új játékos szerződtetését kérte, a klubtulajdonos pedig azt ígérte, hogy már a héten új futballisták érkezhetnek. „Találkoztam Șumudicăval, kezet fogtunk, ő a CFR új edzője. Nem volt nehéz meggyőzni, szeretett volna hozzánk jönni, és nagy benne a bizonyítási vágy. Kérem, ne kérdezzenek a fizetésről, a bónuszokról és hasonló dolgokról, ezekről nem beszélhetek. A lényeg, hogy van edzőnk, és ezúton is sok sikert kívánunk neki. Azt mondta, hogy négy-öt játékost szeretne, én pedig megígértem neki, hogy már a jövő héttől a rendelkezésére állnak” – mondta még a múlt héten Ioan Varga.
A régi-új edző
Marius Șumudică számára nem ismeretlen a CFR. A román szakember 2021 nyarán már irányította a kolozsvári együttest, igaz, megbízatása mindössze néhány hónapig tartott. Șumudică 2021. június 2. és augusztus 28. között ült a CFR kispadján. Ez idő alatt 15 mérkőzésen vezette a csapatot (9 győzelmet, 2 döntetlent és 4 vereséget ért el). A bajnokság során akkor hét mérkőzésből hetet nyert, és a nemzetközi porondon is jó eredményt ért el. Edzői karrierje során számos román és külföldi klubnál dolgozott. Többek között a Bukaresti Rapid, a Bukaresti Inter Gaz, a Bukaresti Progresul, a Konstancai Farul, a Besztercei Glória, a görög Kavala, a Ploieşti-i és Gyurgyevói/Giurgiui Astra, a Brassói FC, a Vászlói/Vaslui-i FC, a Kolozsvári U FC, az egyesült arab emírségekbeli Al Shaab, a Chiajnai Concordia, a török Kayserispor, a szaúdi Al Shabab, további török együttesek, mint a Gaziantepspor, a Çaykur Rizespor, a Yeni Malatyaspor, a szaúdi Al Raed, legutóbb pedig a szintén szaúdi Al-Okhdood vezetőedzője is volt.
Șumudică most ismét Kolozsvárott kapott lehetőséget, feladata pedig nem lesz egyszerű: súlyos vereséget követően kell stabilizálnia a csapatot, miközben a klub komoly pénzügyi nehézségekkel is küzd. A felek között lezajlott egyeztetések alapján a román szakember már a Tromsö elleni mérkőzésen a CFR kispadján foglal helyet. A norvégiai visszavágót augusztus 13-án 20 órakor rendezik. Meglepetésre múlt héten bejelentették, hogy a bajnokságban a vasutasok U FC elleni városi rangadóját a norvégiai meccs miatt elhalasztják. Akkor nyilván arra gondoltak, hogy a fellegváriaknak esélyük lesz kiharcolni a továbbjutást. Nos, a skandináviai kiruccanás csupán papírforma lesz. A játékosoknak az elhalasztott meccs miatt így lehetőségük van egy hetet pihenni – és esetleg elgondolkozni.
Ismét új igazolások a láthatáron
Érdekesség, hogy Șumudică visszatérését nem Marian Copilu szorgalmazta, hanem maga a tulajdonos. Copilu és Șumudică között régóta kiváló a kapcsolat, az edző pedig többször is elismerően beszélt a klubvezető munkájáról. Copilu eközben visszatérhet a CFR-hez: Varga állítólag meggyőzte, hogy vállalja el a klubelnöki posztot. A tisztség Iuliu Mureşan július 22-i lemondása után üresedett meg. Mureșan a klub súlyos pénzügyi problémái miatt távozott. Varga egyébként Edi Iordănescut is számításba vette Folha utódjaként, ám a román válogatott korábbi szövetségi kapitánya – valószínűleg a klub anyagi gondjaira való tekintettel – elutasította az ajánlatot.
Şumudică egyébként már azt is megnevezte, mely posztokon erősítené meg a csapatot. „Véleményem szerint három-négy igazolásra van szükségük. Két középhátvédre, miután Marian Huja felépül. Egy kapusra és egy hatos posztra (védekező középpályás – szerk. megj.). Én így látom” – mondta Șumudică. A támadósort ugyanakkor késznek tekinti, különösen Sergiu Buş visszatérése után. „Csatárra nincs szükség, hiszen leigazolták Buşt, ott van az a szerb fiú az APÓEL Nicosiától, Stefan Dražić. Meg lehet találni a megoldásokat, ez mindenki stratégiájától függ” – fogalmazott.
Muhar és a többiek
A kérdés már csak az, hogy a pénzügyi gondokkal küzdő CFR képes lesz-e teljesíteni az új edző kívánságait. Az edzőváltás azonban csak a kezdet. Ioan Varga ugyanis több játékostól is szeretne megszabadulni. A távozók között lehetnek a nyáron szerződtetett, magas fizetésű játékosok: a horvát Renato Pantalon, a portugál Bruno Costa és André Moreira kapus, valamint az uruguayi Francisco Barrios. A legnagyobb port azonban Karlo Muhar távozása kavarhatja. A harmincéves horvát középpályás a CFR egyik vezéregyénisége, mégis könnyen lehet, hogy távoznia kell. Muhar évi 600 ezer eurót, azaz havi 50 ezer eurót keresett, ezzel ő volt a román bajnokság legjobban fizetett futballistája. A klub számára ez komoly pénzügyi terhet jelentett. A hírek szerint ráadásul a CFR-nek elmaradásai is vannak vele szemben, Muhar pedig hivatalos úton is benyújtotta követelését. A horvát 2025 júliusában tért vissza a Fellegvárra, és azóta meghatározó szereplője volt a csapatnak. 134 mérkőzésen játszott a CFR színeiben, 22 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A hírek szerint a klub 300 ezer eurót fizethet Muharnak a szerződés idő előtti felbontásáért. Az összeget nem egyben kapná meg: a megállapodás értelmében három éven keresztül évi 100 ezer eurós részletekben fizetnének neki.
Fizetésképtelenség vagy stabilitás?
Edzőváltás, játékosok elküldése, új igazolások és Șumudică visszatérése – a CFR-nél néhány nap alatt teljesen felfordult minden. Ha a tulajdonos tervei valóra válnak, a Tromsö elleni 0–5 nem csupán súlyos vereség lesz a klub történetében, hanem teljesen új – valószínűleg sikerekben sokkal szegényebb, nemzetközi szereplések nélküli, a túlélésért küzdő – korszak kezdete is.
Ha pedig a klub környékéről szóló sajtóértesüléseket vesszük figyelembe, a helyzet talán még drámaibb. A csapatnak nincs esélye arra, hogy bejusson a Konferencialiga csoportkörébe, ezért komoly összegektől esik el, így kénytelen lesz játékosokat értékesíteni. Az így befolyó összegek azonban nem oldják meg a helyzetet, ezért Vargának egyre gyakrabban azt javasolják, hogy indítsa el a klub fizetésképtelenségi eljárását, amelynek keretében átszervezhetnék a klubot, és az adósságok egy részét is eltörölhetnék.
Ez lenne a klub történetének második fizetésképtelenségi eljárása, az első 2015 és 2017 között volt. Ez azt jelentené, hogy a csapat a következő években nem indulhatna európai kupasorozatban, egészen addig, amíg ki nem kerül a fizetésképtelenségi eljárás alól. Eddig Varga határozottan elutasította ezt az utat. Az elmúlt napokban viszont egyre inkább hajlik arra, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, különösen azért, mert jelenleg más megoldási lehetőség nem látszik.
Állítólag a klubon belül egyre feszültebb a helyzet. „Ha hamarosan nem érkezik pénz, a CFR megszűnik létezni! A helyzet bonyolult. Fizetésképtelenségi eljárásra és a költségek drasztikus csökkentésére van szükség” – nyilatkozták a kolozsvári klub helyzetét jól ismerő személyek.

