Dánia és Olaszország kezdte a továbbjutások sorát
Az esélyesebbnek tartott hollandok az 55. percben emberhátrányba kerültek Matthijs de Ligt kiállítása miatt, ezt követően a csehek átvették az irányítást, így előbb Tomas Holes fejesével a 68. percben vezetést szereztek, majd a végeredményt az immár négygólos Patrik Schick állította be a 80. percben.
A cseh csapat a dán együttessel találkozik a négy közé jutásért, az összecsapást szombaton Bakuban rendezik.
A hollandok azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, így az első helyzet is az övék volt, míg a csehek egy veszélyes távoli lövéssel válaszoltak. A félig „narancsba öltözött” Puskás Aréna közönsége által támogatott holland együttes többnyire fölényben futballozott, sőt számos veszélyes támadást is vezetett, azonban a játékosoknak egyszer sem sikerült eltalálniuk a kaput. A csehek elsősorban gyors ellenakciókra építettek, ezekkel sikerült többször a rivális csoportkörben is bizonytalankodó védelme mögé kerülniük, azonban gólt ők sem szereztek a rekkenő hőségben rendezett első félidőben.
A folytatásban ugyancsak a holland válogatott irányított, sőt a meccs addigi legnagyobb helyzetét puskázta el Donyell Malen: egyedül vezethette a labdát a cseh kapusra, aki azonban nagyszerű ütemben kimozdulva menteni tudott. Egy perc múlva viszont nagyot fordult a kocka, mivel Matthijs de Ligtet kezezés miatt kiállította az orosz bíró (utolsó emberként kézzel állította meg a labdát, amellyel Patrik Schick törhetett volna kapura, a játékvezető elsőre sárga lapot adott, majd a videóbíró segítségével végül az öltözőbe küldte a holland védőt). A csehek az emberelőnyüket kihasználva beszorították az ellenfelüket, a nyomás pedig bő tíz perc után góllá érett. A létszám- és gólhátrányban lévő hollandok kitámadtak az egyenlítés érdekében, de az utolsó kulcspasszok továbbra is pontatlanok voltak, így komoly lehetőséget nem tudtak kidolgozni, ellenben a csehek gyors kontra végén Schick révén eldöntötték a továbbjutás kérdését. A hátralévő időben a cseh csapat hatékonyan védekezett, így a hollandoknak még a szépítés sem jött össze a lefújásig.
A belga–portugál rangadón visszafogott iramú első félidőt produkáltak a csapatok. Mindkét fél a biztonságra törekedett, támadásban semmit sem kockáztatott, így komolyabb helyzet nélkül múltak a percek, mígnem a hajrában egy szép belga támadás végén Thorgan Hazard lőtt nagy gólt.
A fordulás után a portugálok nagy sebességre kapcsoltak, és a második félidőben végig óriási erőket mozgattak az egyenlítésért. A belgák csak a védekezéssel törődtek, kevés kontrájukból nem jutottak komoly helyzetig. Közben Cristiano Ronaldóék több ígéretes lehetőséget kialakítottak, kapufát is lőttek, de minden igyekezetük ellenére nem tudtak betalálni, így búcsúzni kényszerültek az Eb-től.
A belgák számára nehézséget jelenthet a folytatásra, hogy a második félidő elején Kevin De Bruynét sérülés miatt le kellett cserélni, majd a hajrában Eden Hazard is combját fájlalva kért cserét.
Wales legyőzésével Dánia a nyolc között
A dán válogatott 4–0-ra legyőzte Wales együttesét a labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, szombaton Amszterdamban. Az előző kontinenstornán meglepetésre elődöntős walesiek korai mezőnyfölénye után a dánok első kaput eltaláló lövésükkel előnybe kerültek az első játékrész derekán. A szünetig inkább a dánok akarata érvényesült, majd a második félidőt korai góllal indítva teljesen megfogták az egyre zavarodottabbnak tűnő ellenfelet. A hátralevő időben szinte alig veszélyeztetett a „megzuhant” walesi válogatott, így a hajrában előbb kapufáig jutott Dánia, majd két újabb gólt szerzett és magabiztosan biztosította helyét a negyeddöntőben.
Az olaszok csak hosszabbításban győzték le az osztrákokat
Az olasz válogatott csak hosszabbítást követően tudta legyőzni Ausztria együttesét a labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében Londonban.
Az olasz válogatott 2018 szeptembere óta veretlen – azóta 31 mérkőzéséből 25-ször nyert – ezzel megdöntötte saját csúcsát, sőt megjavította a kapott gól nélkül lejátszott percek világrekordját, ugyanis az osztrákok szépítő találata előtt 1168 percig nem találtak a hálójába – a régi csúcsot 1972 és 1974 között állították fel, amikor a legendás Dino Zoff volt a kapus. Ezt megelőzően 2020. október 14-én a Nemzetek Ligájában kaptak gólt az olaszok, amikor 1–1-es döntetlent játszottak Hollandiával.
Az összecsapás első 15 perce jobbára mezőnyjátékkal telt, bár az olaszok igyekeztek támadólag fellépni, nem találtak fogást az osztrákok jól szervezett védelmén. Az első negyedóra után Barella lövésénél nagyot kellett védenie Bachmannak, és bár Roberto Mancini szövetségi kapitány csapata igyekezett fokozni a nyomást, az osztrák együttes állta a sarat – Immobile 22 méteres lövésénél ugyanakkor szerencséje volt, mert a csatár a két kapufa találkozását találta el.
A fordulás után bátrabban játszott és szabadrúgásból, valamint távoli lövésből veszélyeztetett is az osztrák válogatott, sőt Arnautovic révén a 65. percben videóbírós visszanézést követően érvénytelenített lesgólig is eljutott. Mancini ennek hatására két középpályását is lecserélte, de továbbra is az osztrákok játszottak fölényben. Az utolsó tíz percben az olaszok álltak közelebb a győztes találat megszerzéséhez, de mivel nem sikerült, hosszabbítás következett.
A ráadás elején megtört a jég, és Chiesa találatával az olaszok megszerezték a vezetést. Insigne szabadrúgásánál a 104. percben Bachmann védett hatalmasat, mielőtt Pessina megduplázta az előnyt. Az újabb térfélcserét követően Donnarummának kellett bravúrral hárítania a fél perce pályán lévő Schaub távoli lövését, bár Kalajdzic révén szépítettek az osztrákok, izgalmassá téve az utolsó perceket, újabb gólt már nem tudtak szerezni.