Az elmúlt időszakban az adott témakörben szervezett különböző rendezvényeken, konferenciákon, könyvbemutatókon, kiállításokon, zarándoklatokon, sokszor és sokan elmondták, hangsúlyozták: mennyire fontos az egykor történtek feltárása, ismertetése, hogy az ilyen vagy ehhez hasonló borzalmak soha, de soha többé ne történjenek meg, ember az emberrel ne kövessen el többé olyan szörnyűségeket, kegyetlenségeket, mint amelyek legutóbb, a második világháborúban, majd ennek nyomán bekövetkeztek. Mindezek folyamatos ismétlése sokszor már elcsépeltnek és unalmasnak is hangzik sokak számára, de úgy tűnik, hogy az emberiség mégsem tanult a múlt, a saját hibáiból, és mintha minden körforgásszerűen ismétlődne... Közvetlen szomszédságunkban már hónapok óta véres háború dúl, sokak szerint ez már a harmadik világháború, ártatlan emberek halnak meg, szenvednek, élnek félelemben, mert ilyen vagy olyan a nemzetiségűk, a nyelvük, a hitük vagy a meggyőződésük, teljes a bizonytalanság, s nem lehet tudni, hogy mindez hova vezet, mikor és miként ér majd véget.
Mi itt, Erdélyben szintén alaposan megtapasztalhattuk, hogy mit is jelent a háború, a meghurcoltatás, az elnyomás, a kilátástalanság. Ha csak a legutóbbi világégést és annak következményeit, a tömeges elhurcolásokat a szovjet kényszermunkatáborokba, a kommunista diktatúra kemény éveit vesszük figyelembe, akkor bőven lenne mit sorolni. Íme, közvetlenül az emléknaphoz kapcsolódó, szűkebb környezetünkre vonatkozó néhány fontosabb momentum. Az 1944. augusztus 23-i román átállás után megkezdődött a szovjetek előrenyomulása nyugati irányba, Magyarország felé. A magyar-német egységeknek szeptember közepétől bő három hétig Tordánál sikerült feltartóztatniuk a túlerőben lévő román és szovjet haderőt, ezzel késleltetve Kolozsvár elfoglalását, a front elvonulása után azonban elszabadult a pokol. Tordán és Kolozsváron, illetve környékén elkezdődött az ártatlan magyar civil férfi lakosság összegyűjtése, akik között fiatal fiúk, még szinte gyermekek is voltak, akárcsak idős emberek. Ugyanez történt Székelyföldön és sok más erdélyi településen, ahol a front elvonult. Több esetben az édesapát és fiát együtt vitték el, de a nőket sem kímélték. Jelenleg még folyik az adatok feltárása, kutatása, de a történészek feltételezése szerint közel húszezerre tehető a fogságba ejtett magyar nemzetiségűek száma, akik közül sokan már a Szovjetunióba való kiszállításuk során meghaltak. Csupán Tordáról körülbelül 700 embert hurcoltak el, gyakorlatilag megtizedelve a város lakosságát, a Kolozsvárra október 11-én bevonuló szovjetek pedig körülbelül 5000 magyar férfit és fiút fogtak el. Ezt követően marhavagonokba zsúfolták az embereket, s többnyire Nagyenyed, Brassó, Focsani és Iasi érintésével vitték ki a Szovjetunióba, ahol több éven keresztül borzalmas körülmények között tartották, illetve dolgoztatták őket. Az elhurcoltak egyharmada odaveszett, legtöbbjük ismeretlen helyeken, tömegsírokban nyugszanak. Ugyanilyen sors várt a szintén sztálini utasításra deportált romániai civil német lakosságra is, akiknek az összegyűjtése és elhurcolása 1945 januárjában kezdődött el. A rendelkezés szerint minden 17 és 45 év, illetve 18 és 30 év közötti német férfinek és nőnek mennie kellett, a becslések szerint a Románia területéről elhurcoltak száma körülbelül 70 ezerre tehető.
Aki túlélték a lágerek borzalmait, évtizedekig nem számolhattak be a történtekről. Azzal fenyegették meg őket a hazajövetelkor, ha beszélni mernek róla, akkor visszaviszik őket. Következésképpen mindenki mélyen magába fojtotta az elszenvedett szörnyűségeket és az átélt traumákat, vagy ha egyáltalán mertek megszólalni, akkor azt csak nagyon szűk körben és titokban tették. Ezért a kilencvenes évek elejéig, úgymond a kommunista rendszerek bukásáig nagy csend övezte mindezt, és a közvélemény vajmi keveset tudhatott, illetve tud a mai napig ezekről a szomorú eseményekről. Mindezek ismeretében pedig felmerül a kérdés, hogy volt-e értelme ennek a sok szenvedésnek, borzalomnak, halálnak? És az emberiség miért nem képes tanulni a saját hibáiból, tapasztalataiból, múltjából? Miért követi el újra és újra ugyanazokat a gyarlóságokat, tévedéseket, bűnöket? Tényleg nem lehet tenni semmit ez ellen?
