A rengés középpontja Isztambul keleti határától 170 kilométerrel keletre, Gölyaka körzetben, a földfelszín alatt 6,8 kilométeres mélységben volt. A földmozgást Törökország északnyugati részének más tartományaiban is érezni lehetett. Az emberek felriadtak álmukból, és igyekeztek mihamarabb kijutni a szabadba. A török katasztrófavédelem takarókat osztott szét közöttük. Voltak olyanok is, akik az utcán tüzet gyújtva próbáltak melegedni. Sokan elővigyázatosságból üzemanyagért siettek. A földrengés több épületet megrongált, falak omlottak le, tárgyak estek a földre. A düzcei bíróság tetejéről betondarabok hullottak az utcára.
A hatóságok már 116 utórengést is regisztráltak, a legnagyobb 4,3-as erősségű volt. Törökország jelentős törésvonalakon fekszik, és gyakoriak a földmozgások. Ismeretes,1999-ben a szintén Törökország északnyugati részét sújtó erős földrengéseknek mintegy 18 ezer halottja volt. Azóta a hatóságok szigorítottak a vonatkozó szabályozásokon, és előírták a szerkezetileg gyenge épületek megerősítését, illetve lerombolását.
(Archív felvétel)