A török hatóságok szerint a 6,4-es erősségű földrengés központja a Hatay török tartományban található Defne város környékén volt. Ezt követte pár perccel később egy második, 5,8-es erősségű rengés, amelynek központja Samandagban volt.
Az NTV televízió arról számolt be, hogy a rengés következtében néhány megrongálódott épület összedőlt. Hatay polgármestere szerint emberek rekedtek a romok alatt.
Az újabb földrengés három halálos áldozatot követelt, több mint kétszázan pedig megsérültek.
Ugyanakkor Északnyugat-Szíriában közel 500-an sérültek meg.
