Az első jelentések szerint öt ember meghalt, harminckilenc megsérült, és legalább hat személy hollétéről továbbra sincs semmi hír. Szombatra az elhunytak száma hétre nőtt.
A tüzet csak a késő éjjeli órákban sikerült eloltania a helyszínen dolgozó több mint száz tűzoltónak és mentőnek. A mentési munkálatokba a szlovák hadsereg szakértői is bekapcsolódtak. Az első vizsgálatok szerint a legfelső öt emelet teljesen instabil, és nagyrészt leomlott a lépcsőház is – rendőrségi szakértők szerint nem kizárt a lakótömb összeomlása sem.
Néhány személy hollétéről továbbra sincsenek megbízható információk, így a tűzoltók folytatják a 12 emeletes háztömb átkutatását – elképzelhető, hogy az áldozatok száma tovább emelkedik.
A robbanás konkrét okai egyelőre nem ismertek.
Peter Pellegrini szlovák kormányfő és Denisa Saková belügyminiszter a robbanást követően a helyszínre sietett. A ház lakói, több mint negyven család, az éjjelt ismerőseiknél, vagy a helyi iskolák kollégiumaiban töltötték. A szlovák elnöki hivatal közölte, hogy néhány család a Magas-Tátrában lévő államfői rezidenciában töltheti el a karácsonyi ünnepeket. Segítséget ígért a kormány és a helyi önkormányzat, amely külön bankszámlát hozott létre, ahová a pénzbeli támogatásokat lehet küldeni.
Szombaton reggel Eperjesen összeült a válságstáb, hogy meghatározza a további mentési feladatokat. A nap folyamán szakértők megvizsgálják a tömbház statikáját, amely alapul fog szolgálni a további lépésekhez. A tömbházzal szomszédos lakóházakban biztonsági okokból kikapcsolták a villanyt.
fotó: ujszo.com