Tény: jövőre drágulnak a belvárosi parkolási díjak
Emil Boc polgármester az általa 2013-ben kezdeményezett, a Kolozsvár járműforgalmának kelet–nyugat irányú rendezését szolgáló, de hamar elhalt terveit élesztette fel a tegnapi tanácsülésen, amelynek végén vetítettképes bemutatót is tartott azokról: felüljárók, alagutak jelentenék a rég várt megoldást. Boc szerint három beruházással megoldható a kincses város forgalmának kálváriája: ha sikerül megépíteni harmincnyolc kilométeres, a Bükkön keresztül Apahidáig húzódó déli terelőutat – amelyre már minden engedély megvan –, ha a Törökvágástól a Major/Tudor Vladimirescu utcáig felüljáró húzódna – mely befektetésre városi költségvetés áll rendelkezésre –, és ha a Magyar/21. Decembrie 1989 utcán a Szentpéteri templomtól Szamosfalváig új autóút vezetne. Ez előbb a föld alá vezetné a forgalmat, majd a Mărăşti tértől oszlopokra épülő felüljáróban folytatódna a repülőtérre igyekvők számára. Mindezeket a beruházásokat 2017-ben el lehetne kezdeni megvalósítani – jelentette ki az elöljáró.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!