Villámvignetták
Teljesen megváltoztam. Ha valaki 2014 előtt azt mondja, hogy hetente buszozni fogok, és oda se nézek, hogy milyen stoppal jövök, a szemébe röhögök. Valóságos gyötrelmet jelentett Vásárhelyre jönnöm Kolozsvárról a Rocadával, folyton barátokat kerestem, akik ezen az útvonalon jönnek-mennek, szentségeltem, ha mégis buszra kényszerültem. Most viszont az esetek 90 százalékában ismeretlenekkel utazom, városok határában intem le a kocsikat, benzinkutaknál várakozom, és csak úgy hüledezem.
Korábban gyötört a bűntudat, ha nem értem el minden kulturális eseményre, most csak arra megyek el, ami igazán megérint. Epricsek azzal is megszoktatott, hogy ha kedvünk támad, vendéglőben ebédelünk, és ennek valóban nagyon jó a hangulata, egészen másként várjuk a délutánt.
Abból a nehézkes emberből, aki voltam, egy kissé kevésbé nehézkes emberré váltam, bár a bőrömből természetesen nem bújhattam ki. Abból az emberből, aki a világ fájdalmát cipelte a vállán, szemernyivel őszintébb pozőr lett. Aki netán gyanakszik, annak mondom, hogy nem magamat dicsérem.
