Dr. Valeriu Gheorghiţă rámutatott: május 7-étől a 60 éven felüliek reggel 8 órától este 20 óráig jelentkezhetnek az oltásra előzetes regisztráció nélkül is, míg azokat a 60 éven aluliakat, akiknek nincs előjegyzésük, 14 órától 20 óráig fogadják. A katonaorvos leszögezte, az előjegyzéssel rendelkezők elsőbbséget élveznek, a szabad helyekre pedig sorszámot adnak. Valeriu Gheorghiţă szerint ennek a módszernek a bevezetése maga után vonhatja a kárba veszett dózisok számának növekedését.„Ha egy központban 100 személyt tudnak immunizálni egy nap, és 50 személynek van előjegyzése, további 50 személy sorszámot kap. Ha ezen felül is lennének jelentkezők, ők felkerülhetnek egy pótlistára, és mehetnek majd másnap vagy harmadnap” – magyarázta a szakember.
A katonaorvos ugyanakkor közölte: egyértelműen kilátás van arra, hogy a nyáron elkezdődjön a 12 és 15 év közötti gyermekek koronavírus elleni immunizálása a Pfizer-BioNTech oltóanyagával. Emlékeztetett, a Pfizer-BioNTech már benyújtotta a dokumentációt az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA), kérve, hogy engedélyezzék az oltóanyag használatát a 12-15 év közötti korosztály esetében is. A szakember szerint az amerikai gyógyszerügynökség (FDA) már a napokban, az EMA pedig várhatóan júniusban megadja az erre vonatkozó engedélyt. Hangsúlyozta, azokat a gyermekeket oltják majd be, akiknek a szülei hozzájárulásukat adják ehhez.
Valeriu Gheorghiţă arról is tájékoztatott, ez idáig több mint 3000 háziorvos vállalta, hogy részt vesz a lakosság koronavírus elleni immunizálásában. Mint mondta, a háziorvosi rendelőkben való immunizálás módszertanát idejében kidolgozták, így kedden kezdetét vehette az oltási kampány ezen szakasza. A háziorvosok a Johnson & Johnson által előállított vakcinával oltanak, jelenleg közel 18 000 adag oltóanyag áll a rendelkezésükre az ország 20 megyéjében. Kifejtette ugyanakkor, hogy a háziorvosoknak minél nagyobb számban kellene csatlakozniuk a kampányhoz.
Andrei Baciu, a CNCAV alelnöke közölte: Románia a 6. helyen szerepel az Európai Unióban, és a 18. helyen a világon azok sorában, ahol az oltás mindkét adagját megkapták.