Bár a káposztalepkékre kicsit orrolunk, nagy általánosságban a lepkéket mégis az emberek számára hasznos rovarok csoportjába soroljuk. Már puszta létükkel is nagy szolgálatot tesznek nekünk, egyfajta kedélyjavító lélektani hatással bírnak: örömmel gyönyörködünk bennük és mutogatjuk egymásnak a díszesebb fajokat. Ezenfelül azonban a méhekhez hasonlóan igen fontos beporzócsoportot alkotnak, madarak táplálékát képezik. A kiállításról és a lepkékről a kiállítás egyik kurátorát, dr. Macalik Kunigundát kérdeztük.
– Táplálkozás közben a nektárt szívogató fajok (és a mérsékelt égövön valamennyi kifejlett lepke ide tartozik) szőrös testére, sőt néha még a pödörnyelvére is sok-sok pollenszemcse tapad, amelyet virágról virágra szállva szállítanak, így elvégzik a beporzást, ezáltal fontos szerepük van a növények termésképzésében, legyenek azok termesztett fajok vagy a spontán flóra fajai. Fontos ökoszisztéma-szolgáltatás ez. Lárváik – a hernyók – levelekkel táplálkoznak, így néhány fajuk emberi szemszögből nézve kártevőnek tekinthető – gondolok itt azokra, amelyek termesztett növényeinket fogyasztják (pl. káposztalepke).
Holdasszövő, királylepke, pávaszem
– Milyen lepkefajokat láthatunk a kiállításon? Vannak-e különlegesnek, esetleg ritkaságnak számító fajok?
– Idei sztár a pompás királylepke (Danaus plexippus), az Észak-Amerika déli részein élő faj, amely Mexikóban telel. Tehát egy vándorló faj, amelynek egyedei ősszel nagy számban vonulnak délre, ott szaporodnak és a következő generáció egyedei térnek vissza. Narancs-piros-fekete színű, amely színkombinációt aposzematikus színeknek nevezzük, ez gyakorlatilag figyelmezteti a ragadozókat az adott faj mérgező voltára. A pompás királylepke hernyói a selyemkóró levelével táplálkoznak, amelyből nagy mennyiségű, számukra nem mérgező, de amúgy toxikus alkaloidát (glikozidokat) halmoznak fel, így a kifejlett egyed is mérgezővé válik – ezért elkerülik a ragadozók.
Idén még két afrikai fajjal is gazdagítjuk a kínálatot – ezek egyelőre még bábformában vannak, egyetlen egyedünk sem bújt ki belőlük. Az afrikai holdasszövőről (Argema mimosae) és egy pávaszemről, a Gynanisa maja fajról van szó.
A kiállításon bemutatott lepkéket bábállapotban vásároljuk, majd kineveljük őket megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat biztosítva számukra. Amint kibújnak, visszük is őket a lepkesátorba. Előző években volt már rá példa, hogy párosodtak, és termékeny petéket raktak – eddig két faj egyedeit sikerült egy-egy kiállítás után télen kinevelnünk: az atlaszlepkét (Attacus atlas) és a Hypolimnas bolinát. De ezek az imágók már nem párosodtak nálunk. Idén már négy faj is párzott a lepkesátorban, az azúrlepke néhány petéjét már meg is találtuk és begyűjtöttük.
A kiállítást nevelő szándékkal rendezzük meg – immár hatodik alkalommal. Nagy testű, látványos egzotikus fajokat mutatunk be, mert rajtuk könnyű megfigyelni a lepkék testrészeit, például a pödörnyelvet. Meg egyáltalán a csápokat, lábakat, színes szárnyakat. Mindig felhívjuk a figyelmet, hogy miután ezeket itt láttuk, érdemes kimenni és megnézni saját, őshonos fajainkat, amelyek között igen sok ugyanolyan szép, tarka, látványos... csak épp kisebb. De valamennyien igen fontosak, így hát érdemes őket megismerni és védeni. A megfigyeléshez be sem kell fogni a lepkét, egyszerűen virágos rét/kert szükséges, ahol türelemmel hosszan megfigyelhetjük őket. Ha van lehetőségünk fotózni, filmezni, netán makrózni, akkor egész apró részleteket is felfedezhetünk.
– Hogyan viselkedjünk a lepkesátorban ahhoz, hogy ne tegyünk kárt a pillangókban?
– Vegyük figyelembe a személyzet tanácsait. Mivel a sátorban igen meleg van és magas a páratartalom, érdemes a kabátot az arra kijelölt helyen hagyni, hasonlóképpen a hátizsákot, táskát is. Ne érintsük meg a lepkéket, csak csodáljuk, figyeljük őket! Fényképezni szabad. Fokozottan kell figyelni arra, hogy a földre szállt lepkéket ne tapossuk le. Ha ránk száll egy lepke, ne végezzünk hirtelen mozdulatokat. Élvezzük a látványt, és ha van kérdésünk, forduljunk bizalommal a személyzethez.
Kihalt, veszélyeztetett fajok Erdélyben
– Tájainkon kielégítő-e a lepkefajok sokszínűsége, a lepkepopuláció összetétele? Fenyegeti-e valamilyen veszély a lepkéket az emberi civilizáció terjeszkedése, életvitele miatt?
– Romániában közel 200 nappali lepkefaj ismert, a Kárpátok kaszálórétjei biodiverzitási forrópontoknak számítanak, hihetetlen fajgazdagsággal. Ez a hagyományos tájhasználatnak (kaszálás) köszönhető, és a növényfajok gazdagsága igen változatos rovarfauna fenntartását is maga után vonja. A hagyományos tájhasználat felhagyása ezek megszűnésével járhat. Egy fajgazdag kaszálóréten a nyári hónapokban mintegy 30 lepkefajt figyelhetünk meg. Romániában bizonyos természetes élőhelyeken még viszonylag nagy számban megfigyelhető számos olyan lepkefaj, amely Nyugat-Európában már eltűnt vagy veszélyeztetett. Ilyen például néhány hangyaboglárkafaj.
A lepkefauna faji diverzitásának, illetve a populációk egyedszámának hanyatlása figyelhető meg az elmúlt évtizedekben az élőhelyvesztés, a rovarirtók használata, egyes tápláléknövények visszaszorulása/eltűnése miatt. Mivel a lepkék életciklusuk különböző szakaszaiban eltérően táplálkoznak, védelmük magába foglalja mind a hernyók tápnövényeinek, mind pedig az imágók táplálékát biztosító virágokkal rendelkező növényfajok védelmét.
– Kolozsvár környékén, illetve Erdélyben fenyegeti-e kihalás veszélye valamely lepkefajt? Volt-e már arra példa, hogy valamilyen fajt „elvesztettünk”?
– Sajnos igen, Románia lepkefaunájából az Apolló-lepke (Parnassius apollo) tudtommal eltűnt. Elsősorban az élőhelyvesztés (például gyepek felszántása mezőgazdasági területekké való átalakításukért, nedves rétek lecsapolása, építkezések stb.), a lepkehernyók táplálékát képező növények gyomirtózás általi visszaszorulása miatt kerülnek veszélybe bizonyos fajok.
Az imágók általában nem válogatnak, a nektárt termelő virágok bármelyikét szívogatják, viszont a hernyók többnyire fajspecifikusan táplálkoznak. Vagyis minden lepkefajnak megvan a növényitáplálék-spektruma, amelyet lárvakorban, azaz hernyóként fogyaszt. Bizonyos esetben előfordulhat, hogy ez egyetlen növényfajt jelent. Ilyen például Romániában a vérfű hangyaboglárka (Phengaris teleius), amelynek hernyói kizárólag az őszi vérfűn táplálkoznak, tehát ez a faj csak olyan lápréteken, nedves területeken fordul elő, ahol ez a növény él. De például a hangyaboglárkák populációinak fenntartásához még egy tényező fontos, éspedig az őket felnevelő hangyák jelenléte az élőhelyen. Szóval a probléma esetenként igen komplex lehet.
Kakukktól, póktól is „tanulhatott” a hangyaboglárka
– Lenyűgözőnek találom, hogy hangyák nevelik a hangyaboglárkát. Röviden összefoglalva ez hogyan is történik?
– Nagyon leegyszerűsítve: a hangyaboglárkák többnyire oligofág fajok, vagyis hernyóik egyetlen növényfajjal táplálkoznak (fajonként változó, hogy pontosan melyikkel). Negyedik lárvastádiumban egy vékony fonálon leereszkednek a növényről a talaj szintjére, ahol feromonokat (ezekkel a kémiai anyagokkal kommunikálnak a rovarok) bocsátanak ki, amelyeket a hangyák sajátjaikként ismernek fel, úgyhogy beszállítják a fészekbe a lárvákat és ott sajátjaikként nevelik fel őket. Egyesek közülük ráadásul a hangyák lárváit is fogyasztják. Aztán bebábozódnak, és a következő év tavaszán kirepülnek a hangyafészekből – részletezte Macalik Kunigunda. Ezen a ponton nagyon megragadott a hangyaboglárkák életmódja, ezért kicsit még utánaolvastam. Kiderült, hogy az egészen hosszúra nyúló gondoskodásért cserébe ezek a lepkehernyók édes váladékot termelnek, ami viszont a hangyák táplálékául szolgál. A hernyó 9–11 hónappal később bábozódik, majd lepkeként kirepül a bolyból. A nagyfoltú hangyaboglárka már több mint negyven éve kihalt Angliában, mert a legeltetés intenzitásának csökkenésével élőhelyein ottani hangyagazdáját másik váltotta fel, amely viszont nem tudott életképes lepkepopulációkat fenntartani. Nehéz egyensúlyt tartani az egyre növekvő lakosság élelmezési szükségleteinek kielégítése és a természetes élőhelyek védelmének biztosítása között. A mezőgazdaság fejlődésével együtt Európa-szerte egyre csökken a környezet változásaira igen érzékeny hangyaboglárka-populáció.
Hiányos adatokkal nem születhet lepkevédelmi menedzsmentterv
– Érintik-e a lepkéket azok a rovarirtó szerek, amelyeket az önkormányzatok használnak, hogy kényelmesebbé tegyék pl. a városlakók életét, megelőzzék potenciális betegségek terjedését (pl. szúnyogcsípéssel)?
– A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által végzett, szúnyogirtásnak nevezett akció tulajdonképpen rovarirtást jelent, hisz gyakorlatilag nincs specifikus szúnyogirtó szer, tudtommal általános rovarirtó szert használnak. Miközben annak örvendünk, hogy nem csípnek a szúnyogok, lehet észre sem vesszük, hogy eltűntek a városból a fecskék, illetve igen megcsappant a számuk. Többek között azért is, mert nincs rovar, amivel táplálkozhatnának...
– Tehet-e valamit a hatóság a lepkék – és általában a „hasznos” rovarok – védelméért?
– Elvileg igen, de sajnos természetvédelem terén Románia nem remekel. Vannak ugyan törvény által védett lepkefajok, de ez a lista is igen hiányos. Ilyen például a narancsszínű kéneslepke (Colias myrmidone), a nagy tűzlepke (Lycaena dispar), a lápi tűzlepke (Lycaena helle), a vérfű hangyaboglárka (Maculinea teleius), de ezek védelmének biztosítása túl komplex feladat.
Az is gond, hogy még nem rendelkezünk az egész országra vonatkozóan például a fajok elterjedési térképével, a populációk méretét nem ismerjük. Gyakorlatilag míg az alapadatok hiányoznak, addig hatékony védelemről nem tudunk beszélni, hisz csak ezek ismeretében tudnak a biológusok a lepkék által benépesített területekre menedzsmentterveket összeállítani. Az is igaz, hogy bizonyos területekről igen átfogó ismereteink vannak, és ezek védelmét a helyi közösségek felvállalják.
Teremtsünk rovarbarát kerteket!
– Az egyszerű állampolgár tehet-e valamit a lepkék érdekében az év bármely szakaszában? Pl. ahhoz hasonlóan, ahogyan télen szalonnadarabot kínálhatunk a madaraknak. Hogyan kedveskedhetünk a pillangóknak?
– Igen, úgynevezett rovarbarát kertek kialakításával. Gyakorlatilag hosszas virágzású növények ültetésével vagy olyan fajkompozícióval, amellyel biztosítjuk egész nyáron át a nyíló virágokat, ezek gazdag táplálékforrással (nektár) szolgálnak a lepkéknek. Így bevonzhatjuk őket akár a városi környezetbe is. Ugyanakkor figyelnünk kell arra, hogy a hernyóknak is biztosítsunk tápnövényeket – pl. a csalán igen sok szép tarkalepkefaj hernyójának tápláléka. Lehetőleg mellőzzük kertjeinkben a rovarirtó szerek használatát. Amit még tehetünk, hogy a nagy melegben rovaritatókat helyezünk ki – kis tálkákban vizet, benne kavicsokkal, kéregdarabokkal, ahova leszállhatnak a rovarok, köztük lepkék is.
– Mennyi időt lehet a lepkesátorban tölteni? Diákcsoportoknak érdemes biológiatanárral menniük? Mindig van a helyszínen szakértő, aki specifikus kérdésre helyes választ tud adni? Esetleg magyarul?
– Ha kevés a látogató, akár órákig is elidőzhetnek a sátorban (amennyiben elviselik a meleget és a magas páratartalmat). Javasoljuk, hogy ovisok óvó nénivel, elemis osztályok tanítónővel, nagyobb iskolások osztályfőnökkel, tanárral jöjjenek, iskolaidőben. A helyszínen hallgatóink a látogatók rendelkezésére állnak, szívesen segítenek. Igyekszünk úgy beosztani, hogy a délelőtti órákban magyar hallgatók is legyenek a kiállítás helyszínén. Ezenkívül QR-kódokat lehet beolvasni, amelyek olyan felületre visznek, ahol a kiállított fajokról érdekes információkat lehet olvasni.
A kiállítás a digitális bennszülött generációk felsőoktatáshoz való hozzáférésének biztosítása megfelelő inkluzív módszerekkel elnevezésű (Born2UBB, CNFIS-FDI-2022-0568) egyetemi projekt része, amelynek igazgatója dr. Markó Bálint biológus, prorektor, dr. Macalik Kunigunda és dr. Craioveanu Cristina kurátorokkal együtt mindhárman a Biológia és Geológia Kar oktatói.
