Csendesen lépkedek a nyirkos zöld füvön. Körülöttem mintha az idő is mozdulatlanságig lelassult volna. Egy kapa fúródik a földbe, egy farönk csattan a másikon. Egy nyájat látok legelészni a közeli domboldalon. Autó nem jár, de még csak egy szekér sem. Bentről halkan szól a rádió. Egy emlékkép úszik a szemeim elé: nagyjából öt éves lehettem, a rádióban Halász Judit Hívd a nagymamát című kedves zenéje szólt, ezredjére is. Kicsi nyeszlett leánka voltam, aki csutkón ülve is csak alig érte fel az asztalt, s vártam, hogy a mamamám elkészítse a reggelit meg az elmaradhatatlan kakaót. Elmosolyodom a múlton. Azt hiszem, vagy legalábbis remélem, mindenki számára létezik egy olyan hely, ahol a fű mindig zöldebb, a madarak élénkebbek, a kávé jobban esik, a legfinomabb a kerti termés, s ahol a legpletykásabbak a szerethető, kelekótya emberkék. Számomra ez a hely Maros megyében egy csöpp kis falu, ahol a gyerekkorom nyarait töltöttem, s ahova mindig haza érkezem. Itt tanultam meg biciklizni, amelyre még most is emlékeztet a térdemet ékesítő heg. Itt ismerkedtem meg az állatvilággal: hogyan kell tehenet fejni – bár ezt a tudást mindig csak szemlélőként, magamban jegyzetelve próbáltam elsajátítani –, a csiga anatómiáját gyermeki meggondolatlanságból kővel próbáltam megfejteni, egy felfedező denevérrel pedig a lakás biztonságában ismerkedhettem meg, s a bolhák s az emberek harcába is itt vettem részt. A növényekről csak korlátozottak az ismereteim, viszont azt tudom, hogy kinek a kertjében a legfinomabb a cseresznye, hol keressem az egres bokrokat, hogyan jussak be a rejtett, de legédesebb málnák közé a leglehetetlenebb helyeken is. Itt tanultam meg, hogy egy-két kukac még nem a világ vége, mert amit nem tudsz, az nem is fáj alapon a gyümölcsöt nem nézni kell, hanem csak enni. Az udvaron ülve, friss levegővel megtelt tüdővel, a szétáradó nyugalomban hálát érzek azért, hogy van kihez jönnöm, hogy van egy hely, ahol egy másik énem ismerhetem meg, s ahol igazán otthon érezhetem magam. A falu csöndje szétárad bennem, s a napnak úgy állok elébe, hogy megélem minden pillanatát, mert tudom, egy nap majd csak vágyakozva fogok visszagondolni mindezekre. S ha számodra is van egy ilyen hely, sose engedd ki a kezeid közül.
