Szerinte a két cég intézkedése összefüggésben áll azzal, hogy a romániai légi szállítási piac egyik másik szereplője, a Blue Air csődbe ment, a Tarom állami légitársaság pedig csökkentette járatainak a számát.
Bogdan Chiţoiu hozzátette: amennyiben a Tarom helyzete megerősödik, ismét kiéleződik a piaci verseny, ami átcsökkenést eredményez majd. Megítélése szerint Európában csökkent a légiközlekedésben részt vevő szereplők száma, s ez Romániára is jellemző.
Chiţoiu arra is kitért, hogy a vizsgálódás arra is kiterjed, hogy a légitársaságok miképpen szabják meg a repülőjegyek árát.
A Versenytanács elnöke azt is elmondta, hogy az ellenőrzés végén az intézmény ajánlásokat és javaslatokat tesz a légitársaságoknak az ügyfelek megtévesztésének a kiküszöböléséért és megfelelő tájékoztatásuk szavatolásáért.