Dan Tarcea alpolgármester a Monitorul de Clujnak azt nyilatkozta: a Kossuth/1989. December 21. utcában még tartanak az útjavítási munkálatok, mire ezek befejeződnek, a megálló is arrább kerül, így Dávid Ferenc szobrának látványát nem fogja többet zavarni. A témát román újságírók vetették fel, akik szerint kár lenne az unitárius templom melletti kis teret továbbra is a zsúfolt buszmegálló mögé rejteni.
Dávid Ferenc, az unitárius egyház alapítójának egész alakos szobrát a belvárosi unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégium között kialakított kis téren állították fel, amelyet az unitárius egyház telkéből metszettek ki és megnyitottak az utca felé. A felavatásra 2019 augusztusában került sor.
Rohonyi D. Iván felvételei