Iohannis számít a magyarok szavazatára
A külföldi szavazókörzetekben továbbra is három napon át várják az urnákhoz a választópolgárokat a következő program szerint: november 22-én, pénteken 12 és 21 óra között; november 23-án, szombaton 7 és 21 óra között; november 24-én, vasárnap 7 és 21 óra között. Azok a választópolgárok, akik 21 órakor a szavazóhelyiségekben vagy azok előtt tartózkodnak, 23 óra 59 percig még voksolhatnak.
A törvény értelmében azok a román állampolgárok szavazhatnak a külföldi körzeteknél, akik a választás napján külföldön tartózkodnak, függetlenül attól, hogy oda szól-e az állandó lakhelyük vagy csak turistaként vannak az adott országban.
A levélszavazás kapcsán az AEP megjegyzi, mielőtt a választópolgárok a kiválasztott jelölt nevét feltüntető kockára ragasztanák a matricát, bizonyosodjanak meg arról, hogy az illető jelölt bejutott a második fordulóba. Amennyiben olyan jelöltre kerül a matrica, aki nem jutott be a második körbe, a szavazatot érvénytelennek nyilvánítják.
A szavazatot tartalmazó borítékokat legkésőbb november 21-ig kell eljuttatni a választási irodák székhelyére. Azok, akiknek borítékaik nem érnek célba a jelzett időpontig, értesítést kapnak erről, és a hozzájuk legközelebb eső szavazókörzethez fogják irányítani őket.
Az ország területén 18 748 szavazókörzetet alakítottak ki, ezek jegyzéke megtalálható a www.roaep.ro weboldalon. Romániában november 24-én, vasárnap 7 és 21 óra között zajlik majd a szavazás. Azok a választópolgárok, akik 21 órakor a szavazóhelyiségekben vagy azok előtt tartózkodnak, 23 óra 59 percig még voksolhatnak.
A választópolgárok a személyazonossági igazolványukban szereplő állandó lakhelynek megfelelő körzetnél voksolhatnak, illetve amennyiben más településen tartózkodnak, az illető település bármely szavazóhelyiségében leadhatják voksukat.
A mozgáskorlátozottak vagy az ágyhoz kötött betegek mozgóurnát kérhetnek. A mozgóurna igényléséhez szükség van egy külön kérvényre, amelyhez csatolni kell a betegséget vagy mozgáskorlátozottságot igazoló dokumentumok másolatát. Ezeket legkésőbb a választásokat megelőző napon kell eljuttatni az illetékes választási irodához.
Bizalmi szavazás: maradjon-e Barna az USR élén?
Péntektől kezdve öt napon keresztül szavazhatnak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjai arról, hogy Dan Barna maradjon-e a párt élén – tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget Ionuţ Moşteanu, az USR alelnöke. A bizalmi szavazás pénteken délben kezdődött el, és szerdán déli 12-kor ér véget. „A kérdés valahogy úgy hangzik: Egyetért-e Ön azzal, hogy továbbra is Dan Barna vezesse a pártot? Egyszerű kérdés, amelyre igennel vagy nemmel kell válaszolni” – magyarázta Ionuţ Moşteanu. Az USR-tagok szavazatától függ, hogy Dan Barna marad-e a politikai alakulat élén. Ez annál is inkább indokolt, mivel a pártelnök az összes USR-tag szavazata nyomán került vezetői tisztségbe. Dan Barna kedden jelentette be, hogy bizalmi szavazást fog kérni a párt tagjaitól, miután az államfőválasztáson nem érte el a kitűzött célt, azaz nem jutott be a második fordulóba. Leszögezte: amennyiben továbbra is bizalmat kap pártjának tagságától, elkezdik a felkészülést a helyhatósági választásokra.
Iohannisnak kellenének a magyar szavazatok
Klaus Iohannis számít a romániai magyarok szavazatára még akkor is, ha az RMDSZ nem döntött a támogatásáról - jelentette ki szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) székházában tartott sajtóértekezletén a liberálisok jelöltje, aki második mandátumáért indul az idei államelnök-választáson.
"Én számítok a magyarok szavazatára, úgy vélem, a többség megérti, mi ennek a választásoknak a tétje. 2014-ben is rám szavaztak anélkül, hogy ezt a magyar kisebbség vezetői kifejezetten kérték volna.(...) Számítok arra, hogy egy normális Romániára fognak szavazni"- mondta Iohannis.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azt nyilatkozta szerdán a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kolozsvári ülését követően, hogy a szervezet nem ajánlja, hogy a versenyben maradt jelöltek valamelyikére szavazzanak, hanem a választókra bízza a döntést az államelnök-választás második fordulójában.