“Nagy idők nagy tanúja, a történelem alakítója, az RMDSZ örökös ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány elnöke, és mégis leginkább közösségünk szíve, Szövetségünk lelkiismerete volt. Örök társunk volt a küzdelemben.
Sokan, nagyon sokan tudták, ki ő, de még többen voltak, akiknek az életét megannyi módon segítette anélkül, hogy ismerték volna a nevét. Személyesen is sokat köszönhetek Takács Csabának: a mentorom volt, a legnagyobb harcos, akitől tanulhattam, a leghűségesebb barát.
Ez a szív sokszor dobbant értünk. Dobbant helyettünk is, amikor elfáradtunk. És dobognia kell tovább bennünk, mert sok munka vár még erre a közösségre. Amit ő elkezdett, azt folytatnunk kell” – fogalmaz Kelemen Hunor.

