Elhunyt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő

Életének 57. évében csütörtökön este elhunyt Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke.

A kiváló skeetlövő koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba. Halálának hírét Sinka László, a magyar szövetség főtitkára erősítette meg pénteken reggel az MTI-nek.

Igaly Diána a magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja, női skeetben mindent megnyert, amit lehetett. Olimpián 2004-ben, világbajnokságon 1998-ban és 2002-ben, Európa-bajnokságon pedig 1989-ben diadalmaskodott egyéniben. A szakág ötkarikás debütálásán, a 2000-es sydneyi játékokon bronzérmet szerzett, összességében a felnőttek között vb-n 11, Eb-n pedig 13 alkalommal állt dobogóra.

Az MSSZ közleményében jelezte, hogy az év sportlövőjének ötször megválasztott, 2019-ben pedig életműdíjjal jutalmazott bajnokát saját halottjának tekinti.

Igaly az MTI-nek 2015-ben, 50. születésnapja alkalmából adott interjúban versenyzői karrierét három szakaszra bontotta. Elárulta, hogy 1997-ben, amikor az első szakasz édesapja, a korábbi kiváló versenyző, Igaly Miklós halálával lezárult, ő a visszavonuláson is elgondolkodott, ám végül éppen apja szavai győzték meg arról, hogy folytatnia kell.

„Édesapám úgy halt meg, hogy már tudta, az ötkarikás indulás is elérhetővé vált a számomra, s nekem ugyan nem, de édesanyámnak azt mondta, hogy ott leszek. Amikor halála után anyukám elmondta mindezt, akkor döntöttem úgy, hogy folytatom, s noha addig is sikeres voltam, a következő évben világbajnokságot és ezzel kvótát nyertem” – mondta akkor Igaly, hozzátéve, hogy egészen az athéni olimpiai sikerig minden évben tudott komoly versenyt nyerni, a csúcson volt.

Később komoly lőtérproblémákkal küzdött éveken át, a 2008-as pekingi játékokra ennek ellenére ki tudott jutni és ott a 13. helyen végzett, majd a londoni olimpiára is megpróbált kijutni, ám az már nem sikerült neki. A 2012-es évben helyet kapott a magyar szövetség új vezetésében, és – amellett, hogy edzőként is tevékenykedett – egészen haláláig az MSSZ alelnökeként dolgozott.

Igaly Dianát a Magyar Olimpiai Bizottság is saját halottjának tekinti.

IGALY DIÁNA-NÉVJEGYKÁRTYA

Születési idő, hely: 1965. 01. 31., Budapest.

Elhunyt: 2021. 04. 08., Budapest.

Klubjai: MHSZ KLK, BPLE, Igaly József LKSE.

Versenyszáma: skeet.

Olimpiai eredményei: 2004–1., 2000–3., 2008–13., 1992–42.

További kiemelkedő eredményei: egyéni világbajnok (1998, 2002), egyéni vb–2. (1994), egyéni vb–3. (2003), egyéni Európa-bajnok (1989), egyéni Eb–2. (2000), csapatvilágbajnok (1990, 1994), csapat vb–3. (1989, 1991, 1993, 2002), csapat Európa-bajnok (1989, 1993, 1994).

Elismerései, díjai: Az év magyar sportlövője (1994, 1998, 1999, 2000, 2002, 2004), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2000), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004), Athén díszpolgára (2005).

Egyéb tisztsége: a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke (2012–2021).