Charles Edward Anderson Berry fiatalkorában semmilyen jelet nem mutatott arra, hogy a múlt századi "könnyű" zene egyik legfontosabb személyisége válik belőle. Missouri államban, St. Louis városában született 1926. október 18-án, nagyszülei még rabszolgák voltak. Apja már megbecsült ácsként dolgozott, anyja pedig azon fekete nők egyike volt, akik elvégezték a főiskolát, ami akkoriban ritkaságnak számított. Az amerikai Délen akkor még dívott a szegregáció, a fekete negyedben élő Berry csak háromévesen látott először fehér embereket. A bajkeverő hírében álló fiú a középiskolában kezdett bluest énekelni és gitározni. A tanulás nem érdekelte, tizenhét évesen kirúgták. Két cimborájával Kaliforniába indultak, de csak Kansas Cityig jutottak, ahol egy talált pisztollyal kiraboltak néhány boltot, majd lopott autóval próbáltak menekülni.
Három évet töltött a javítóintézetben, jó magaviseletéért huszonegy évesen szabadult. Ezután volt autógyári munkás, házfelügyelő, miközben lelkesen énekelt és gitározott, a helyi klubokban játszott bluest, dzsesszt, sőt fekete létére countryt is. 1955-től egyre gyakrabban utazott Chicagóba, hogy felvehesse szerzeményeit, ami végül példaképe, a blueszenész Muddy Waters közbenjárására a Chess lemezcégnél sikerült is.
Chuck Berry 1955. május 21-én vette fel Maybellene című dalát, ezzel megszületett a rock and roll. Mások ezt a dicsőséget Bill Haley Rock Around the Clock című dalának tulajdonítják, a vita eldönthetetlen, az viszont biztos, hogy a rock and roll gitározás ezzel kezdődött. A Chess persze azonnal szerződést kínált neki, a dal pedig a listák élére röpült.
A showmannek sem utolsó Berry a bontakozó rock and roll jelképe lett, ő írta a műfaj legnagyobb slágereit, jellegzetes gitárriffjeit azóta is csak ismételgetik. Ontotta a pillanatok alatt klasszikussá váló dalokat, mint a Rock And Roll Music, a Sweet Little Sixteen, a Brown-Eyed Handsome Man, az Around And Around, a Johnny B. Goode, a Carol, a Little Queenie. Termékenységét azzal szokták szemléltetni, hogy amikor megnyitotta saját szórakoztatóparkját, amelyben csak az ő számai szóltak, egy egész nap eltelt anélkül, hogy valamelyiket ismételni kellett volna. Ő maga így fogalmazta meg hitvallását: „Azoknak készítettem a lemezeimet, akik megveszik őket. Soha nem érdekelt senkinek a bőrszíne, a származása, a politikai nézete.”
Szépen ívelő pályafutása a hatvanas évek elején megtört. A rock and rollnak az ifjúságra gyakorolt „káros hatásai” miatt aggódó hatóságok 1961-ben vitatható vádak alapján perbe fogták, és két évre lecsukták. (Azt rótták terhére, hogy 1959-ben néhány hétig egy fiatalkorú pincérnőt foglalkoztatott bárjában, akit később prostitúció miatt tartóztattak le.) Anyagilag ez sem vágta földhöz, hiszen bevételeit bölcsen ingatlanba fektette, és rajongói sem fordultak el tőle. Kiszabadulva ott folytatta, ahol abbahagyta, ekkoriban született a Nadine és a You Can Never Tell, de barátai szerint valami mégis eltört benne, többé már nem volt olyan vidám és gondtalan ember, mint korábban. Helyzetét még a brit invázió sem rengette meg: a fiatalok új kedvencei, a Beatles és a Rolling Stones zenéje is Berry stílusán alapult, és több számát tartották műsorukon. Érdekesség, hogy maga a rock and roll atyja a popzenei listát élete során csak egyszer, a hetvenes években vezette, a különösebb értékeket nem képviselő My Ding A Ling című dalocskával.
Utolsó eredeti szerzeményeket tartalmazó lemezét 1979-ben adta ki, de az érdeklődés nem lankadt iránta. A zenész még a hetvenen túl is bírta szuflával, egészen 2014-ig minden héten fellépett egy kisvárosi bárban, nem messze St. Louis-tól. A turnék során Budapestre is eljutott, jellegzetes kacsasétáját többször csodálhatták meg magyar rajongói. A rendőrséggel és az adóhivatallal ma sincs olyan jó viszonyban, mint a közönséggel: 1979-ben adócsalás miatt immár jogosan került négy hónapra rács mögé, neve szerepelt a rock történetének száz legkínosabb pillanatát összegző listán is, mert éttermében kamerát szereltetett a női mosdóba.
Chuck Berry elsőként került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Grammy életműdíja van, a Johnny B. Goode a Rolling Stone magazin listáján a legjobb gitár-dal lett, sőt a Voyager űrszonda egyetlen rockdalként vitte magával felvételét. Ugyancsak a Rolling Stone minden idők száz legnagyobb művésze közül az ötödik helyre sorolta Chuck Berryt. Szerzeményeit játssza mindenki, aki számít a rockzenében, John Lennon azt mondta róla: „Ha más nevet kellene adni a rockzenének, az a Chuck Berry lenne.”
