Az Egyesült Államok élesen korlátozta Magyarország részvételét a vízummentességi programjában a 2011 és 2020 között kiadott új útlevelekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt – írta a brüsszeli Politico kedden. A lap információi szerint az Egyesült Államok az összes kettős állampolgár – elsősorban a kárpátaljai és vajdasági magyarok adatait – akarta megszerezni Magyarországtól.
Az amerikai vízummentességi program keretében részt vevő országok állampolgárai turisztikai vagy üzleti céllal akár 90 napra vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba. Ehhez csupán egy elektronikus utazási engedélyre (ESTA) volt szükségük. Keddtől azonban a magyar útlevéllel rendelkezők számára az ESTA érvényessége kettőről egy évre csökken, és csak egyszeri használatra lesz érvényes.
„Ha figyelembe vesszük a Biden-adminisztráció közeli korrupt kapcsolatait Ukrajnával, nem lehetne kizárni annak a lehetőségét, hogy ezek az adatok – mondjuk azonnal – Kijevben landolnának, és utánamennének azoknak, akik a magyar állampolgárságot is fenntartják az ukrán mellett” – magyarázta Dornfeld László
Azt is mondta: a Magyarországgal szembeni intézkedés egyértelműen a nyomásgyakorlás része. Az amerikai–mexikói határon ugyanis eddig hétmillió ellenőrzés nélküli illegális bevándorló érkezett az Egyesült Államokba, a demokratapárti Biden-kormány azonban ez ellen mégsem hozott érdemi korlátozó intézkedéseket.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára Matthew Miller nyilatkozatára reagálva közölte: „megtévesztő és hamis az amerikai külügyi szóvivő nyilatkozata, hiszen Magyarország minden egyes konkrét amerikai rendészeti megkeresés ügyében eljárt, a büntetőjogi felelősségre vonás megtörtént, a jogszabálysértőket megfosztották magyar állampolgárságuktól. Ennek ellenére az amerikai kormány a külhoni magyarok adatait követeli”.
Rétvári emlékeztetett: „az Amerikai Egyesült Államok a kettős állampolgársággal rendelkező 900 ezer külhoni magyar adatait követeli Magyarországtól, azonban ezt Magyarország nem adja ki senkinek, mert ezzel veszélyeztetné a külföldön élő magyarok biztonságát”. Hozzátette: nincs garancia arra, ha eleget tennénk ennek a kérésnek, akkor nem adnák ki a kárpátaljai magyarok adatait Ukrajnának, ami súlyos következménnyel járna az ottani magyarság számára a kettős állampolgárság ukrajnai tilalma miatt. Mivel Magyarország nem tesz eleget az Amerikai Egyesült Államok indokolatlan kérésének, így egyértelmű, hogy ezért bosszút állnak a magyarokon – szögezte le a politikus.