A diplomata a Ziarul de Iaşi című újságnak adott interjút. A román állampolgárokkal szembeni vízumkötelezettségre vonatkozó kérdésre válaszolva az amerikai diplomata elmondta: nem hiszi, hogy 5-10 hónap alatt megoldódik ez a probléma, de reményét fejezte ki, hogy a román állampolgároknak nem is kell majd 5-10 évet várniuk arra, hogy vízum nélkül utazhassanak be az Egyesült Államokba.Mint mondta, a legnagyobb gond, hogy a nem bevándorlási célból benyújtott és elutasított román vízumkérelmek száma továbbra is igen magas, eléri majdnem a 10 százalékot; ezt az arányt 3 százalékra kellene csökkenteni ahhoz, hogy a vízumkötelezettség megszűnjön. A nagykövet szerint Romániának egyéb feltételeket is teljesítenie kell még, például folytatnia kell a korrupcióellenes harcot, fejlesztenie kell a gazdaságot és vissza kell szorítania az embercsempészetet.Az elutasított vízumkérelmek száma először 2014-ben csökkent 10 százalék alá a 2010-ben jegyzett csaknem 25 százalékról, de később ismét 11 százalék fölé emelkedett, 2019-ben pedig ismét enyhén 10 százalék alá csökkent.Az Egyesült Államok Románia egyik legfőbb stratégiai partnere és katonai szövetségese. Klaus Iohannis államelnök a régióból az egyedüli államfő, akit amerikai kollégája, Donald Trump kétszer is fogadott a Fehér Házban. A katonai szövetség mellett azonban a gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztése háttérbe szorult, így Románia már bő egy évtizede hiába próbál előrelépést elérni, hogy bekerüljön a Visa Waiver programba.
Egyhamar nem lesz amerikai vízummentesség
Az Egyesült Államok a közeljövőben várhatóan nem törli el a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben – derült ki Adrian Zuckerman, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének nyilatkozatából.