A megújuló vezető testületbe egyetlen alelnökön kívül rendre az ő emberei kerültek be, a jogosan tiltakozó rebelliseknek (merthogy jó dramaturgiai érzékel eléggé hátra sorolták őket a felszólalók listáján, miközben már a szavazás beindult) megüzente: most már csak az alakulaton kívülről lehet megfogalmazni az újabb kritikákat.
De üzent Dragnea saját pártaktíváján kívül másfele is. Egyértelművé tette, hogy ő a tényleges kormányfő, mihelyt utasításszerű hangnemben szólította fel a kabinet egyes minisztereit, hogy a beszédében elhangzott direktívákat miként ültessék gyakorlatba. Itt még egy üzenet kiröppent a pulpitusról. Címzettje kétségtelenül a Cotroceni palota, hiszen Liviu Dragnea külpolitikai prioritásokat is vázolt: szinte ultimátumot intézett a diplomácia vezetőjéhez, hogy haladéktalanul, sőt azonnal intézkedjen például a szerinte sok mindennel kecsegtető izraeli kapcsolat szorosabbra vonásáért. A jószomszédi viszonyrendszerre is jutott egy-másfél mondat a diskurzusból. Románia jövő évi uniós elnökségéről szintén megtudtuk, mit kell tennünk. A mindeközben sípályán lazító Johannis bizonyára nem vette jó néven, hogy hatáskörébe kendőzetlenül belekontárkodnak.
Az, hogy 2040-ig lesz országprojekt, szocdem receptre szabott távlati akcióterv, módfelett megnyugtatott, szinte felhőtlenné tette az amúgy meteo szinten morózus vasárnapomat. Több mint harminc éve vártam erre a bizonyosság-érzetre: az RKP legutolsó kongresszusán is 2020-ig szabták meg az ország menetének perspektivikus alakulását.
Liviu Dragnea nem csak az eljövendő nemzedékeknek üzent, hanem az aktuális nőknek is: megkésett márciuska, vagy nőnapi csokréta helyett meghirdette - és első körben be is váltotta a paritásos funkciómegosztást. Így a kormányfőnek ezentúl a pártot is kell majd ügyvezetnie, ami irdatlan többletfelelősség, de inkább fölös adag időpocsékolás Dăncilă asszonynak. (Ha eddig tudtuk-sejtettük, hogy a Victoria palotában a Kisellef sugárúti pártközpontból adott utasítások szerint zajlik a kormányzás, most már bizonyosak vagyunk abban, hogy a pártban magában is egyre inkább Dragnea marad az egyetlen valós döntési szint).
Érdekes lenne azt elemezni, hogy miről nem ejtett szót a pártvezér az általa kiprovokált rendkívüli kongresszuson. Például nem üdvözölte az előző szocdem elnököket. Ponta érthető okokból, de a többi exelnök sem volt jelen az eseményen: Dragnea úgy tűnik ténylegesen korszakot alkot, sutba vágja a (saját múltjával is időnként kongruáló) párttörténelmet. De a jelenről sem szólt bővebben, méghozzá a frissen - épp a kongresszus környékén közzétett - felmérésekről, amelyek a PSD eróziójának első látható-mérhető arányait igazolták vissza. És nem szólt Dragnea (és kongresszusa) a párt államfő-jelöltjéről, de még arról sem, hogy mikor fogják nevesíteni a jövő ősszel kampányba szálló pretendenst. Korai még, van rá elég idő, seperc alatt lejáratnák - ilyen és ehhez hasonló érvekkel tért ki Dragnea a témát időnként firtató újságírói kérdések elől. Mikor azt kérdezték, hogy beszéde nem is pártelnöki kongresszusi szpícs volt, de inkább államfő-jelölti kampánybeszéd, Liviu, a jellegzetes teleormani szerénységgel és arányérzékkel csak arra utalt, hogy mindössze véletlen percepcióbeli egybeesésről lehet szó. Az már nem véletlen viszont, hogy az ALDE köreiben egyre inkább körvonalazódik Călin Popescu Tăriceanu jelölésének gondolata. Ha nem egyéb, hát ez kéne, hogy (előbb, mint utóbb) döntésre sarkallja a tavaszi energiáktól duzzadó Liviu Dragneát.
