Dinamikus leütéseit kevés hangszer viselte el, némelyik egyszerűen összerogyott koncert közben

Liszt Ferenc (nemzetközileg ismert nevén Franz Liszt) Doborjánban (ma: Raiding, az ausztriai Burgenlandban) jött a világra. Magyar apja az Esterházyak zenekarában játszott, majd a hercegi család kasznárja lett, anyja bécsi polgárlány volt. Kilencévesen lépett fel először nyilvánosan Sopronban, olyan sikerrel, hogy a koncertet meg kellett ismételni. Ezután Esterházy Miklós kismartoni kastélyába kérette a csodagyereket, s elismerése jeléül aranyzsinóros, ezüstpitykés, prémmel díszített díszmagyarral ajándékozta meg. Liszt ebben lépett fel Pozsonyban, ahol az első nyomtatott kritika megjelent róla.

Pesten 1823. május 1-jén mutatkozott be, ezután Bécsben zongorára a Beethoven-tanítvány Carl Czerny, zeneelméletre Mozart vetélytársa, Salieri oktatta, a legenda szerint első bécsi hangversenyén jelen volt Beethoven is. Liszt bejárta Európát, Párizstól Londonig mindenhol ünnepelték. Tizenhét évesen egyszerre vesztette el apját és esett át első szerelmi csalódásán, s búskomorságba esve visszavonult a világtól, halálhíre is felröppent. Csak az 1830-as párizsi forradalom rázta fel, a francia fővárosban vált igazán jelentős zongoristává, kezdett hozzá első komolyabb műveinek megírásához, s tett szert – autodidakta módon – széleskörű irodalmi műveltségre; előadóként Chopin és Paganini, komponistaként Berlioz és Mendelssohn volt rá nagy hatással. Az 1830-as és 1840-es években többször turnézott hosszabb ideig Oroszországban.

Szenvedélyes viszony fűzte Marie d'Agoult grófnőhöz, akitől három gyermeke született, akik közül Cosima később Richard Wagner felesége lett. Az egész világot megrázó 1838-as márciusi pesti árvíz hírére Bécsbe ment, s április közepén koncertet adott az árvízkárosultak javára; fellépett Pesten, és alapítványt tett a Nemzeti Zenede létesítésére. Első magyarországi otthona a Nádor utcában volt, kedvenc kápolnája a mai Szent István-bazilika helyén állt, a székesegyház felépítését adománnyal segítette.

Zongoraművészként technikai tudásával, rögtönzéseivel ejtette ámulatba hallgatóit, bravúrjait nem kis részben keskeny keze és hosszú ujjai, közülük is szokatlanul hosszú gyűrűsujja tette lehetővé. Mivel dinamikus leütéseit kevés hangszer viselte el, némelyik egyszerűen összerogyott koncert közben, zongoragyilkosnak is nevezték. Virtuozitása minden kortársát csodálatba ejtette, a legenda szerint a Mendelssohn hegedűversenyének átiratát előadó, akkor tizenöt éves Joachim Józsefet úgy kísérte a zongorán, hogy játék közben mutató és középső ujja között tartotta égő szivarját.

Barabás Miklós festménye Liszt Ferencről (1847)

1848-tól 1861-ig Weimarban élt, egy évtizeden át volt a Staatskapelle vezető karnagya, egykori nyári rezidenciája ma múzeum. Ekkor mélyült el barátsága Wagnerrel, a város neki is köszönhetően lett Európa egyik zenei központja. Weimari éveiben a komponista került előtérbe, zeneszerzői stílusa lehiggadt, kevesebb gondot fordított a külső csillogásra, és megteremtette az egyetlen témából kibontakozó szimfonikus költemény műfaját. Miután meghiúsult házassága a lengyel származású Carolyn Sayn-Wittgenstein hercegnével, 1865-ben kisebb katolikus egyházi rendfokozatokat vett fel. Nagyszabású műveivel megújította az egyházi zenét.

1865 augusztusában a Nemzeti Zenede 25 éves jubileumán Pesten vezényelte Szent Erzsébet legendája című oratóriumát, a kiegyezés után, I. Ferenc József 1867-es koronázására Koronázási misét írt. Utolsó éveit Weimar, Pest és Róma között osztotta meg, ekkor már nem lépett fel pénzért, tanítványait is ingyen oktatta. 1873 novemberében Pesten nagy ünnepséget rendeztek művészi pályája 50. évfordulóján, ekkor csendült fel először Krisztus című oratóriuma. Régi vágya valósult meg 1875-ben a budapesti Zeneakadémia megalapításával, amelynek ő lett az elnöke, lakását is az intézmény első, Hal téri épületében, a mai Mátyás pince helyén alakították ki. 1879-ben együtt költözött a Zeneakadémiával a Sugár (ma Andrássy) út 67-be, amely ma a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontnak ad otthont. A Zeneakadémia 1925-ben Hubay Jenő javaslatára vette fel Liszt nevét, a mai, Liszt Ferenc téri épület főbejárata feletti Liszt-szobor Stróbl Alajos alkotása.

Liszt Ferenc Bayreuthban halt meg az Ünnepi Játékok ideje alatt, 1886. július 31-én, s a városban helyezték örök nyugalomra.

Több mint hatszáz művet írt, első korszakában főként virtuóz darabokat. 1848 utáni második korszakában keletkeztek nagyszabású zongoraművei, zongoraversenyei, szimfonikus költeményei, köztük a Faust-szimfónia, a Tasso és a Les Préludes, az esztergomi bazilika felszentelésére írt Missa Solennis, számos átiratot készített. Magyarországon szívesen hallgatott cigányzenét, 19 magyar rapszódiája népies és csárdásdallamokra komponált fantázia. Késői korszakában szakított a romantikával, harmóniavilágából megrázó, Bartókot megelőlegező magány, tépelődő keserűség árad.

Liszt anyanyelve a német volt, legjobban franciául tudta kifejezni magát és magyarul soha nem tanult meg tökéletesen, de magát magyarnak vallotta. Nevét viseli 2011 óta a ferihegyi nemzetközi repülőtér, idén szeptember óta a külföldi magyar kulturális központok hálózata. Születésének 200. évfordulóján Liszt-évet rendeztek, s világszerte megemlékeztek róla a Liszt világnap (World Liszt Day) keretében. 2018-ban elveszettnek hitt kéziratai kerültek elő egy hagyatékból, ugyanabban az évben Weimarban mutatták be a Byron drámája nyomán komponált, befejezetlen Sardanapalo című operájának rekonstruált változatát.