Unitárius „védnökség” alatt a román-magyar kiruccanás
A szálláskeresés volt a legnehezebb feladat: körbetelefonáltam a Kimpulunyág (Câmpul lui Neag), Hobicaurikány, Lupény, Vulkán környéki összes panziót, vendégházat: sikertelenül. Bár az egyik energiaitalokat gyártó világhírű márka képviselői által szervezett nemzetközi téli sí és snowboard fesztivál csupán egy hétre rá kezdődött, sokan ezen a hétvégén gyakoroltak, próbálták ki az úgynevezett off-piste, azaz pályán kívüli sízést és snowboardozást. 
A Retyezát-hegységre vonatkozó meteorológiai előrejelzések szerencsére javarészt enyhültek...
Egyébként is, tudtam meg utólag, a régióbeli szálláshelyek szinte állandóan foglaltak, a környék természeti szépségei ugyanis sok turistát, utazót, hegymászót, sízőt és snowboardozót, valamint más téli sportok űzőit vonzanak. Amikor már teljesen lemondtam az „extrémhideg” hétvégéről, barátnőmnek, Geberán Biankának mentő ötlete támadt: segíthet Márton Edit, a Petrozsényi Unitárius Egyházközség lelkipásztora. 
Szerencsére a hóvihar alábbhagyott mihelyt a Piule-csúcs (2081 méter) felé közeledtünk (Cristian Băluţă felvétele)
Bár a Zsil-völgyi város 50 kilométerre helyezkedik el mindkét napi túránk kiindulópontjától, örömmel vettük, hogy Edit azonnal felajánlotta segítségét, és elszállásolt bennünket az egyházközség tanácstermében. Természetesen mindenki vitt magával vékony szigetelőmatracot és hálózsákot a földön alváshoz, de volt fűtés, meleg víz, tisztálkodási lehetőség – nem is kell több egy hegymászónak. A pozitív élmény szempontjából a péntek esti érkezéskor és a következő napok során meghatározó volt az unitárius lelkipásztor különleges vendégszeretete, kedélyes, emberközeli megnyilvánulása!Terhelt múlt, gyönyörű tájak
Szombaton nem volt kegyelem: korán ébredtünk, s egy órát autóztunk a kiindulópontig, „átgázolva” a Zsil-völgyi városokon, amelyek évtizedekkel ezelőtt meghatározó szerepet játszottak Románia kőszénnel való ellátásában.
A gerincen még erős hóvihar tombolt (Robert Dogaru fotója)
A városok többségében kifejezett fejlődés észlelhető. Emlékszem, milyen rossz állapotban volt az infrastruktúra és milyenek voltak a lakhatási körülmények a kilencvenes években, amikor holland újságírókkal jártam a környéken… Több helyen uniós forrásokból finanszírozott beruházásokra vonatkozó tájékoztató pannókat láttam: óriási lépés a két évtizeddel ezelőtti helyzethez. A régió monoindusztriális mivolta, az itt kibányászott kőszén felhasználásának részleges megszűnése igen nehéz helyzetbe hozta a bányászokat, akik egyébként éppen a napokban (ismét) sztrájkoltak. Ne feledjük ennek a társadalmi rétegnek a súlyos szociális problémáit sem: a bezárt bányák, az utcára került alkalmazottak, a szakmai átképzés hiánya igen nehéz helyzetbe sodorta a teljes övezetet. Az évek során a csődös bányavállalatoknak nyújtott állami támogatások valamelyest stabilizálták a régióbeli szociális állapotokat, ám az egyensúly – ahogy azt a minapi sztrájkok bizonyították, amelynek következtében Déván több ezer háztartás fűtés nélkül maradt – igen törékeny. Ne feledjük azt sem, hogy a hivatalos kormányzati statisztikák szerint a Zsil-völgye továbbra is az ország egyik legszegényebb régiója, a munkanélküliség is itt az egyike a legmagasabbaknak Romániában.
Az extrém hideg és a 2081 méter magas Pilue-csúcs megmászásának a gondolata feledtette velünk a bányászok bajait. Kezdetben csodálatos szurdokon haladtunk keresztül, az út bal oldalán kisebb lavinák nyomára bukkantunk. A rendkívül hideg miatt konszolidálódott a hó, nem kellett feltétlenül attól tartanunk, hogy ránk zúdul a fehér tömeg. 
Kilátás a Scorota-esztenából (Robert Dogaru felvétele)
Hamarosan elértük a híres Scorota esztenát, ahol eredetileg mindkét éjszaka aludni szándékoztunk, ám nem voltunk biztosak, van-e elég fa. A kinti mínusz 25-30 fokos, a benti legalább mínusz 10 fokos éjjeli hőmérsékletet alig-alig mérsékelte volna a téli hálózsák… Az esztenát csupán nyáron használják a pásztorok, s télen is nyitva hagyják, mert ha nem, valaki úgyis feltöri az ajtót: benne vízkazán, ágyak, kályha. Az asztalon és a polcokon a turisták által hátrahagyott (megfagyott) ételek és italok várják a következő hegymászó csoportokat. Meglepő módon mindenhol tisztaság – ahhoz szokott, ugye, az ember, hogy ilyen helyen halomban álljon a szemét…
Az esztena tornácáról csodálatos kilátás nyílt mind a völgyre, mind pedig a gerincre. Felvettem a Jocó barátomtól kölcsönzött a hágóvasat, előkészítettem a Botond barátomtól származó jégcsákányt és hótalpakat: csúcstámadás!
Ebben a pillanatban még erős volt a szél, de mire a csúcs közelébe értünk, a kisebb hóvihar szerencsére már alábbhagyott. A verőfényes napsütés valamennyire segített legyőzni a rendkívül alacsony hőmérsékletet. Alig időztünk a csúcson: a csoportfotón éppen a fagyott májpástétomos kenyeret rágom és a szintén szilárd halmazállapotú sajtot eszem hozzá. Az ereszkedő, természetesen, már könnyebben ment, szürkületkor fordítottuk a slusszkulcsot az autóban.
A lavinák nyomai (Cristian Băluţă fotója)
Borítékleves volt a vacsorám, a többiek is hegymászó ételeket fogyasztottak, közben kedélyesen csevegtünk a lelkész kisasszonnyal, aki teljes mértékben csak általa ismert áldozatokat vállalva végzi dicséretes lelkipásztori munkáját. Elmondta, hogy jelenleg a Petrozsényi Unitárius Egyházközség összesen 96 lelket számlál, ezek közül mintegy 25-en járnak templomba, ünnepekkor viszont akár 40 személy is összegyűl Isten házában. A környékbéli településeken három helyen van templom vagy imaház, a lelkésznek hét település unitáriusait kell szolgálnia: Petrozsény, Lónya, Petrila, Aninósza, Vulkán, Lupény, Hobicaurikány. Mosolyogva tudatta, hogy a két legtávolabbi település között 45 kilométer húzódik meg.
Évek óta nem fáztak ennyire az ujjaim
Korán feküdtünk le, vasárnap is nehéz túra várt ránk: a cél az 1946 méter magas Olsea-csúcs. Ákos és Bence úgy döntött, inkább unitárius istentiszteletre megy, mindketten rendkívül meghatódva meséltek utólag az élményről. „Olyan tartalmas, igényes, választékos, szívhez szóló prédikációt tartott, hogy ehhez hasonlót a Kossuth rádióban nem hallasz” – áradozott később egyikük. A vasárnapi túrához is tehát megvolt az unitárius áldás…
Csak óvatosan (Robert Dogau fotója)
Az ismételt 50 kilométeres autózást a friss hó borította erdészúton megtett emelkedő feledtette. A hegylábra kiérve lett világos, milyen meredek emelkedő állt előttünk a gerincig: szerencsére a többnyire megfagyott hó könnyítette a hágóvasak segítségével történő haladást.
A gerincen elénk táruló panoráma minden nehézséget háttérbe szorított, ám aggódtunk amiatt, hogyan sikerül eljutnunk az odébb lévő csúcsra: a hó borította meredek sziklás hegyormok ijesztő látványt nyújtottak. Úgy döntöttünk, picit lennebb ereszkedünk, és szintgörbén haladva kerüljük meg a kitett részeket, ám ez sem volt veszélytelen: alólunk a hó bármikor a völgynek indulhatott volna…
Az Oslea-csúcs előtti meredek emelkedő hágóvasak használatát igényelte (Cristian Băluţă felvétele)
Körülményes és nehéz volt ismét kimenni a gerincre, majd a csúcsra, ahol a kétméteres kereszt alig látszott ki a hóból. Gyors fotó és videó, majd az odébb lévő rendkívül szeles és hideg hegylábon leereszkedtünk az erdő peremére. Évek óta nem fáztak annyira az ujjaim, mint a körülbelül 40 perces hóviharban. Néhány órával később boldogan értük el a kocsikat, s a java még csak most következett: négyórás vezetés haza…
Régen voltam ilyen extrém téli túrán, amelynek során a reggeli órákban mínusz 15-20 Celcius fok körül mozgott a hőmérséklet a településeken (a Logan csupán harmadik próbálkozásra indult be a motor közelében lévő speciális pumpa használata ellenére is), a hegyen pedig helyenként ennél hidegebb volt. A fizikai és pszichikai megerőltetés, a komfortzónából történő kilépés mindig meghozza az eredményét: csodálatos téli magashegyi tájakban gyönyörködhettünk, mindannyian feledhetetlen élményekkel gazdagodtunk, amelyek feledtetik a világjárványt, a társadalmi és az egyéni problémákat. Ezek a kalandok feltöltenek bennünket, értelmet és célt adnak az életünknek. A hegycsúcsok lelki magasságába emelnek. Főleg, ha egyházi „áldás” áll mögöttünk…
*** További fotók és videók a szerző blogján, ide kattintva tekinthetők meg. ***
A 2081 méter magas Piule-csúcson a csapat (Mihaela Dogaru fotója)
